hírek
Határesetek '70
Horkay István és Molnár Gyula grafikusok Határesetek ’70 című plakátkiállítása nyílt meg augusztus 24-én a szentendrei MANK Galériában. A kiállítás olyan alapkérdéseket tesz fel a szakmai és civil látogatóknak, hogy hol a határ, vagy van-e egyáltalán határ a XXI. század elején a képalkotás műfajai között – mondta a két grafikus. A kiállítás címében a 70 a művészek életkorát jelöli.
Fontos számára a baráti légkör
Schneider Zoltán színművész nem számított arra, hogy idén ő kapja a Kaszás Attila-díjat. A Radnóti Miklós Színház művésze az M1 aktuális csatorna augusztus 29-ei műsorában úgy fogalmazott: „szent meggyőződése volt”, hogy az utolsó fordulóba jutott másik két színész egyikének, Spolarics Andreának vagy Csankó Zoltánnak adják át az elismerést augusztus 26-án.
Tíz napig szól a zongora
A Filharmónia Magyarország szeptember 2. és 11. között rendezi meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt. „Büszkék lehetünk rá, hogy mi rendezzük ezt a rangos versenyt” – mondta az eseményről szóló sajtótájékoztatón a verseny védnöke, Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.