Aggódik a szakma a Nemzeti Táncszínházért

Színpad

(MTI) - Valószínűleg egy-másfél év múlva ki kell költöznie a budai Várszínházból a 2001-ben alapított Nemzeti Táncszínháznak, az épületet ugyanis azbeszt-mentesíteni kell. A födém azbeszttartalma akkor derült ki, amikor a 38 éve beszerelt ponthúzók elromlottak. A négy hét alatt elvégezhető, a színház kiköltöztetése nélkül is megvalósítható azbeszt-szigetelésre és a javításra az NTSZ bankkölcsönt szeretett volna felvenni, valamint szerette volna megszerezni a kezelői jogot is.
 A Nemzeti Táncszínház
Török Jolán, az NTSZ Kht. ügyvezetője elmondta: a kölcsönhöz és kezelői joghoz fenntartói nyilatkozatot kellett kérnie márciusban, ezt azonban a kulturális tárca illetékese elutasította, informális közlésként hozzátéve, hogy az intézménynek ki kell költöznie, mivel eladják az épületkomplexumot. A felügyelő bizottság elnöke, Kiss János, a Győri Balett igazgatója a 2006-tól egyre szűkülő finanszírozás miatt a tárca táncszakmai felügyeletét ellátó vezető munkatársaival többször tárgyalt, de nem értesült semmiféle konkrét tervről a Várszínházzal kapcsolatban. 
 
A Nemzeti Táncszínház égisze alatt az eltelt csaknem 8 év alatt 120 olyan produkció jött itt létre, amely a játszóhely nélkül biztosan nem készült volna el. A Művészetek Palotája Fesztivál Színháza befogadja ugyan a nagyobb méretű és külföldi táncszínházi produkciókat, de az ott kapott 100 nap kevés a teljes műfaji és stíluskeresztmetszet bemutatására. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pénteken közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a tárca - ismerve a táncművészetnek mint az előadó-művészet speciális ágának sajátosságait - anyagi lehetőségeihez mérten kiemelten kezeli a Nemzeti Táncszínház helyzetét.
 
A tárca célja, hogy az előadó-művészeti törvénnyel összhangban a táncművészet támogatását hosszú távon és rendszerszerűen megnyugtatóan megoldja, és hogy hozzájáruljon a fenntartóval rendelkező, támogatásban részesülő, vagy éppen pályázati támogatásból működő alkotóközösségek lehetőségeinek megteremtéséhez és azok bővüléséhez. E távlati tervekben is nagyon komoly, tevékeny és előremutató szakmai szerepe van a Táncszínháznak.
 
"Az Oktatási és Kulturális Minisztérium is értesült arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. saját hatáskörben tartott társasága, a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. különböző - az ingatlan kezelésével, hasznosításával kapcsolatos - elképzeléseket alakított ki. Ezek pontos tartalmáról a tárca egyeztetést kezdeményezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel" - olvasható a közleményben.
 
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pénteki közleményében leszögezi:  "Jelenleg folyamatban van a részben azbeszttel fertőzött épületrészben működő Táncszínház helyigényének felmérése, a szállásfunkcióval és a műszaki igényekkel kapcsolatos hatástanulmányok elkészítése, amely után döntés születhet az épület hasznosításának lehetőségéről. Az azbesztmentesítés kapcsán fontos lenne az eredeti barokk színháztér helyreállítása is. Amennyiben ez befolyásolja az épületben található Táncszínház működését, az MNV Zrt.-nek az Oktatási és Kulturális Minisztériummal egyeztetve megfelelő csereingatlanról kell gondoskodnia".