program

„Unió, Erdéllyel!” – újra itthon a fejedelmek aranya

Felbecsülhetetlen értékű ritkaságokat bemutató kiállítás nyílik március 15-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban.

Gasztroszínház nyílt a Várban, ahol színészek és borok is játszanak a vendégekkel

Gasztroszínház nyílt a Fekete Holló kisvendéglőben a budai várnegyedben. A különleges fúzió egy vacsora és egy színházi előadás találkozása a terített asztalnál. Március 9-én a Fiú, leány, bor című előadás látható.

Cseri Hanna és Hegedűs Józsi is fellép a Dalköltőkkel a Várkert Bazárban

Idén ismét lesz Dalköltők koncert, ahol ezúttal új előadókkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A Kortárs dalköltők legnagyobbjai című rendezvénynek március 14-én a Várkert Bazár ad otthont, ahol Balla Gergellyel, Cseri Hannával, Hegedűs Józsival, Kollár-Klemencz Lászlóval és Másik Jánossal találkozhat a közönség.

Idén is Till Attila celebrálja a METU diákfilmjeit a Cinemascope-on

A Budapesti Metropolitan Egyetem március 18-án ismét megrendezi éves filmes seregszemléjét, a Cinemascope-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A látható és a láthatatlan Szentendre

Szentendrén minden kavics, macskakő, boltív vagy ablak egy-egy történetet hordoz, a mindenki által könnyen észrevehető részleteken túl azonban sokszor rejtve maradnak a város igazi kincsei és meséi.

Múzeumi dolgozók válogatták össze a legújabb szentendrei tárlat anyagát

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum minden dolgozója – teremőrtől művészettörténészig, könyvelőtől régészig – válogatott a múzeum tízezres kollekciójából. A Saját olvasat – Kedvenceink a gyűjteményből című kiállítás március 15-én nyílik a MűvészetMalomban.

Látható és láthatatlan Afrika a Néprajzi Múzeumban

Látható és láthatatlan Afrika címmel rendeznek tematikus kurátori vezetést március 9-én a Néprajzi Múzeum gyűjteményi kiállításában, ahol az érdeklődők megtudhatják, hogy a múzeum tizenegyezer tárgyat őrző Afrika-gyűjteménye hogyan járult hozzá a gyűjteményi tárlat állításaihoz, kérdésfeltevéseihez.

Huszárokat verbuválnak Szentendrén

Március 15-én ünnepi programmal várja látogatóit a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Lovas díszbemutatók, huszártábor és zenés-táncos verbuválás színesíti a programot.

Avar kori gyilkosságok nyomába eredtek a kecskeméti régészek

Erőszakos halált halt az a két férfi, akiknek földi maradványait kitekert pozícióban, egymáson fekve találták meg. Az egyik személy halálát bizonyosan egy hosszú vaskés okozta, ami szó szerint felnyársalta áldozatát. A két férfi az avar korban, a 7-8. században élhetett, csontvázaikat pedig a kecskeméti múzeum régészei fedezték fel – és most először mutatják meg a nagyközönségnek a Cifrapalotában.

Jan Garbarek után újabb világsztárokkal egészült ki a Bartók Tavasz fesztivál végleges programja

Teljessé vált a Bartók Tavasz összművészeti fesztivál programja, a kedden bejelentett fellépők között van Arooj Aftab pakisztáni-amerikai énekes, zeneszerző jazztriója vagy María Pagés spanyol táncművész Seherezáde című táncprodukciója is. A fesztivál április 4-én Budapesten indul, május 18-ig Győr, Pécs és Miskolc is helyszín lesz.

Karafiáth Orsolyával és Varró Dániellel indul a Centrál Színház költészeti sorozata

Március 24-én költészeti sorozatot indít a Centrál Színház. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz az est vendége. Az első két alkalommal Karafiáth Orsolya és Varró Dániel a meghívottak. Az este moderátora Nyáry Krisztián, a játékmester Papp János. A Lehet egy költővel több? sorozattal havonta egyszer várják a nézőket.

Színes programokkal vár a beporzók napján a Természettudományi Múzeum

Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum a világnap 2018-as elindítása óta minden évben csatlakozott a beporzók napja megünnepléséhez. Az intézmény idén március 8-án várja a családokat, hogy partnerszervezeteivel együttműködve bemutathassa a beporzók sokszínű világát és felhívhassa a figyelmet a védelmükre.

Gross Arnold műveit állítják ki Sepsiszentgyörgyön a művész születésének 95. évfordulóján

A 2015-ben elhunyt Gross Arnold, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus műveiből nyílik grafikai tárlat március 7-én Sepsiszentgyörgyön, az Árkosi Kulturális Központban.

Artur Menezes, a blues brazil gitárcsillaga először játszik Magyarországon

A zseniális amerikai gitáros végre Budapesten is fellép blues-rock triójával. Március 8-án élőben hallhatják a magyar rajongók tüzes gitárjátékát és brazil gyökereinek is köszönhető különleges hangulatú, improvizációkban és remek dalokban bővelkedő műsorát.

Tágra zárt szemekkel nézhetjük a Ragyogást a Művész moziban

Stanley Kubrick filmtörténeti klasszikusaiból rendeznek vetítéssorozatot a Művész moziban március 28. és április 25. között. A programsorozatban többek között a Mechanikus narancs, a Ragyogás és a Tágra zárt szemek című Kubrick-filmeket tekinthetik meg az érdeklődők.

Két évszázad, két székely géniusz: Mikó Ferenc és Zöld Péter

A Csíki Székely Múzeum Mikó-vár-történeti állandó kiállítását Két évszázad, két székely géniusz: Mikó Ferenc és Zöld Péter címmel 2024 áprilisában adták át.