évforduló
Április 14-én történt
1978. április 14-én a Magyar Televízió bemutatta Szabó Magda azonos című regénye alapján készült Abigél című tévésorozatot.
Április 13-án történt
1964. április 13-án Sidney Poitier első afroamerikai színészként kapott Oscar-díjat A mezők liliomai című film főszerepéért. Ezen a napon született Derkovits Gyula festő, grafikus 1894-ben, Trill Zsolt színművész pedig 1972-ben.
Április 12-én történt
Ez a nap az űrhajózás napja és 2012 óta a felvidékről kitelepítettek emléknapja.
Április 11-én történt
Április 11-én született József Attila, ennek emlékére ezen a napon ünnepeljük a magyar költészetet.
Április 10-én történt
Ma van húsvéthétfő, a húsvétvasárnapot követő nap, amikor népszokás volt a locsolkodás, ezért néhol vízbevető hétfőnek is nevezték. 1827-ben ezen a napon született Lewis Wallace amerikai író, diplomata, fő műve a filmen is hatalmas sikert arató Ben Hur című regény.
Jean-Paul Belmondo, a francia film csillaga
Kilencven éve, 1933. április 9-én született Jean-Paul Belmondo, vagy ahogy a franciák becézik, Bébel, a francia film egyik legnagyobb alakja.
Április 8-án történt
1820-ban Mélosz szigetén egy görög földműves ezen a napon fedezte fel a világ egyik leghíresebb szobrát, a milói Vénuszt. Április 8-a a nemzetközi roma nap is: a romák kulturális értékeire, hagyományára és a társadalmi kohézió fontosságára hívja fel a figyelmet.
Pablo Picasso, a sokoldalú festőzseni
Ötven éve, 1973. április 8-án hunyt el Pablo Picasso, a 20. század egyik legismertebb, legsokoldalúbb képzőművésze, a Guernica és a Békegalamb alkotója.
Április 7-én történt
Ezen a napon született Gábor Miklós színművész 1919-ben, Billie Holiday jazzénekes 1915-ben, Francis Ford Coppola filmrendező pedig 1939-ben.
A reneszánsz egyik legnagyobb alakja: Raffaello
Ötszáznegyven éve, 1483. április 6-án született a reneszánsz egyik legnagyobb művésze, a festészet és építészet terén is maradandót alkotó Raffaello.
„Talán csak négy hét az élet” – Grendel Lajosra emlékezünk
Hetvenöt éve, 1948. április 6-án született Grendel Lajos Kossuth- és József Attila-díjas író, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője.
Április 6-án történt
Ma van nagycsütörtök, Krisztus utolsó vacsorájának emléknapja. 1943-ban New Yorkban ezen a napon jelent meg a francia Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényének első, angol nyelvű kiadása.
Százötven éves épületek nyílnak meg az idei Budapest100 program részeként májusban
A városegyesítés 150. évfordulóját közösségi művészeti projekttel is ünneplik, amelyre a pályázatokat április 16-i határidővel várják.
Az írás szolgálatában: Szabó Pál
Százharminc éve, 1893. április 5-én született Szabó Pál Kossuth- és József Attila-díjas író.
Április 5-én történt
1969-ben ezen a napon sugározta első színes adását a Magyar Televízió. Április 5-én született Örkény István 1912-ben, Bródy János 1946-ban.