A zenekarnak az 1984-es album címével ellentétben voltak ellenfelei, többek között maga a kor, amelyben a felvétel készült. Kezdjük ott, hogy 1980-tól óriási nyomás volt a popszakmán, az úgynevezett ifjúsági sajtó állandó mantrája szerint válságban van a műfaj, képtelen megújulni, csak az öregek uralják a piacot, minden dögunalom. Ebben benne volt az is, hogy 1977 és 1980 között a nemzetközi piacon az új hullám megjelenése valódi trendfordulót hozott, és több új zenekar tűnt fel, mint a beatrobbanás idején. Nálunk viszont nem történt semmi, legfeljebb két profi zenekarból létrejött egy harmadik.
Aztán a Hungaroton tehetséggondozásba kezdett, létrehozta 1981-ben a Start labelt, a nagy öregek pedig megpróbáltak haladni a korral, a maguk képére formálni a new wave-et, és a Hammond orgona helyett korszerű szintetizátort vettek. Itthon az új hullámba minden nagy öregnek beletört a bicskája. A legnagyobbat a Piramis hasalt 1982-es Plusz című albumával, de nem volt meggyőző az Új Skorpió Zene tíz húrra és egy dobosra (1981) című, erősen The Police-hatású albuma sem. Az Omega (XI-es album, 1982), illetve a V’ Moto-Rock (Gyertyák, 1982) sem tudta jól integrálni a new wave-et. Egyszerűen arról volt szó, hogy a negyven körüli kipróbált zenészeknek nem sikerült hitelesen tolmácsolniuk azt, ami a húszéves, egzaltált, túlmozgásos zenészeknek áll jól.
Az LGT sem tudott elhajolni a korszellem elől, de ők legalább arculatban, attitűdben nem akartak mások lenni, egyszerűen csak hagyták, hogy hasson rájuk a technológia. Volt bennük nyitottság az új zenei megközelítésekre, miközben önazonosak maradtak. Mégis: a közönségnek, amely leginkább az Álomarcú lányt akarta hallani a Tabán lankáin, ez is sok volt, így aztán az Ellenfél nélkül a zenekar legrosszabbul fogyó lemeze lett. Pedig voltak figyelmeztető jelek, hiszen már az 1982-es X című albumot is vegyesen fogadta a közönség, csak azon még voltak slágerek, amelyek feledtették, hogy a zenekar elmozdult egy új, korszerűbb hangkép irányába. Remek dal volt a Zenevonat, A síneken, a Holnap, a Lesz-e még? és A szél lassan elfújja az utolsó dalom… Tehát az album fele. Viszont az Ellenfél nélkül már nem tartalmaz igazi, törzskönyvezett LGT-slágereket.
Karakteres dal A szívbajt hozod rám, a Próbatánc a Broadwayn és az Éjszakai vonatozás, izgalmasak a dalok ritmikai megoldásai, de a lemez nagy része valahogy ezeket a felvételeket is inkább lefelé húzza. És persze eszünkbe juthat, hogy ha a szintén 1984-es keltezésű másik LGT-kiadványról, az Első magyar óriás kislemezről két dal (Kinn is vagyok, benn is vagyok; Már nem vigyázol ránk) felkerülhetett volna az Ellenfél nélkülre, akkor erősebb lett volna a tracklista, és talán pozitív szaldóba fordul az összkép.
Persze az igazi probléma az volt, hogy gyakorlatilag eltűnt az albumról a jól megszokott LGT-sound, mindent felülírt az elektronika, az elektromos dob, a korszerű szintetizátorok, például az akkor divatos Yamaha DX-7-es. De a lemez valójában azért lett felemás, mert a zenekarból elpárolgott a motiváció, nehezen dolgozták fel, hogy végül nem sikerült az angliai áttörés, miközben exkluzív szerződésük volt az EMI-jal. Még 1982 körül a Pulzus című műsor egyik adásában számoltak be arról, hogy a Beatles és a Pink Floyd kiadója Too Long címmel megjelentette az LGT új albumát, és hogy Angliában turnéztak a 10cc-vel, és bár az LGT előzenekar volt, a közönség nem a büfében ácsorgott, miközben játszottak, hanem őket hallgatta.
De az 1974-es amerikai lehetőségek után a második nagy esély sem jött össze, és az LGT tagjai ebből már nem álltak fel. Mindehhez jött még egy alkotói válság, a nyolcvanas évek popkulturális ízlésfordulata, amivel a Loksi nem tudott mit kezdeni. Az Ellenfél nélkül egy kivételes kvalitású, de motiválatlan közösség sok-sok kreatív és előremutató impulzussal elkészült, rosszkor rögzített munkája. Az album címoldalának üvegszobrát a hátoldalon már széttörve látjuk, mégis ott van a remény. Jól kivehető az üvegember pirosan dobogó szíve.
Locomotiv GT
Ellenfél nélkül
Hungaroton, 1984
9 dal, 42 perc
