A valószerű és az absztrakt határán rajzolja meg újra s újra színpadi világát, s e világ (színpadi) lakóit Kovács Gerzson Péter. A hihetetlen következetességgel alkotó koreográfus valami olyasmit talált föl magának, egy olyan köztes útra lelt, ahol minden, de minden, ami csak létezik, egyszerre mutatja színét és fonákját. Figurái kortalanul lebegnek elő a múltból és tűnnek el a beláthatatlan időben, miközben mindig és állandóan az aktuális jelennel (is) szembesítenek. Néha olyan érzésem támad, hogy a darabhoz mellékelt szöveg, vagy épp a cím, mint most a Re-DNS, csak a civilizációs ártalmak közt fogant újkori varázsmondóka vagy ige, hogy eldugult szellemi látása után már csak a kommerszre, a hírekben sokszor ismételt fogalmakra rezonáló mai embert megszólíthassa. Aztán, ha már sikerült a művelet, a nézői figyelem sok mindent fölfedezhet, ami persze korántsem jár felhőtlen örömmel; ez a szakítópróba helye, itt dől el, ki mennyit ért Kovács Gerzson sajátos filozófiájából. S ha megértette, vajon az mire ösztönzi. Az alkotó nagyon jól ismeri a változatokat, mert kiválóan ismeri az emberi természetet is, mondhatni archetipikus adottságaival együtt ? tehát nem lehet becsapni. Se néző, se táncos nem bújhat el, nem bújhat ki a történetből, amelyet a világ(unk)ban, ebben a kikerülhetetlenül közös társasjátékban ő egyszer meglátott. A Re-DNS is egyfajta hívó szó, azt hihetnénk, bizony, mi is tudunk a tárgyról valamit, aztán a darabot nézve mindinkább elbizonytalanodunk. Nem csak azért, mert a látottakhoz nem férünk hozzá ?tudományos? kulcsokkal, hanem, mert az alakuló üzenet nem valami fenséges. A három figura képről képre vándorol, vagy inkább különféle hangulatú képeket kreál a színpadi tér változó pontjain - persze Kovács szcenikai munkája okán a Csodaszarvas erdejének száztitkú fényeivel is babonázva. Az improvizatívnak tűnő, ám eltagadhatatlanul ?gerzsonos? jegyeket mutató etűdökben feltűnnek a folklór elemei; a ritka tempó például szinte a végletekig csupaszítva, ?csontváz-kemény? vonalak szaggatott egymásutánjaként vibrál, de a méhkeréki vagy a csángó reminiszcenciák is továbbalakulnak. Az energikus mozgásrészleteket a karok indázó játékai ellenpontozzák, sokszor a kézfőnek külön is szerepet juttatva. És ebben a többrétegű szervességben ? a társuló és egészen kicsi, izolált mozdulatokkal, meg az olykor grimaszba merevült arcokkal együtt ? mintha kialakulna egy sajátos, színpadi jelenlét-réteg, mintha lassan megszületne valamiféle "modern-ember" mítosz. A kisszerűségébe zuhant, bizonytalan, félelemmel teli, önző, javait gyűjtögető, manipulálható lényről, akinek ezért és ennek ellenében is csak egy útja lehet: az archaikus egység mágikus újrateremtése. Kovács Gerzson Péter minden darabjával, így Re-DNS című opusával is erre tesz kísérletet.
