Margaret Mitchell 1936-ban írta meg könyvét, amelyért egy évvel később Pulitzer-díjat kapott. Elsősorban nem a főhős árnyalt lélekrajza vagy a szerelmi szál fogta meg a bíráló bizottság tagjait, hanem az amerikai polgárháború leírása. A díjazással természetesen nem mindenki értett egyet: kritikusai szerint a regény nyelve túl konvencionális a harmincas évek nyelvi-regénytechnikai kísérleteihez képest.
A könyv máig tartó népszerűségéhez nagymértékben hozzájárult az 1939-ben készült, Victor Fleming rendezte film. Ennek forgatásáról írta meg a közelmúltban Ron Hutchinson a Holdfény és magnóliák című komédiát. A vígjáték, amely jelenleg számos színház repertoárján szerepel az Egyesült Államokban, David O. Selznick producer problémáit, és a stábbal való küzdelmeit állítja középpontba.
Részlet a filmből
A regény Japánban is nagy népszerűségnek örvend, amelyet a Scarlett című musical próbált megismételni. Kazou Kikuta librettista és Harold Rome zeneszerző művének bemutatóját 1970-ben tartották a Toho színházi konszernhez tartozó Teigeki Színházban. A távol-keleti produkciót látva Harold Fielding, a West End legendás producere elkészíttette a darab angol fordítását, ám tett néhány módosító javaslatot. A legfeltűnőbb ezek közül a cím megváltoztatása. A londoni közönség már az Elfújta a szél: epikus musical-re vásárolta meg jegyeit 1972-ben. Ám a Drury Lane Színház előadása hiába volt a tokióinál másfél órával rövidebb, mindössze két és fél órás, mégsem aratott nagy sikert. Bár dícsérte a kritika June Ritchie-t (Scarlett), a szövegkönyv dramaturgiai hibái, az egyoldalú karakterábrázolás nem kerülték el sem a szakemberek, sem a nézők figyelmét. A bukás ellenére Fielding Los Angelesbe exportálta a darabot, ahol a Civic Light Operában, helyi színészekkel mutatta be a húsz dalt tartalmazó musicalt. Az 1973-as premier, ha lehet, még a londoninál is rosszabb fogadtatásban részesült, így az 1974. április 7-re tervezett Broadway-bemutatót egyszerűen lemondták. Két évvel később Lucia Victor társulata megpróbálkozott Dallasban a musical felújításával, erőfeszítéseiket azonban sikertelenség kísérte. Azóta amerikai színpadon nem adták elő a darabot.
Hugh Jackman
Úgy tűnik, a francia zeneszerzők vonzódnak a monumentális, nagy ívű regényekhez. Ha nem elég indoklásképp Claude-Michel Schönberget és a Nyomorultakat megemlítenünk, álljon itt a komponisták újabb generációjából Gérard Presgurvic neve, aki a Rómeó és Júlia után az Elfújta a szélből 14 dalt tartalmazó zenés színpadi művet komponált. A bemutatót 2003. szeptember 30-án, a párizsi Palais des Sports-ban tartották, a producerek Dove Attia és Albert Cohen voltak, a koreográfiáért Kamel Ouali felelt. A darab egyöntetűen pozitív fogadtatásban részesült, a kritikák kiemelték, hogy az alkotók sikerrel birkóztak meg az átdolgozás nehézségeivel, és a regény szellemiségéhez méltó művet alkottak. Az előadás DVD-változata tavaly jelent meg, a főbb szerepekben Laura Presgurvic (a zeneszerző lánya) és Vincent Niclot láthatók.
Jill Paice
Hugh Jackmant leginkább a mozivászonról ismerjük, ám Tony-díjas musicalszínészként is magas az árfolyama. Konkrét időpont és helyszín nincs, de még idén bemutatnak egy Elfújta a szél-musicalt a West Enden. Jackman partnere a nem túl nagy ismertségnek örvendő amerikai Jill Paice lesz. A színésznő kiválasztásában komoly súllyal esett latba az a tény, hogy Vivien Leigh-re nagyon hasonlít. A produceri szándék szerint a darab a regény sötétebb tónusaiban készül, és a cselekményt a tarai birtokon maradt szolgák szemén keresztül látjuk.
A regény moziváltozatában több báltermi táncjelenet látható. Ezekben Rhett Butler alakítóját, Clark Gable-t mindig csak közeli felvételeken mutatják. Nem véletlenül. A női szíveket megdobogtató színésznek a tánc olyannyira nem volt erőssége, hogy zenés színházi produkciókban, balettről már nem is beszélve, biztosan nem kapott volna szerepet.
