Megmozgat a Budapest Tánciskola

Színpad

 A Budapest Tánciskola előadása

Október 21-én Bakó Gábor várja az érdeklődőket délután fél 6-tól. Bakó tánctanulmányait 1983-ban, Jeszenszky Endre növendékeként kezdte. Tánctechnikai tudása főleg klasszikus és jazzbalett alapokra épül. 1990 óta számos táncelőadásban, valamint zenés színházi produkcióban vett részt mint táncos és szakképzett koreográfus. Jazztánc óráján a régi és új stílusokat felhasználó önálló jelrendszer kifejlesztésén dolgozik, nagy hangsúlyt fektetve a klasszikus balett alapokra. Lendületes forgás- és ugráskombinációkkal dolgozik, máshol lassú és kifinomult mozdulatokkal kombinálja az órai anyagot, ami jelentősen fejleszti a fizikai állóképességet.

 
November 2-án, 4-én, 9-én és 11-én Várnagy Kristóf improvizációs óráin a jóga alapú bemelegítést követően a térorientációval, mozgáskészség fejlesztéssel és mozgásdinamikával foglalkozik. Várnagy Magyar Balett- és Kortárstánc-művészetért junior díjas. 2005 óta a Frenák Társulat tagja.
 
Dobi András kortárstánc-improvizáció óráinak (november 16., 18., 23., 25) első felében táncspecifikus izomkondicionáló tréninget tart, a második felében improvizációs feladatokat ad. Dobi 2004-ben végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskolát. Szerepet kapott a Birmingham Royal Ballet együttesében.
 
"Különböző testrészek fájdalmaival és azok enyhítésével éveket töltöttem pályafutásom során. Ezen a kurzuson az improvizáción keresztül az ellenkezőjével fogok foglalkozni: felfedezzük, hogy néha testünk jól is tud lenni, jó érzés benne lenni, és a mozdulatokat nem elszenvedjük, hanem energikusan és tökéletes kontroll alatt tartva megvalósítjuk" - mondja Rózsavölgyi Zsuzsa, aki november 30-án és december 2-án tanít. Rózsavölgyi a Budapest Tánciskola elvégzése után Salzburgban tanult a SEAD-ben, majd a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban. Tanulmányai után a Rosas Együttesben táncolt, de dolgozott Thomas Hauerttel és David Zambranóval is. Jelenleg saját darabjain dolgozik, tanít Salzburgban, Leuvenben és Budapesten.
 
A kurzus januárban Hód Adrienn, Bakó Tamás és Dányi Viktória óráival folytatódik.
 
A workshop-folyam részvételi díja: 1 alkalom: 1300 Ft, teljes kurzus: 1000 Ft/alkalom