hírek

Átélni '56-ot

„Egy nemzet a történelem sodrában nem maradhat fenn, ha nincs összetartás” – fogalmazta meg Érsek-Obádovics Mercédesz színművész az Egy akaraton 1956 – 2016 című kiállítás hat új filmjének bemutatója előtti beszélgetésen. A Terror Háza Múzeum az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét őrzi a különleges tárlattal, mely nemcsak emléket állít, hanem el is visz minket oda, ahol a hősök hőssé váltak.

Az alkotótelepek története

Ösztöndíjat ad a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyarországi alkotótelepek történetének tudományos feldolgozására – mondta Fekete György, az MMA elnöke február 18-án a magyarországi alkotótelepek állami és önkormányzati támogatásáról, társadalmi elfogadottságáról és eredményeiről szóló, 25. Országos Symposion Találkozón.

Megszólalt a Testről és lélekről

„Május végén fejeztük be a filmet, és az első vetítések után tíz perccel kapta a világforgalmazó a telefont, hogy a berliniek versenybe kérik a Testről és lélekrőlt. Hosszú idő telt el azóta, és sokszor elgondolkodtam, mi van, ha abban, az általában komoly, súlyos szociális, politikai témákat felvető fesztiválközegben ez a csendes kis filmünk nem szólal meg. De úgy tűnik, mégis” – mondta Enyedi Ildikó rendező a film hazai sajtótájékoztatóján február 21-én.

Világteremtés egy-két szóval

Kisjuli vadiúj földlakó, a hatodik gyerek a Lackfi családban. Éppen abban az életkorban van, amikor anyáék CD-gyűjteményével felcsiszolni a padlót sokkal izgalmasabb, mint plüssmackót ölelgetni, és nincs boldogítóbb egy nagy adag kosznál. Erről az apró felfedezőről szól Lackfi János legújabb verseskötete, az Élni hogy kell? című.

Lehetőséget adni a fiataloknak

„Úgy vélem, jól fogjuk dinamizálni ezt a területet, és megkönnyítjük a fiatal generáció szakmába való integrálódását” – fogalmazta meg az Imre Zoltán Program kapcsán Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, akivel többek között a program kidolgozásáról és jövőjéről beszélgettünk. Arról, mit is kapnak a programtól a táncművészek.

Közép-Európa a cirkuszban

A cirkusz olyan világ, ahol bármi megtörténhet, és nincsenek nemzetiségi határok. Utóbbit kívánja bemutatni a Fővárosi Nagycirkusz legújabb darabjában, a Cirkuszi szomszédolásban, ahol Közép-Európa cirkuszi artista tehetségei lépnek porondra. A produkció március 19-éig látható a cirkusz porondján.