A fiatal balettművész-koreográfus Lukács András In Your Eyes My Face Remains című darabja szokatlanul letisztult, arányos munka. Philip Glass fájdalmas-elégikus hegedűverseny-tételének kimért tempói adnak végig egyenletes ritmust az egy női szólista (Bacskai Ildikó) és négy férfikísérője (Bajári Levente, Kerényi Miklós Gábor, Liebich Roland, Lukács András) feszesen összehangolt mozgásconcertójának. Igazi koreográfusi és formaművészi tehetségre vall, ahogy Lukács Glass romantikus muzsikájának nemcsak atmoszferikus erejét és lírai mozgalmasságát, de a zene alapvetően szimfonikus karakterét is messzemenően érvényesíti mind a mozgások tiszta, rajzos jellegében, mind a lépés- és térfűzés szabatos, áttekinthető rendjében. A mintegy 8 és fél percnyi kompozíció űrszerűen csupasz színpadának nyitó és a záróképe azonos: a lány egy tág virtuális négyzet közepén, a négy férfi pedig rendre egy-egy sarkán foglal helyet. Innen indulnak-gravitálnak egyenként, monoton tempóban befelé, hogy a lánnyal való rövidke érintkezés után kényszeresen folytassák magányos útjaikat, s kölcsönös helycserékkel biztosítsák a kozmikus egyensúly folytonos helyreállását. Mindegyik egyedül van, de egyik sem független - beleértve a lányt is, aki lényegileg alig különbözik tőlük. Akár egy magában pulzáló csillag és körötte keringő bolygói, mind egyszerre vonzzák és taszítják egymást - egyiknek sincs esélye arra, hogy kiváljon közülük és a néma, magatehetetlen körforgás egészét megbontsa. Így a koreográfiát nem az ábrázolt jellemek dinamikája, inkább a táncosok kölcsönös térpozíciói, a szimmetriák felbomlásának és újrarendeződésének változatos játéka határozza meg. A táncosok szemét álarc, testüket egyénöltözék borítja - lépésanyaguk éppoly rokon és híján van minden individuális kifejezésnek, ahogy a csillagok és bolygók ősanyaga is azonos, a különbségeknek az egész szempontjából alig van jelentősége. Akár az emberi kapcsolatok reménytelenségének, akár a kozmikus természet néma rendjének allegóriáját olvassuk ki belőle, Lukács koreográfiájának e feszes logikája szavatol a színpadot belengő melankólia megrendítő igazságáért. (Rényi András)
