hírek

Megszűnt öt kulturális intézmény

Több kulturális intézmény – a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI), a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága (NKAI), a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ (Forster Központ), valamint az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont (Eszterháza Központ) – is megszűnt 2016. december 31-én.

Film lett a darabból

Marius von Mayenburg Mártír című drámájából egy neves orosz színházi rendező, Kirill Szerebrennyikov rendezett nagy hatású filmet, melyet a Magyarhangya jóvoltából január 12-étől a hazai közönség is megtekinthet. A Mártírok egy egyszerű fiatalról szól, akinek az életét örökre megváltoztatja a vallás – sajnos nem pozitív értelemben.

A 21. századi Pán Péter

Milyen is a 21. századi Pán Péter? Miért érzik annyira bizonytalannak a jövőképüket a mai fiatalok? Ki tehet arról, hogy ódzkodnak a felnőtté válástól, a felelősségtől, a munka világától? Ezekről a kérdésekről szól a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása, amely most Budapesten is bemutatkozik, izgalmas együttgondolkodásra invitálva fiatalokat és felnőtteket egyaránt.

Sziszüphoszként inspirálódók

Festőművész, aki megélt már zenélésből, és most művésztelepet vezet, a Magyar Írószövetségben közösséget építő költő, aki a zenében találta meg a kikapcsolódást és egy híres népzenész, prímás, aki matematikusként a rendszereket kutatta. Három – fővendégként meghívott – művész mesélt a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) december 2-ai, már második alkalommal megrendezett Alkotóművészeti Szalonjában arról, hogy Sziszüphoszként milyen köveket görgetnek.

Bepillanthatunk a remeték életébe

Majkon, az erdő határán fekszik a kamalduli remeték otthona, akik egész életükre némasági fogadalmat tettek. Az épületegyüttes európai szinten is kiemelkedő érték, hiszen a szerzetesrendnek világszerte mindössze öt ilyen helyszíne maradt fenn. Hogyan éltek a rend tagjai? Mi lett házaikkal, miután II. József feloszlatta őket? Megtudhatják a látogatók a remeteségben, amelynek folytatódik a felújítása.

Regény az örök szerelemről

Miért olyan bonyolult a szerelem? Ha két ember szinte felolvad egymásban, mi az oka, hogy mégsem lehetnek együtt? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Amolyan lépcsőházi, szerelmes című regény, amelyben egy lépcsőház életén keresztül követhetjük nyomon egy drogfüggő fiú és egy segíteni vágyó lány szerelmét. Első könyve kapcsán a szerzővel, Tóth-Bertók Eszterrel beszélgettünk.

Programok a reformáció emlékévében

Csaknem négyszáz programot szervez, illetve támogat a Reformáció Emlékbizottság 2017-ben, a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévben. Az országos megnyitó ünnepség január 6-án a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) lesz egy összművészeti előadás keretében, amelyet Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója rendez.

Oscar-díjra jelölt dalok Szegeden

Több alkalommal is felcsendül A Notre Dame-i toronyőr világszerte népszerű, Oscar-díjra is jelölt Disney-dalokat felvonultató musicalváltozata a 2017-es Szegedi Szabadtéri Játékokon. A darab egyik szerzője, Stephen Schwartz elmondta: a megszokottnál sötétebb hangulatú feldolgozásra számíthat a közönség. Hozzátette: sok új anyagot is hoznak, és a szövegkönyv is jelentősen megújult.