Szőcs Géza erdélyi származású Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító és politikus elévülhetetlen nyomot hagyott a kortárs magyar irodalomban. Kézjegyét először 1975-ben kiadott Te mentél át a vízen? című kötetével tette le, amiért következő évben elnyerte a Romániai Írószövetség Debüt-díját is. A ’70-es évektől egészen 2020-ban bekövetkezett haláláig állhatatosan alkotott, több mint két tucat magyar nyelvű kötet fűződik a nevéhez, írásait többek között angol, horvát, kínai, román és spanyol nyelven is kiadták. Mindemellett az irodalmi-kulturális élet szervezésében, más alkotók műveinek gondozásában is részt vett: egyéb tisztségei mellett az Irodalmi Jelen főmunkatársa volt, a Magyar PEN Club elnökévé választották, de 2010 és 2012 között kultúráért felelős államtitkár, majd miniszterelnöki főtanácsadó is volt.
Egy ilyen gazdag szellemi hagyaték megőrzése, továbbéltetése nagy felelősséget ró a „hátrahagyottakra”: barátokra, pályatársakra, kortársakra és a fiatalabb generációkra. Az emlékezés nemcsak kiváltság, de kötelesség is – fenntartani, folytatólagossá tenni a költő munkáját mindenkinek feladata, aki valahogyan kapcsolódott hozzá. Szőcs esetében ugyanakkor a visszatekintés nemcsak az életmű sokfélesége okán érdekes és kihívásokkal teli. Mint ahogyan az életrajzából kitűnik, az irodalmi-művészeti közélet bizonyos szegleteiben olyan középponti szerepet töltött be, amelynek szükségszerű hozománya volt, hogy rengeteg emberrel került közvetlen kapcsolatba.
Szőcs jelenkori portréja így legalább olyan sokféle lehet, mint amilyen sokféle emberrel ápolt közeli baráti vagy munkakapcsolatot. Erről tesz tanúbizonyságot az alkotó születésének 70. évfordulójára készült, idén megjelent Szőcs Géza 70 című könyv, benne 24 írással, melyeknek kiindulópontja mindig más – személyes anekdoták, visszaemlékezések, a költő halálát feldolgozni igyekvő elmélkedések és versek –, középpontjuk viszont mindig egy: Szőcs Géza behatását dokumentálják egy-egy személy életére.
Mint az a kötet forgatása közben kiderül, egy ilyen kiadvány összeállítása bizonyára hálás munka, a sokrétű, végletekig szubjektív élmények összefogása által adatott kihívás ellenére is. Egy ponton olvashatjuk (Lévai Anikó írásában), hogy „Szőcs Gézának saját világa volt. Szép, terjedelmes, rejtélyes világ. Határai hol tágultak, hol szűkültek, kapuk nyíltak, csukódtak benne. De minden változás ellenére is Géza izgalmas és színes világa koherens és egységes maradt.” És ezek a sorok egyszerre igazak Szőcs költészetére, írói munkásságára és egész valójára is, mesélni róla, a hatásáról, a jelenlétéről, a közös kalandozásokról szemlátomást nem esik nehezére senkinek, akik a könyvben megszólalnak. Ez a „szép, terjedelmes és rejtélyes világ” a történetek kiapadhatatlan kútjának mutatkozik az írások fényében.
A Szőcs Géza 70 névsorában többnyire olyan szerzőket találunk, akik valamilyen úton-módon szorosan kötődnek az irodalomhoz. Farkas Wellmann Endre mint közeli pályatárs és jó barát a kezdő- és záróakkordot szolgáltatja. Előbbiben a kötet egy pontján szintén megszólaló Valentin Lustig festőművésszel közös élményüket meséli el: Szőcs halála után közösen felfedezett alkotói párhuzamokról, véletlenekről, egymásra hangoltságról beszél. A rejtélyesség figurájaként, a már-már „misztikusnak” tetsző szellemi középpontként, összetartó erőként felvezetett Szőcsről ezután Végh Nóra asztrológus emlékezik meg, felmutatva, hogy a művész kíváncsisága és nyitottsága milyen rendhagyó spirituális utakra vitte őt.
