A tudatosan irányított-uralt esetlegesség, a test és szellem emlékképei adják a Hodworks csapatának 2010-ben létrehozott improvizáció-alapú sorozata, a tárgyévben hat epizódot megélt Mindennapi rutin talapzatát. Mint a képrámára feszített kanavász, úgy viszonyul a szilárd keretekre vont, aggatott, feszített improvicáció e hattételes sorozatban a kiérlelt struktúrához. (Itt jegyzendő meg, hogy a széria címét Duliskovitch Bazil festőművész kiállításától kölcsönözte.)
Komoly szavak ezek, talán túlzottan is, pedig a Mindennapi rutin epizódjai mentesek mindenfajta spekuláló okoskodástól, becsvágyó szemforgatástól, tettetéstől. A tánc kiapadhatatlan gazdagsága adja erejüket, a gesztusokba sűrített talány és egyértelműség, az ismerős és a hívogató ismeretlen különös, megkapó, végtelenül spontán játékai, tusái zajlanak sistergő rögtönzésben, immár 2010 tavasza óta színpadán.
A Mindennapi rutint nézni tanulságos, tehát jó. Jó nézni mindazért, amiért e műfajt olyan nagyon szeretni lehet. A szürrealizmushoz, a beszédhez, énekhez kacskaringós utakon eljutott Hód Adrienn és sokirányúan tapasztalt csapata tagjai most a tiszta, külső, vendég-eszközöktől jobbára érintetlen tánc eszköztárára szorítkoznak. Mizsei Zoltán remekül ? élőben ? szerkesztett zenéi és merész csendjei, morajai sodorják-sodródnak vele: olykor csak finom, alig-neszeket hallani, máskor ütőshangszerek, vagy orgona orkánja seper végig a színen.
A Mindennapi rutin darabjai ? mint azt az előadó-alkotótársak hangsúlyozzák ? nem kész alkotások. Ilyen módon is érdemes ? de nem szükségszerű ? befogadni őket. Egészen más kérdés, hogy az epizódok ereje, helye, értéke bizony könnyűszerrel lemos más, késznek nevezett táncműveket. De ez sem az abszolút lényeg.
Felfedezünk: ők ott, a táncpadlón, mi pedig ? egyes alkalmakkor, szertartásosan körbeülve, olykor hagyományosan, frontálisan betájolva ? a nézőtéren. Figyeljük, ahogy jelentés halmoztatik a mozdulatokba: figyeljük magunkat, ahogy jelentést halmozunk mozdulataikba. Mindemellett kitakartan, rejtezetlenül szembesülhetünk a tánc titokzatos születési körülményeivel is: az improvizáció természetrajzát tanulmányozhatjuk élesben, avatottaktól, kik a szemünk előtt keresnek, tapogatóznak, s lelnek irányt pillanatról pillanatra. Jól kiválasztott, alig változó, remek gárda játszik-mutat nekünk szabadságot és tudatosságot. Magával ragadó játékukban látunk felépülni majd elbomlani illékony gesztust, kompozíciót, konfliktust, közösséget. Sokoldalúan érzéki táncukban erő és múlandóság, jelentés és sejtelem. Dráma, irónia, agresszió és gyengédség ? a sokféle, emberi.
