A társulat negyedik magyarországi vendégjátékára készül: 1996-ban, a Petőfi Csarnokban adták elő - bemutatkozásként - a Déluge (Özönvíz) című darabjukat, majd 2000-ben a Trafóban az En Dedans (Legbelül) következett. 2002-ben, a Trafó CoinciDance minifesztiválján jártak itt legutóbb, ekkor a kiváló Luna volt soron. Utóbbi produkciót - melyet nyugodtan minősíthetünk világhírűnek - honfitársuk, Marie Chouinard és a svéd-finn Kenneth Kvarnström egy-egy estjének méltó társaságába, mint alkalmi bokrétába kötötte a Trafó.
Laurin a kanadai moderntánc világának egyik úttörője, aki 1973-ban csatlakozott az újító szellemben alkotó Groupe Nouvelle Aire (vagyis: Új Levegő Csoport) elnevezésű formációhoz. Hat évvel később önálló útra lépett, s egy év híján negyed százada alapította meg saját együttesét, az O Vertigót.
Általam láthatott munkái nyomán állíthatom: Laurin táncszínházát a teremtő, elragadó fantázia és a társul, előadónak választott táncosok fölényes technikai tudása egyaránt jellemzi. Legutóbbi művének, a Lunának számos képére sokan emlékezhetünk. A hatalmas, hófehér abroncsos szoknyában lebegni látszó, dervisekként kerengő táncosok látványa a masszív teltházat adó nézősereget szinte a székbe szegezte. A gigászi nagyítólencsék füzére mögött feltűnő, torzuló testek-arcok látványa pedig valami szürrealista vízió, bűvös mese világába röpítette a publikumot. Intimitás és nagyvonalúság, a realitásnak nekifeszülő képzelet bravúrpillanatai emelték remek élménnyé e játékot.
Különös, hogy Laurin ezúttal egy olyan műve felújítását hozza Budapestre, mely időrendben mindhárom, nálunk láthatott munkáját megelőzi. Az 1993-ban keletkezett A fehér szoba teljes rekonstrukció, minden egyes részletében - ilyen értelemben véve betekintést nyújt egy világhírű alkotóművész pályája egy korábbi szakaszába.
Laurint e munkájában is "...az emberi lény ellentmondásokkal teli szépsége és törékenysége, a test tökéletes gépezete nyűgözi le, illetve a tény, hogy mindannyian különbözőképpen töltjük meg ezt a hús-vér gépezetet és kommunikáljuk vele lényegünket." Sejtelmes, sokféleképp értelmezhető, a fantáziát megmozgató, lecsupaszított térben, helyzetben bontakozik ki ez az ellentétekre, különös feszültségre alapozott táncmű. Különös, fojtogató intimitás lengi be a játék terét, amivel kapcsolatban Laurin így fogalmazott: "A fehér szoba színpada egy zárt terület, melyről egy hotelszoba intimitása, egy pszichiátriai otthon sterilitása vagy egy erőd izoláltsága juthat eszünkbe." Hogy mikor melyik érzésünk, mely értelmezés nyerhet inkább teret, azt a kiváló táncosok játéka irányítja, s persze az alaposan kezelésbe vett fantáziánk.
Interjúnk a koreográfussal: Veszett lovas
KRITIKÁNK az előadásról: Babasírás
