Van-e funkciója a szuveníreknek? Mennyire lehet autentikus a modern templomépítészet? Cuki vagy csúnya egy hatalmas plüsslúd? A művészet hiánya vagy ellentéte a giccs? Netán a rossz művészettel egyenlő? Egyáltalán: mi is az a giccs? A kérdésekre Pogrányi Lovas Miklós, Szilágyi B. András és Kucsera Tamás Gergely kereste a válaszokat a Scruton kávézóban, az Iszunk, tehát vagyunk rendezvénysorozat legutóbbi alkalmán.
Nem tudom megmondani, mi az, de ha látom, felismerem – kezdte Pogrányi Lovas Miklós beszélgetésüket a giccs meglehetősen bonyolult kérdésköréről, Szent Ágoston időről való elmélkedését párhuzamba állítva a giccs észlelésével. Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja átvéve a szót leszögezte, a giccs nem rossz művészet, hanem a művészeten kívüli, a művészet határán lévőt jelenti, ez pedig – tette hozzá – szinte biztos, hogy történetileg változó. Szilágyi B. András designtörténész, a MOME adjunktusa meglehetősen kézenfekvő oldalról kezdte elemezni az este fő kérdését: a kávézó berendezési tárgyait vizslatva mutatta be, mennyire elemi szinten vesz minket körbe a giccs. A lordnak öltöztetett buldog szobrától kezdve a falakon lógó művirágokig alaposan szemlélődve megállapította, a giccs nem a művészet, hanem a design része, tematikája a fogyasztásnak van alárendelve.
A kávézó falain túlnyúlt a beszélgetés, a nagyvilág számos más tárgyát szemügyre vették az este folyamán, a választ keresve a kérdésre, vajon mi is a giccs. Felmerült többek között az olasz néniknél közkedvelt szuvenírek sora, a kacsintó Krisztus a kereszten és Szűz Mária arcképével díszített hamutartó, de a Lenin és Szent István képére formált faszobrok is. Még a Raffaello képeiből kiemelt angyalokkal díszített bögréket, a filmművészet különböző alkotásait és konkrét műfajokat, korszakokat sem kíméltek az előadók. Univerzálisan definiálni azonban nem sikerült a giccs fogalmát. – Mára eltűntek az általános esztétikák, csak lokális esztétikák vannak – fogalmazta meg Szilágyi B. András a problémát, alátámasztva, hogy ezáltal a giccsről is csak lokális szinten lehet beszélni, nincs egyetlen meghatározott definíció.
Giccs az, ami semmilyen értéket, semmilyen üzenetet nem hordoz önmagán túlmutatóan, műtárgynak vallja magát valami, ami nem az –
mondta ki végül némi unszolásra Pogrányi Lovas Miklós, hogy számára mégis mit jelent a fogalom. Indoklásképp a Szűz Mária képét ábrázoló hamutálat hozta fel újra, mely festményként nem funkcionál, és vallási értékét is elveszti. Ugyanezt a tárgyat Szilágyi B. András egyszerűen sikerterméknek nevezte.
– A giccs mindig termék, valaki meg akarja venni. Lényege az önmagáért valósága – mondta ki Szilágyi B. András, hozzátéve, hogy az emlékezés, a nosztalgia érzete csatlakozik hozzá, ahogyan azt a francia souvenir szó etimológiája is mutatja. Majd történetileg is elhelyezte a giccs megjelenését, ahogyan kezdetben az irodalom és a zene „esik áldozatul”, míg a képzőművészet a rokokóig tartja magát. Itt merül fel először, hogy túl sok a felhő, túl sok a virág, popsi és cici. Hozzátette: ez már nem arról szól, hogy Diána fürdőzik a nimfákkal, hanem hogy XV. Lajos nagyon szereti a fiatal csajokat. Ez pedig pontosan bemutatja, hogy a tartalmi kiüresedés és formai turbózás okozza a giccs érzetét. Azonban Szilágyi B. András azt is elárulta, a fennmaradó silány művészeti eszközök és emléktárgyak sokszor segítenek a művészettörténészeknek is. Olyan rekonstrukciók alapjául szolgálnak, mellyel komplexebb képet kaphatunk a múlt képeiről, példának a St Louisban megrendezett világkiállításon bemutatott Akropolisz felépített mását hozta fel.
Az ókori emlékek kapcsán Kucsera Tamás Gergely megjegyezte, abban nem biztos, hogy a kezdetektől létezett giccs. Kucsera a 19–20. századra datálja a megjelenését, azonban – tette hozzá – az biztos, hogy a giccs már akkor is jelen volt és szórakoztatott, pihentetett, amikor ez a művészettől még nem volt elvárt.
Míg Szilágyi B. András Kundera nyomán a giccshez a halál fogalmát is hozzákapcsolta, Kucsera Tamás Gergely inkább az élet hiányát, az univerzalitásra való törekvés érzetét csatolja hozzá. Véleménye szerint az életszagúságát veszti el azzal, hogy a legszélesebben akar hatni.
A példák tárháza tovább szélesedett az idő előrehaladásával, a Pretty Woman pygmalioni románcától a Dallason és az üvegtárgyakon át a templomépítészetig jutott el a beszélgetés. – Egy politikai kampány csak giccses lehet – jegyezte meg Szilágyi B. András –, ha nem lenne az, maximum öt százalékot kapna bármelyik párt – tette hozzá, majd a muranói üvegfigurák díszítettségére is kitért. A démonokkal szeretkező hölgyek csillárdíszként való megformálása erősen él emlékezetében, miközben ezeknek művészettörténeti értékük van, mert látni a technológiát, hogyan készült.
Bár a beszélgetés résztvevői belátták, arra nem lehet konkrétumot mondani, mi is a giccs, azonban Hermann István filozófus nyomán azt lehet tudni, mi nem. A designesztétika négy alapfogalma közül ugyanis háromban hazudik a giccs. Funkciójában, anyagában és formájában is megtévesztő – például a cica tetejű olló, amely csak vágni nem tud –, egyedül szerkezetében igazi. Szilágyi B. András hozzátette, az idő kérdésében is hazudik, mivel a művészet „alapjáraton” felvállalja, hogy kortárs. A giccs időtlenséget hazudik. Erre a megállapításra Pogrányi Lovas Miklós fogalmazott meg kérdést: Ha ma gótikus templomot építek, az giccs? – Hát mi más lenne? – érkezett az ellentmondást nem tűrő válasz.
És ha egy gótikus templomot fehérre meszelek? – Az protestantizmus – zárta le frappánsan a témát Szilágyi B. András.
