program

Kecskeduda kíséri az Énekes madarat Szegeden

Tamási Áron Énekes madár című színművét láthatja a közönség április 4-től a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, Gálhidy Sára rendezésében.

A vármegyei valóságot mutatják be a Móra Ferenc Múzeumban

Február 21-én, pénteken nyitják meg az első Szeged Press sajtófotó-kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. Az őszi sajtófotó-pályázatra beérkezett fényképekből válogatta ki a legjobbakat a zsűri: összesen hetven fotót mutatnak be a tárlaton.

Jókai Mór rajongott a cirkuszért is

A Fővárosi Nagycirkusz havi műsoros pódiumbeszélgetésének, az ARTista Café következő alkalmának témája a 19. századi magyarországi cirkuszélet, valamint a cirkuszrajongó Jókai Mór lesz.

Argentínából kerültek Marosvásárhelyre a Jókai-kéziratok

A kétszáz éve született Jókai Mór eredeti kézirataiból nyílt minikiállítás kedden a marosvásárhelyi Teleki Tékában.

Az Operettszínház Hófehérkéje egy musical, amelyben nem énekelnek

A Budapesti Operettszínház idei évadának egyik legjobban várt előadása Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula Hófehérke című táncjátéka. A nagy ívű és látványos produkciót április 11-én, pénteken 19 órától mutatják be.

Az Essentia Artis harmadjára tölti meg kortárs művészettel a Pesti Vigadót

Márciusban nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. Az összművészeti esemény minden eddiginél több, 400 kortárs művész közreműködésével, négy tematikus nappal, finisszázzsal több mint két és fél hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.

Fiatal alkotók és kísérleti formák ünnepe Budapesten

Visszatér a kortárs művészet friss hangjait, a fiatal alkotókat és kísérleti formákat bemutató fesztivál: új arculattal, izgalmas programokkal és különleges helyszínekkel jelentkezik a Nextfeszt március 5. és 9. között a Trafóban. Az ötnapos esemény a kortárs tánc, színház és performansz mellett képzőművészeti, zenei és határátlépő kezdeményezésekkel várja a látogatókat a Trafó mellett városi köztereken és rendhagyó helyszíneken.

A János vitézzel lezárul a magyar operatörténelem egy fejezete

Bár Szabó Máté 2023-as rendezésének márciusi előadásaiban több fiatal énekes is debütál, az Erkel Színházban lezárul egy hét és fél évtizedes korszak.

Extrém síbajnokság lesz a nyár közepén a Dunakanyarban

A július 3. és 5. között megrendezendő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra a nemzetközi utcaművészeti színtér jeles képviselői érkeznek Nagymarosra.

Tom Jones és Billy Idol is koncertezik idén Budapesten

Tom Jones az MVM Dome-ban, Billy Idol a Budapest Parkban lép fel.

A magyarországi nemzetiségi színházak legjobbjai versenyeznek

Idén nyolcadik alkalommal, március 24. és április 6. között rendezik meg a Magyarországi Nemzetiségi Színházak Jelen/Lét Fesztiválját a Nemzeti Színházban.

Czakó Zsolt grafikusművész tárlatvezetést tart a pécsi m21-ben

Czakó Zsolt, nemzetközileg ismert és elismert, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész Álló/Mozgó című kiállítása a Zsolnay Negyed m21 Galériában egyedülálló utazásra invitál. Egyedi stílusa egyaránt merít a klasszikus grafikai hagyományokból és a modern digitális technikákból.

A Rolling Stones, a Red Hot Chili Peppers és a Nirvana dalai is felcsendülnek Sástón

Félszáz zenekar idézi meg a nagy világsztárokat Észak-Magyarország egyik legszebb helyszínén, a Mátra lábánál. Három napon át dübörögnek majd többek között az AC/DC, a Rolling Stones vagy éppen a Nirvana slágerei. Június elején érkezik a Tribute Maraton fesztivál!

Farsangi hagyomány és múzeumi örökség a Néprajzi Múzeumban

Miben rejlik a te örökséged? – Farsangi hagyomány, múzeumi örökség címmel rendeznek tematikus kurátori vezetést február 22-én a Néprajzi Múzeum gyűjteményi kiállításában. A kiállítás Örökség termére fókuszáló tárlatvezetésen a farsanggal kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők.

Pótolja tavaly elmaradt koncertjét az Il Divo

Idén pótolja tavaly elmaradt budapesti koncertjét a kivételes vokális tehetségéről ismert, többnemzetiségű énekegyüttes, az Il Divo. A műfajokon átívelő dalaikkal többmilliós rajongótábort meghódító csapat június 25-én érkezik az MVM Dome-ba.

Előadás Jókai gyermek- és ifjúkorának emlékhelyeiről a Nemzeti Múzeumban

A kétszáz éve született nagy magyar mesemondó, Jókai Mór gyermek- és ifjúkorának emblematikus színhelyeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumakadémia című szabadegyetemi előadás-sorozata következő részében, február 18-án.