Az irodalomra visszakanyarodva megszólal még Bollobás Enikő irodalomtörténész is, aki képi anyagokkal, nyomtatványokkal és kéziratokkal gazdagítva összegzi a szerző a Ceaușescu-korszakban Romániában, Erdélyben töltött utolsó négy évét. Így feleleveníti az Ellenpontok című ellenzéki kiadvány történetét is, melynek szerkesztői közt Szőcs is ott volt, és amelyet Bollobás az első, diktatúra alatt megjelent román szamizdatként jelöl meg írásában.
Bollobás Enikő a Kultúra.hu-nak adott interjújában is beszélt erről.
De a politikai szerepvállalásról, a változás mellett való eltökéltségről szól Dorin Tudoran román költő, esszéista is. Mint írja, barátságuk közel sem volt magától értetődő, ők mégis úgy döntöttek, felülkerekednek minden törvényszerűnek tűnő véleménykülönbségen, és életre szóló szövetségre lépnek. „Sorsszerűen ellenségek lettünk volna – ő magyar, én román, tökéletesen alkalmasak arra, hogy elégtételt nyújtsunk ennek a történelmi őrületnek, ami nem tudom, hogy mikor, vagy valaha véget ér-e egyáltalán. Gondolkodás nélkül azt választottuk, hogy szembemegyünk az elrendeltetéssel, hogy elutasítjuk ezt a sorsot, hogy testvérien szeretjük egymást (…)” – vallja Tudoran, aki a következő oldalakon három verssel emlékezik meg a művészről.
Alföldi László egykori diplomata visszaemlékezéséből Szőcs mint kitűnő stratéga, nehéz ellenfélnek bizonyuló sakkjátékos tűnik föl, Csóti György politikus írásában az „indiánok erdélyi barátjának” nevezi őt Indián szavak a rádióban, William Least Heat Moon költőnek című verse nyomán, Böszörményi Zoltán költő az Irodalmi Jelen főszerkesztőjeként verssel emlékezett meg róla. Orosz István grafikusművész Szőcs neki címzett verseinek motívumait göngyölíti fel, Cserép László, a balatonfüredi Szőcs Géza Irodalmi Szalon alapítója pedig pontokba szedve mutatja fel az alkotó általa megismert arcait – a magánembert, a mentort, a költőt. Barátot, szakembert, művészt.
A 24 íráson keresztül Szőcs személyének 24 olvasatát, ha úgy tetszik, 24 inkarnációját láthatjuk-hallhatjuk, a szerzők hangján – és a mi hangunkon, az olvasókén – megszólaltatva. A Szőcs Géza 70 így emeli a személyes veszteséget közös veszteséggé, az ezzel járó kötelességet így teszi kollektív irányelvvé. Bollobás Enikő idézi írásában Szőcsöt, aki egy interjújában arról beszélt, hogy „amire nem emlékszünk, az mintha meg sem történt volna.” Hogy Szőcs Géza alkotó életútja „megtörtént”, arról ettől fogva – a gazdag szellemi hagyatékon túl – ez a kötet is tanúskodik.
A könyv kiadója a Petőfi Kulturális Ügynökség.
A kötetet november 9-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatja be Farkas Wellmann Endre szerkesztő. Közreműködik Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas színművész. Ezt követi a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítás megnyitója; az Írókorzó című portréfilm (rendező: Szabó Mihály, 22’); Szőcs Géza Összegyűjtött versek című könyvének bemutatója (Helikon Kiadó, Budapest, 2023.; szerkesztette és az utószót írta: Balázs Imre József), valamint A kolozsvári sétatér című hangoskönyv bemutatása. Megnyitóbeszédet mond Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött Részletek itt.
Fotó: Székelyhidi Balázs
