Szombat Éva nyerte az idei Capa-nagydíjat

Képző

Szombat Éva nyerte el Orgazmust kérek, nem rózsát című munkájával idén a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által alapított Capa-nagydíjat; a pályázathoz kapcsolódó kiállítás november 14-ig látható.

A Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. A Capa-nagydíj zsűrije tavaly októberben három ösztöndíjast választott ki a beérkezett pályaművek alkotói közül: Bácsi Róbert László, Szombat Éva és Turós Balázs egy – koronavírus-járvánnyal nehezített – éven keresztül dolgoztak tovább munkáikon.

A Capa-nagydíjas Szombat Éva Orgazmust kérek, nem rózsát című anyagával a női szexualitást fókuszba téve tabudöntögető, de mégis játékos módon igyekszik a nők társadalmi helyzetére tágabban is reagálni.

Bácsi Róbert László Hegyi-Karabah – Hiányzó generációk című sorozatában az évtizedek óta bizonytalan politikai helyzetben billegő, katonai konfliktusok színteréül is szolgáló kaukázusi területen élő emberek sorsát mutatja be a dokumentarista fotográfia eszközeivel. Turós Balázs pedig A dolgok természete című személyes hangú munkájában demens nagymamáját középpontba helyezve próbál közelebb kerülni az elmúlás örök kérdéséhez, miközben az anyaghoz kötődő saját viszonyát is górcső alá veszi.

Az ösztöndíjasok munkáiból rendezett kiállítás 2021. október 22. és november 14. között látható a Capa Központ Project Roomban. A tárlatot 18 év alattiak kizárólag nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.

Fotók: CAPA Blog/Szombat Éva