hírek
Kultúra a vízparton
Mire gondolunk a 38 fokos melegben? A vízpartra. A strandra. Egy hideg limonádéra. Ha azonban nemcsak a medencében, hanem a kultúrában is szeretnénk elmerülni a forróság idején, akkor vihetünk magunkkal egy-egy jó könyvet! Cikkünkben ajánlunk egy-egy olvasmányt a színház- a film- és a zenerajongóknak is. Tedd a táskádba a napszemüveg és naptej mellé a művészeteket is!
Jöjjön divatba a filmklub!
Balatoni filmek, nyári kalandok – e címet viseli a Terminál Filmklub nyári vetítéssorozata, melynek keretében magyar klasszikusokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Mi Gazdag Gyula Sípoló macskakő című filmjét láttuk a klubban, ahova ugyanazért érdemes elmenni, mint a Müpamoziba. A hangsúly itt is a házigazdán van, aki nemcsak szívesen látja, de marasztalja is a közönséget.
Elsöprő kisebbség
Gerő András tanulmánykötete 1988-ban jelent meg. Bár már jóval korábban készen állt a kiadásra, nem tartották kellően rendszerhűnek, így a publikálásról szó sem lehetett. A most megjelent második, bővített kiadás a magyar népképviselettel foglalkozik a Monarchia idején és olyan meglepő következtetéseket von le, melyek még a mai politikai viselkedéskultúrára is kihatnak.
Újra Bakáts Feszt!
A tavalyi évben rendezték meg először a ferencvárosi Bakáts téren és környékén a Bakáts Fesztet, mely rögtön teltházzal zajlott. A rendezvény négy napján a klasszikus zenétől az operán át a jazzig, a zenén és táncon kívül pedig a humor, bor és gasztronómia is jelen volt. A szervezők célja ezt idén tovább bővíteni, színesíteni!
Közös lesz az ünnep
Mint húsz éve mindig, a nyár idén is a zsidó kultúra ünnepével búcsúzik Budapesttől: a fővárosban szeptember 3. és 14. között tart a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely mára Európa legnagyobb és legelismertebb zsidó kulturális programsorozatává nőtte ki magát. A fesztivál tematikájából és széles, izgalmas programkínálatában mindenki megtalálja a neki való eseményeket!