Költőként mennyire inspirálják a társművészetek, illetve a kulturális élmények, programok?
A különböző stílusgyakorlatok, egyéb szépírói feladatok híve vagyok. Ősz elején voltam az Erdélyi Magyar Írók Ligájának táborában, ahol Karácsonyi Zsolt elnök, a kolozsvári Helikon főszerkesztője részéről felvetődött, hogy ukrán költők fordított verseit szívesen közölnék, én pedig kapva kaptam az alkalmon, inspirált a feladat. Négy fordításom így jelent meg a legújabb Helikon hasábjain. De arra is volt példa, hogy képzőművészeti alkotásokhoz írtam egy-egy szöveget, vagy olyan fotókhoz, amiket magam készítettem.
Az elmúlt időszakban mennyire látogatott kiállításokat vagy színházat?
Ami a képzőművészetet, színházat illeti, nálam még most is tart a bezártság, nem vettem részt ilyen eseményeken. Irodalmi rendezvények viszont voltak, például a Művészetek Völgyében vagy az Ördögkatlan Fesztiválon. Mindkettő nagyon kellemes volt, főképp a hosszan tartó bezártság után. 2019-ben, illetve az azt megelőző években nagyon sűrű irodalmi programjaink voltak, sokfelé utaztunk a Kárpát-medencében, sőt Németországba is sikerült eljutni egy író-olvasó találkozóra. A pandémia alatt videókonferenciákkal próbáltuk kiküszöbölni a bezártságot, de nem vagyok ennek a híve, a személyes találkozást jobban preferálom, úgyhogy nagyon felszabadító élmény volt a nyári programsorozat.
Hogyan készül egy író-olvasó találkozóra? Előre megvan, hogy mit visz és az terjedelmében milyen hosszú lesz, vagy minden spontán történik?
Mindig a helyzet adja, hogyan alakul egy író-olvasó találkozó. Vannak alkotók, akik nem készülnek, csak felolvasnak egy szöveget, de én nem ilyen vagyok. Szeretek felkészülni. Van olyan alkalom, amikor konkrét téma köré szerveződik egy-egy ilyen bemutatkozó, felolvasás, természetesen akkor ebből készülök. Szeptember elején például Zentán a Mementó című dokumentum- és ismeretterjesztő filmfesztiválon voltam, ahol a rendszerváltáshoz kapcsolódó dokumentumfilmeket mutattak be. Ott volt egy irodalmi est is, amelyen a rendszerváltással kapcsolatos emlékek, valamint ahhoz fűződő írások kerültek előtérbe. Az író-olvasó találkozók alkalmával verséneklő zenés műsorral is igyekszem színesíteni a programot. Kitalálom előre, hogy mit fogok játszani, kitől hány verset viszek.
Mennyire fontos önnek, hogy találkozzon az olvasókkal?
Nagyon szeretek a közönséggel találkozni, főleg a fiatalokkal. Fontosnak tartom, hogy egy-egy ilyen alkalommal a közönség soraiban megszólítsunk egy-két fiatalt, aki maga is foglalkozik szépírással, és jó érzés kicsit bátorítani őket. Küldetésemnek érzem, hogy az irodalmat, ezen belül a kárpátaljai magyar irodalmat népszerűsítsem, ami kicsit háttérbe szorult ismertségét tekintve.
Önnek van olyan gyerekkori élménye, amikor akár egy irodalmi találkozón megszólítva érezte magát mint pályakezdő, szárnyait bontogató költő?
Elég korán eldöntöttem, hogy költő szeretnék lenni, és hogy mindenképp az irodalommal akarok foglalkozni. Egy iskolai program alkalmával a tanárunk meghívta Tárczy Andor ungvári költőt, és mivel már akkor foglalkoztam rímfaragással, az iskola poétájaként mutattak be neki. Emlékszem, hogy nagyon szívesen fogadta a kéziratomat, örömmel olvasta és bátorított. Az indulás előtt pedig Nagy Zoltán Mihálytól, A sátán fattya szerzőjétől, aki akkor az Együtt folyóiratnak a főszerkesztője volt, levélben kértem tanácsokat, és rendkívül hasznos útravalóval látott el.
Mekkora bátorság kellett tanácsot kérni?
Némi biztos kellett, de a költőkben munkál egyfajta küldetéstudat és alkotói hiúság, ami azért tud bátorságot adni az ilyen helyzetekben.
