Ha a Lábán díj kuratóriuma előre megkötötte volna a saját kezét, és így kész kategóriahálót dobott volna arra az eleven, folyamatosan változó, át-, meg átrendeződő szcénára, amit az egyszerűség kedvéért kortárs táncéletnek hívunk, akkor Kun Attila bizonyára a fiatal alkotók díjazottja lenne. A fiatal természetesen ezúttal sem elsősorban életkort jelentene, mint inkább annak az időnek a kicsinységét, amit tánctervezőként eddig eltöltött. Kezdő alkotónak azonban mégsem hívhatjuk őt, hiszen máris két szakaszra bontható életének az a szakasza, amikor már maga mögött hagyta a mások által teremtett világok interpretátorának szerepkörét, és a saját gondolatainak és élményeinek, tapasztalatainak és vízióinak közléséhez maga teremtett formát. Első koreográfiai próbálkozásai még a balett-hagyomány keretei között születtek, majd pályáján egy hosszabb külföldön töltött periódus következett. Ennek lezárultával egészen másfajta, a kortárs táncban otthonra talált táncosként, és a balett szépségeszményének és a tánc teatralizálásának hátat fordító koreográfusként lépett színre. S hamarosan rátalált néhány egészen kimagasló képességű független táncosra, akikből együttest teremtett maga köré. Mert együttes nélkül, a napi közös és izzadságos műhelymunka nélkül sosem ölthet testet ? és ezúttal ezt szó szerint kell értenünk ? a koreográfus gondolata. Hogy mennyire fontos ez a semmivel nem pótolható közös munka, annak egyik legszebb példája Kun Attila Lábán díjban részesült egyfelvonásos alkotása, a négy táncosnőre komponált Visible Shape. Ez a kompozíció ugyanis eredetileg a Szegedi Kortárs Balett számára készült, de csak Kun Attila saját független együttesében bontakoztak ki valódi erényei. Természetesen eközben nem változtak azok az elemi kompozíciós formák, amelyből a koreográfia épül: a hol párhuzamos, hol ellentétes mozgások, a teret diagonálisan hasító, vagy épp hol szűkülő, hol táguló négyzetet rajzoló gazdag szekvenciák. A pontos és fegyelmezett mozdulatsorok is megmaradtak, az ismétlés és variálás játéka sem módosult, azaz nem a látható forma változott. Hanem kompozíció és interpretáció került olyan összhangba, hogy többé aligha választható szét. S a koreográfia éppen ettől hordozza azt a sajátos minőséget, amelyet az áttetszően tiszta szerkezet és a szinte a transzig eljutó előadásmód egészen kivételes feszültsége teremt.
Fuchs Lívia
