Úgy a kávéház dolgozói, mint a szomszédos ?Institut? ügyeletese meghökkentek a kérdésre: hol is lesz itt a meghirdetett vernisszázs? Nem lesz, feltették a képeket.
A képek valóban láthatók: mintegy 15 színes felvétel arról a produkcióról, melyet a Wuppertaler Tanztheater társulata itt, Magyarországon készített el, 1999-2000-ben.
Emlékszem az előadásra: óriási zöldsövény felületet emeltek fel a színpadra hátsó falként, melyet a második felvonás során meredek lejtővé döntött a tervezői lelemény, - közben folyvást csörgedezett a víz bádog vödrökből és zománcos lavórokból, - szóltak a lágyan lendületes dallamok (köztük Ghymes), és a világ minden tájáról származó színes táncos-színész csapat lubickolva élte be ezt a bűvös teret. A darab nem csupán a tipikus ?összművészeti? jelleget viselte magán, mely Bausch ?80-as évekbeli korszakára oly mértékben volt jellemző, hogy a táncot szinte háttérbe is szorította. Ebben a periódusában már visszaemelte a tánc: a pergő, lendületes, virtuóz tánc jelentőségét az alkotásba, meglepve ezzel azokat, akik azt hitték, a táncművész Bausch végképp elmozdult a színházi látvány felé.
Nagy esemény volt, - és tény, hogy fotósok garmadája örülhetett az alkalomnak: Pina Bausch expresszív táncszínháza nem csupán a látványtervezők jóvoltából ad bő lehetőséget szép képek készítésére: a szereplők önmagukban is a változatosság, az erős jelenlét, a karakterek sokszínűsége látványát adják.
Mindez vissza is köszön Láng Klára itt kiállított képeiről. Hogy miért éppen az ő fotói kaptak itt helyet, nem lehet tudni, (hisz voltak nyilván jó páran, neves színházi fotósok, akik bőven exponáltak ott és akkor, és ha már emléket kívánnánk állítani a nemrég elhunyt színházi nagyságnak, akkor szép lett volna egy válogatás). Erről persze Láng Klára nyilván nem tehet. Képein mozdulat és mozdulatlanság egyaránt életre kel, a színek úgy élnek meg, ahogyan azok papíron meg bírnak élni, nincs baj a válogatással. Tiszta munka, igényes.
Mindenesetre a legizgalmasabb képsorok ebben a helyiségben a kiállításra invitáló plakátról néznek vissza ránk. Nem tudni, ki készítette a fotókat. Pina Bausch-t ábrázolja mind: 10 kisebb portré, mind idősebb korából. Mosolyog. Sose a kamerába, mindig éppen valakire, akit mi nem látunk (kivéve az egyiken, melyen Göncz Árpád kezet csókol neki), intenzíven, őszinte kedvességgel.
Fiatalon sose mosolygott. Kemény, edzett vonásai királynőt mintáztak (az is volt persze), mintegy ötvenéves koráig. Aztán kezdett felderülni. Darabjai is. Egyre több humor, megértés, elfogadás. Az élet teljes elfogadásának lehetünk tanúi ezeken az utolsó évtizedében készült képeken. Hetvenedik életévében halt meg, csaknem váratlanul.
