Oláh Kata
Film készült Buda egyik legnagyobb zsinagógájának feléledéséről
Buda egyik legnagyobb zsinagógája, a Bocskai úti Újbudai Zsinagóga múltját és jelenét mutatja be Oláh Kata rendező, forgatókönyvíró Hazatalálók című új filmje, amelynek szeptember 24-én, stílszerűen a zsinagógában lesz a premierje.
Különleges programok várnak mindenkit a Zsinagógák Hetén
Különleges szombati vacsorával, a nagyközönség számára is nyitott zsidó újévvel várja többek között az idei Zsinagógák Hete az érdeklődőket, amelyre az őszi zsidó nagyünnepek alatt kerül sor szeptember 19. és október 7. között. A rendezvénysorozat idei mottója „Nézz be hozzánk”, mivel a szervezők várják mindazokat, akik szeretnének bepillantani a zsidó ünnepek és a zsidó élet világába.
103 évesen is imád élni a világ legidősebb olimpiai bajnoka
Január 9-én ünnepli 103. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese.