A táncvilágnapi Táncfilmzsemlén az újdonságok mellett jó pár, az EDIT fesztiválon már látott filmet nézhetünk újra, Duda Éva Arénáját, Fehér Ferenc Amper & Juice című filmjét, Gaál Mariann Barbakánját. Az újranézések korántsem tűnnek haszontalannak, az Arénát nagyságrendekkel jobb minőségben láthatjuk viszont, mint korábban, és végre egyértelműen tudatosul Gaál Mariann filmjének zenei szerkesztése vagy Fehér Ferenc filmjének humora is.
Azért a szemlén akad bőven újdonság is, elsőként például a Múltidézés 1957-2007 tánc-dokumentumfilm, mely a Duna Művészegyüttes 50. évfordulójára készült, rendezője Juhász Zsolt, a társulat művészeti vezetője. A filmben művészvallomások és előadásrészletek váltakoznak, van egyfajta összegző-kanonizáló törekvés az egészben (nyilván a tekintélyes évforduló miatt), mely nem feltétlenül szerencsés, például meglehetősen didaktikusnak hat a táncosok egyes gondolatait szinte mottószerűen kiemelni. Ettől függetlenül az előadásrészleteket öröm nézni, és azokat a táncosportrékat is, melyekben a fesztelenebb, természetesebb hangnem a meghatározó, és nem feltétlenül a kinyilatkoztatás kényszere.
Tóth Tamás Yantra című, El Kazovszkijnak ajánlott filmjében Bittner Meenakshi Dóra dél-indiai táncát láthatjuk: elhivatottság árad színpadi jelenlétéből, egy szabad, önazonos művész megélt sorsáról árulkodik minden gesztusa. A táncosnő külsejében is autentikus: aranyos színű, harmonikaszerűen összehajtott szoknyája méltóságteljes pompát áraszt, arca maszkszerűen kifestve, ékszerei csilingelnek. A film első pár percében a mozdulatlan táncosnő arca uralja a filmet, tekintete távoli, időtlen, szeretettel és fájdalommal teli, aztán ez az arc átalakul, játékosan felderül, és mesélni kezd. A Yantra szigorú szerkesztésű, szinte puritán munka, miközben minden pillanata burjánzóan pompás, fenséges.
Czétényi László vizsgafilmje, a Nyom Kovács Kata szólója, aki mintha identitáskrízisben lenne éppen, mert megállás nélkül, rögeszmésen jelek után kutat. A főhős olyan hétköznapi használati tárgyakat transzformál át, mint egy doboz, rúzs vagy szempillafesték, miközben ez a furcsa mágia kezdi egészen elnyelni őt. A film legjobb pillanata a legelső, amikor egyszerűen eldönthetetlen, mit is látunk, olyan furcsa szögből közelít rá a kamera a főhős arcára.
Az Új-Zélandból érkezett filmblokk különlegességnek ígérkezik: "Régi az ismeretségünk Shoná-val, dolgoztunk együtt korábban. Ő mostanra eléggé befutott, ő volt a Gyűrűk Ura koreográfusa, és az új King Kong-filmben is dolgozott. Shona McCullagh négy filmmel is szerepel a szemlén, mert meggyőződésem, hogy érdemes egyben látni egy-egy alkotói ívet" - mondja Mándy Ildikó, a fesztivál szervezője. Ezek a filmek valóban különlegesek, kreativitás, líraiság, báj, humorérzék árad belőlük. A szereplők nem engedelmeskednek a gravitáció törvényének, olykor elröppennek, megpördülnek a levegőben, de ezek a speciális effektek egyben a fantasy-filmek trükkjeinek szeretetteljes, önironikus paródiái is.
A Fly című munkában egy öregember és fia, egy szárnyakkal felszerelkezett, elszánt kamasz párharcát látjuk, az apa próbálja visszafogni a fiút (egyszer éppen a sarkánál csípi el), aki viszont repülni vágyik, míg végül az öreg maga röpteti a semmibe. A Break egy szokatlan családtörténet mátrixos bukfencekkel és légszörfözéssel, a Hurtle pedig két apáca (pontosabban egy apáca és egy főkötős férfi) szürreális harca egy wc-ért, elképesztő helyszínváltásokkal, szellemes képi humorral. A Mondo Nuovo kissé kakukktojás a filmek között, mert nem más, mint emberi testrészek tükörszimmetrikus, mozgó sormintája: csupán egy apró, de radikálisan végigvitt vizuális geg.
A vetítést követő kerekasztalbeszélgetést Mándy Ildikó vezeti, beszélgetőpartnerei Tóth Tamás (Yantra), Gaál Mariann koreográfus (Barbakán) és Kertai Gábor vágó (Barbakán). A beszélgetésen szó esik arról, hogy vajon a koreográfia, a zene, esetleg a helyszín kiválasztása az elsődleges, vagy éppenséggel nem lehet sorrendet felállítani. Felmerül, hogy mennyiben befolyásolja a helyszín a készülő munkát, és mi a szerepe a többnyire korlátozott anyagi kereteknek: "A speciális effektek használata, amiket például az új-zélandi filmekben láttunk, nem csak pénzkérdés, arról is szó van, hogy mennyire szokta meg egy rendező, hogy számtalan lehetősége van. Sajnos nem feltétlenül igaz az, hogy teher alatt nő a pálma, igenis sokkal könnyedébben használja egy jobb anyagi körülmények között dolgozó alkotó az újdonságokat, mint az, aki először jut hozzá" - véli Tóth Tamás.
A beszélgetésbe időközben bekapcsolódó Fehér Ferenc, aki mindenféle külső támogatás nélkül forgatta filmjét, viszont kicsit optimistább. "Én szívesen kísérletezem a filmezéssel komolyabb költségek nélkül is." Gaál Mariann és Kertai Gábor éppen további pályázatok eredményét várják, Mariann szerint: "Sok tervünk van még, én hiszek abban, hogy ez egy olyan műfaj, amit gyakorlatban kell csinálni, és persze lehet, hogy elkövetünk közben hibákat, de ez természetes, így tanulunk."
Mándy Ildikót végül még a fesztivál történetéről kérdezem: "Az első hasonló táncfilmszemlét 2006 novemberében tartottuk, tizenöt magyar táncfilmmel, a következőt pedig majd két év múlva rendezzük meg, egyszerűen nincs annyi film, hogy érdemes lenne sűríteni az alkalmakat, még így is vannak átfedéseink az EDIT fesztivállal. Ha minden jól megy, két év múlva ugyanitt találkozunk!"
