Félidőben

Az immár tíz éves SzólóDuó Fesztivál a rengeteg jelentkező miatt jócskán kinőtte magát, nem véletlen, hogy több napig és több helyszínen fut: a nyitóünnepség az új Mozdulatművészeti Stúdióban zajlott, a versenyprogramot három napon át, 9-10-11-én a MU Színház fogadja be, a Gála pedig 13-án a Millenárisba költözik. Újdonság, hogy minden napra jut egy-egy vendégfellépő, mint például Anna Piotrowska (aki ismerős lehet a korábbi fesztiválokról), Bacskai Ildikó, Bajári Levente vagy Horváth Csaba.

 Most viszont még alig félidőnél vagyunk, a kincskeresés időszakában. Tizenegy produkció, köztük talán néhány meglepetés juthat aznapra: a nagy merítés és nyitott pályázati rendszer miatt ez az, amit reálisan várni lehet az estétől, és nagyon kell örülni, ha beteljesül. Egyenletesen magas színvonalra felesleges apellálni, ide most jóval több türelem kell, ez a fesztivál a kiváncsi és bátor kezdőké, és sokaknak ez az első megmutatkozási lehetőségük. Rengeteg az érdeklődő aznap, a MU Színház tömve van, és van abban valami szívszorító, hogy ennyire él és nyüzsög egy hely, akkor is, amikor éppen tragikusan gazdátlanná vált.

A közönség összetétele kicsit más, mint a megszokott, nem csak ismerősök, családtagok, barátok töltik meg a büfét, hanem kifejezetten sok a külföldi vendég - köszönhetően a fesztivál nemzetközi terjeszkedésének - hiszen Varsóban és Prágában is van már egy-egy társrendezvény. A fesztivál ötletgazdái és vezetői, Fenyves Márk és Pálosi István meglehetős hajtásban vannak ilyenkor, Márk éppen a több órás szakmai megbeszélésről fut be, ahol a zsűri a tegnapi produkciókat vesézte ki, állítása szerint "őszintén, de pedagógiai érzékenységgel". Mindenestre sürgősen találok egy fiatal táncosnőt, aki az előző nap lépett fel, és nem állom meg, hogy le ne teszteljem, vajon mit jelent a szakmai kritika annak, akinek éppen a bőrére megy, de nagyon is összecseng a hallottakkal, amit mond: "Elég keményen megmondják a véleményüket, de ez nekünk hasznos. Legalább tíz perc jut mindenkire, praktikus tanácsokat kapunk, nálunk például azt emelték ki, hogy túl sok a kellék, nyugodtan elhagyhatunk belőle. Senki nem bántódik meg, nincs miért."

Az est apró bakival indul, a vendégül meghívott duó, Bacskai Ildikó és Bajári Levente produkciója, Lukács András Örvénye a felkonferáláskor az "Örkény" keresztségen esik át, de nem akarok undok lenni, minimális esélyt annak is adok, hogy talán én ülök a fülemen. És aztán jönnek a versenyzők, az első, a cseh Monika Castková máris egy Loie Fulleres pörgésbe torkolló kibábozódással, de a metamorfózisok sora ezzel nem áll meg: Fülöp Tímea a rég elvesztett angyalszárnyacskáit kutatja, sőt, haldokló hattyú is akad, nem is akármilyen, a lengyel Aleksandra Dziurosz személyében. Van olyan előadás, amiből egy-egy szellemes pillanatot érdemes megjegyezni, az Időrablók lengyel párosának - Alicja Hoppel, Justyna Kalbarczyk - például az a legjobb húzása, amikor a hangosan ketyegő metronómot végül elnémítják, az izraeli Efrat Levy pedig éppen ellenkezőleg, az indításban erős: ahogy kijön, és álnaívan csacsogni kezd a benne forrongó alkotói szándékokról, az sokkal ironikusabb és rafináltabb produkciót előlegez meg a megvalósultnál. Baranya Dávid feltehetően a legjobb táncos a felhozatalban, viszont egy kis fűszer hiányzik a szólóból, amit előad, Daniela Hernández Faith pedig, bár nagy közönségsikert arat, ahogy szénaboglyaszerű hajával, halottfehér arccal grimaszol, mégsem nyújt többet egy pár perces, rutinos shownál. Két előadás izgalmas számomra koreográfiailag, mindkettő fura pózból indul, az egyik Aleksandra Dziuroszé, aki The last day címen groteszkül újrameséli a hattyú halálát, merev tagjait egyetlen testcsomóba gabalyítva össze, a másik Arany Virágé (Mások vittek rossz utakra...), aki férfigatyában, trikóban, fejenállva, könyökkel megtámasztva kalimpál a levegőben és úgy odacsapja a poharat, mint egy gyakorló alkoholista a kocsmaasztalnál. Daj-dajozós zene, apró gegek a fénytervben, finom humor - nekem bejön.

A végén kitartóan keresem a közös részhalmazt az ismerőseim kedvencei között, Barbara Bujakowska kissé zaklatottnak tűnő energiái többeket meggyőznek: "Benne megvan az az erő, amit keresek" - mondja egy táncos barátom, és a kedvese is egyetért vele, Baranya Dávidról sokan megpróbálnak lebeszélni: "Ha még gyorsítva csinálta volna meg az ismétléseket, talán..." - jönnek az ötletek, viszonylagos népszerűséget élvez viszont Aleksandra Dziurosz, ő sokaknak tetszett. De ezek csak szúrópróba-szerű válaszok, szó sincs reprezentatív mintáról, az majd a közönségdíjas kihirdetésekor derül ki kedden.    

Végül még egy utolsó pillantás Márk festményeire, melyek a színház galériáját díszítik - karcsú, elmosódó férfiaktok, vékony, izmos törzsek, megcsavarodó hátak árnyai sorjáznak - alkotójuk pedig elárulja, hogy az egyiken, (a legszebben mellesleg, érdemes volt hajrázni) még alig száradt meg a festék, annyira friss, és búcsúzóul az új stúdiójukba invitál.