Foglalkozása szerint költő, mondta egyszer, de gyorsan hozzátette, ezt mindig a legnehezebb ilyen nyíltan és egyenesen kimondani. Miért?
Szerénytelenségnek tűnik kimondani, hogy foglalkozásom költő vagy szépíró. Valószínűleg a művészi lélek érzékenysége játszhat ebben szerepet. Szerintem az alkotó ember valamilyen módon kiszolgáltatja magát, amikor saját lelki tartalmait verseli, írja meg, talán ebből is adódik ez az érzékenység, gátlásosság, félelem.
Hogyan ír? Milyen körülmények között? Van munkarendje?
A kislányunk október 30-án lesz egyéves. A születése óta van munkarendem. Egész
nap vele vagyunk, és csak este nyolc után, amikor az édesanyja lefekteti, tudok
dolgozni, körülbelül éjfélig, egyig, amíg fent bírok maradni.
Mennyire fontos a csend, amikor dolgozik?
Természetesen nagyon. A feleségemmel szándékosan költöztünk egy olyan helyre, amely nagyon csendes, Beregszász külvárosi részére, közel a természethez. Egyébként is élvezzük a csendet. Alkotás közben még zenét sem tudok hallgatni.
Hogyan jegyzi meg, ha valami eszébe jut?
Feledékeny alkat vagyok, amit személyes tragédiámnak tartok. Ráadásul gyakran lusta is, tehát ha eszembe jut valami, nem feltétlenül jegyzem le, és nagyon sajnálom, ha elfelejtem. De ha egy erős és jó költői kép vagy sor eszembe jut, azt általában megjegyzem. Sőt van olyan, hogy megnyitok egy üres Word-dokumentumot a számítógépen, azt az egy gondolatot vagy sort leírom, és leteszem a tálcára. Párhuzamosan három-négy ilyen dokumentum van megnyitva a gépemen. Az ötletek így sorakoznak, és tovább írásra várnak.
Kézzel szokott írni papírra?
Korábban így dolgoztam, de már leszoktam róla, öt éve már csak a számítógépes
szövegszerkesztőben írok verset. Sokáig azt gondoltam, hogy nem leszek képes
rá, csak kézzel fogok írni, alkotni, de rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb így.
Sosem voltam gyorsíró, a gondolataim pedig gyorsabban pörögnek, mint ahogy írni
tudok, ezért hasznosabb a szövegszerkesztő.
Egy interjúban azt mondta, hogy ha öt szóval kellene jellemeznie magát, a visszafogottság is közöttük lenne. Mi lenne ennek az ellentéte? A féktelenség? Mit gondol erről? Mit jelent ez önnek? Mikor és mitől féktelen?
Nem féktelenséget, hanem erős magabiztosságot mondanék. Mondjuk, amikor a költő nem szerénykedik a foglalkozását illetően, hanem duhaj módon hangoztatja.
Idegesíti, ha valaki ennyire magabiztos?
Egyáltalán nem, sőt irigykedve gondolok az ilyen szerzőtársakra.
Ön mitől válik magabiztossá?
Ha valamilyen számomra értékes elismerést kapok, az magabiztosságot tud adni. A visszajelzést fontosnak tartom.
| Marcsák Gergely költő, verséneklő (1990, Kincseshomok)
Tanulmányait szülőfalujában és Ungváron végezte, utána az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, majd öt évig volt magyartanár és szervezőpedagógus egykori alma materében, az Ungvári 10. számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolában. Jelenleg a Debreceni Egyetem Irodalom és Kultúratudományok Doktori Iskolájának abszolvált PhD-hallgatója. Beregszászon él.
2010 óta publikál folyóiratokban és antológiákban, versei mellett rövidprózákat és tanulmányokat is ír, valamint versek megzenésítésével és előadásával is foglalkozik. 2017 óta az Előretolt Helyőrség Íróakadémia növendéke. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság elnöke.
Kötetei: Fekete-Tisza (versek, 2019), Pottó-panzió (gyerekvers, 2019), Súlyos hagyomány (előadások, cikkek, recenziók, 2020). Díjai: Együtt Nívódíj (2017); Gérecz Attila-díj (2019); a Magyar PEN Club Khelidón-díja (2019); Magyar Művészeti Akadémia – Könyvnívódíj (2019); Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2020). |
