Petőfi Kulturális Program
A Fitos Dezső Társulat bemutatja negyedik évadát
Magyarország legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese a Határtalanul című tárlattal mutatja be negyedik évadát a Fonó Budai Zeneházban november 3-án 11 órától.
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.
A csengővel gördül be Kelet-Magyarországra az Opera
Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperáját a nyár folyamán országszerte tizennyolc helyszínen, a Petőfi Kulturális Program támogatásával mutatja be ingyenes magyar nyelvű szabadtéri előadásokon a Magyar Állami Operaház. A turné harmadik etapjában, augusztus 5. és 10. között a turné Derecskére, Abaújszántóra, Balassagyarmatra, Máriapócsra, Kenderesre és Pétervásárára látogat.
Ötven kistelepülésre viszi el a klasszikus zenét a Concerto Budapest
Év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Concerto Budapest. A Petőfi Kulturális Program szervezésében megvalósuló, Mozart Planet címet viselő koncertsorozat célja, hogy a magyar zenei örökséget és az egyetemes kultúra értékeit olyan helyszínekre juttassa el, ahol az élő klasszikus zenei előadás ritka kincsnek számít.
Rendhagyó néprajzi órát tart a Duna Művészegyüttes
A Duna Művészegyüttes országszerte 76 helyszínen mutatja be Kis magyar táncrajz – Rendhagyó néprajzi óra című előadását, Londonban és Bécsben pedig a Liszt Intézetben lépnek színpadra Magyar táncképek című produkciójukkal.
Kiscsőszi szőttes, avagy konferencia az értékőrzés jegyében
A Hagyományok Háza Hálózat a Petőfi Kulturális Program keretében szervezte meg a Közösségi Szőttes Konferenciasorozat második eseményét. A találkozónak az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola adott otthont.
Konferenciasorozat segíti a helyi közösségek tudásmegosztását
Április 24-én Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban vette kezdetét a Közösségi Szőttes Konferencia, azaz a Közösség-Hagyomány-Szervezés című országos rendezvénysorozat. A nyitóeseményt az Alba Regia Táncegyesület szervezte a Hagyományok Háza Hálózat partnereként, a Petőfi Kulturális Program támogatásával, együttműködésben a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társaságával.
Kulturális intézmények látogatásáért is jár a kredit az egyetemeken
A helyi amatőr művészeti közösségek számára TehetségPaletta Program indul februárban, a tanév második félévétől elérhető KultKredit programban pedig egyetemi hallgatók vehetnek részt kulturális eseményeken – ismertette Novák Irén helyettes államtitkár hétfőn a közmédia műsoraiban.
Együtt buszozhatunk Petőfivel a mozgó múzeumban
Hogy fér be egy buszba egy múzeum? És mit szólnak a fiatalok a rendhagyó megközelítéshez, amelyet a mozgó kiállítás kínál Petőfi megismeréséhez? A Petőfi Kulturális Program friss videójából kiderül.
Két múzeum, ahol élmény az anyanyelvvédelem
A Petőfi Kulturális Program segítségével Kazinczy szellemében, játékosan kerülhetünk közelebb az anyanyelvünkhöz.
Új néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara
A Honvéd Férfikar a 75. jubileumát ünneplő Prima Primissima díjas Honvéd Együttes tagjaként Magyar Nemzeti Férfikar néven jelenik meg az idei évadtól.
Jász kultúra a köbön: ilyen a hamisítatlan hagyomány
Milyen egy jászsági, régiós folklórgála árvalányhajjal, viganóval és legényfogó szalaggal? A Petőfi Kulturális Program keretében kiderült, mi pedig megmutatjuk!
Minél kisebb helyre megyünk, annál nagyobb szeretetet kapunk
A kultúra a legapróbb helyen is elfér: a Déryné Program Hidak a kultúra felé című sorozata kistelepülésekre visz minőségi előadásokat a helyi közösségek nagy örömére.
Legyen tánc az ország minden zegzugában!
Egyre több fiatal ismeri meg országszerte a néptáncot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes jóvoltából. Videónkban ízelítőt adunk a Petőfi Kulturális Program keretében megvalósuló hagyományápolásból.
Ostor helyett hegedű kerül az állatidomár kezébe az Olvasósarok programjain
Az Olvasósarok elnevezésű gyerekirodalmi program az elmúlt hónapokban huszonkét településre vitte el a kortárs magyar gyerekirodalom legjavát. A MeseCentrum interjújában dr. Harmath Artemisz irodalomtörténész és Móga Piroska színművész mesélt az ősszel folytatódó rendezvénysorozatról.
A bábszínház csodája az óvodában
Házhoz megy a bábszínház és a népi kultúra a Vitéz László Alprogram segítségével, amely a Déryné Program keretében az óvodásokat szólítja meg játékos, interaktív formában.