program

A Depeche Mode maratonon 5 órán át játssza 101 magyar művész a kultdalokat

Grandiózus Depeche Mode-produkció próbáit kezdte el a kultzenekar legnevesebb magyar előadóiból verbuvált rajongói csapat. Radics Gigi, Pásztor Anna, Lotfi Begi, Bernathy Zsiga, a Magyar Nemzeti Férfikar és a Hungarian Studio Szimfonikus Zenekar – és még sokan mások – dolgoznak az egyedülálló koncertműsoron, amelyet a magyar premier után nemzetközi színpadokon is bemutatnak.

Bársony Mihály, a tekerőlant mestere emlékét idézik fel a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok koncertsorozat tavaszi előadásán az idén száztíz éve született Bársony Mihály, dél-alföldi tekerős, klarinétos, citerás és hangszerkészítő muzsikáját, munkásságát ismerhetik meg, idézhetik fel az érdeklődők március 11-én a Hagyományok Házában.

Oláh Patrik ősbemutatója körbejárja a konzervatóriumot

Robosztus hangzásba font zenei szertartást ölel körül a harmóniákból épített világ. Oláh Patrik – a Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díjasa – új művében az alkotás fázisain vezet végig. Ritual című alkotásában a zeneszerzés mellett a fénytechnika és a terekkel való játék hármasára is összpontosít a fiatal művész.

Amerika összedől, de megérkeznek az angyalok a Radnótiba

Tony Kushner Pulitzer- és Tony-díjas drámáját, az Angyalok Amerikábant március 9-én mutatja be a Radnóti Színház. Az Upor László fordította monumentális mű első részét Nagy Péter István viszi színre László Zsolt, Major Erik, Pál András, Bata Éva és Simon Zoltán főszereplésével.

Ember Márk rendezőként debütál egy musical ősbemutatójával a Tháliában

A Thália Színházban mutatják be az Életed hétvégéje című minimusicalt április 12-én. A darab az Összpróba Alapítvány és a Kultkikötő közös pályázatának nyertes produkciója, az ősbemutató a Thália Színházzal való együttműködésben valósul meg. Ez lesz Ember Márk első rendezése, aki ötletgazdaként is jegyzi a darabot. A zenét Furák Péter szerezte, a dalszövegeket Hujber Szabolcs írta.

Lázálom és szerepcsere: mindenüket felteszik idén a Pannon Filharmonikusok

A Pannon Filharmonikusok ALL-IN címmel hirdette meg a következő, 2025/2026-os évadát. A gazdag kínálatból elsőként a több mint húsz éves Müpa bérletes sorozatot, a Pannon bérletet ismerhetik és vásárolhatják meg az érdeklődők 2025. március 1-jétől. A Nemzeti Faültetés Napján meghirdetett bérletértékesítés a zenekar újdonságát szimbolizálja: minden bérletbevételükből származó jövedelem 1%-át faültetésre fordítják.

Óriásméh és japán cirkusz is lesz az idei Szigeten

Az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk. Sok fellépőt ismerünk már, de most nem a zenei programról érkeztek hírek.

Hangolódjunk március 15-re a Nemzeti Múzeumban

Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumi dallamok programsorozatában március 9-én Kálmándy Zita tárlatvezetésével ismerhetik meg, fedezhetik fel az érdeklődők a múzeum állandó gyűjteményének zenei érdekességeit. A tematikus tárlatvezetést egy kis koncert egészíti ki.

Nádas Péter fája inspirálta a METU végzőseit

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Galériájában március 4-én megnyílt az Arbor Mundi Plus című kiállítás, amely a METU Művészeti és Kreatívipari Karának 2024-es diplomamunkáit mutatja be.

Korpozitív címmel nyílik online fotókiállítás

A Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány kérésére Neményi Márton fotóriporter tíz olyan emberrel készített interjút, akik nem engedik, hogy a koruk határozza meg, mibe kezdhetnek bele és mibe nem.

Hagyományőrző huszárokkal emlékeznek '48-ra a Fiumei úti sírkertben

Március 14-én Nyergelj, fordulj! címmel egész napos programsorozattal, történelmi előadásokkal, koncerttel, filmvetítéssel és kézműves-foglalkozásokkal várja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójához és a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódóan a diákokat a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben.

Fényfestés és magyar dokumentumfilm is lesz a Pesti Vigadóban

Az Essentia Artis összművészeti seregszemléjének első két napján, március 7-én és 8-án reggeltől estig ingyenes programok várják az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. A gyerekek népzenei énekórán, a felnőttek pedig portréfotós workshopon és koncerteken vehetnek részt.

Darabokra szedik a természetet a kézműves-iparművészek

A Kozma Lajos kézműves-iparművészeti ösztöndíj 1987-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a 35 év alatti, önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges kézműves-iparművészek pályakezdését, alkotómunkáját és művészi fejlődését.

Beethoven-szimfóniákkal hozzák el a tavaszt a MÁV Szimfonikusok

A MÁV Szimfonikus Zenekar a 2024/2025-ös évadban Takács-Nagy Gábor vezényletével ötestés hangversenysorozatban tűzte műsorra Beethoven összes (kilenc) szimfóniáját. A sorozat utolsó előtti hangversenyét március 14-én este tartják a Zeneakadémia nagytermében.

Nagyon pipásak Galántán

A Galántai Honismereti Múzeumban december óta látogatható a Nyitrai Pipaklubbal közösen rendezett pipakiállítás. Március 20-án a kiállítás lezárásaként egy különleges pipakóstolóra várják az érdeklődőket, amely során bevezetik őket a lassú füstölgés rejtelmeibe.

A Panta Rhei és a Djabe is Debrecenből hódította meg a világot, és most közös koncerttel jubilálnak

Együtt tart jubileumi koncertet két Debrecenből indult zenekar. Az ötvenéves Panta Rhei, a hazai progresszív rock és elektronikus zene úttörője, illetve a jazzt, a világzenét, a progrockot vegyítő harmincéves Djabe április 12-én a debreceni Kölcsey Központban, 14-én a fővárosi MOMkultban lép fel.