A programot tánckurzusok színesítik, s a fesztivál igazán jó apropó kulturális menedzserek, együttesvezetők, koreográfusok és újságírók találkozására.
A 25. Montpellier Danse idén első hétvégéje legfőképp keleti és nyugati kultúra találkozásának jegyében telt.
Shen Wei, a kínai születésű táncművész-koreográfus 2000-ben alapította meg együttesét New York-ban. Előadásuk az elmúlt hétvége kiemelkedő eseménye volt. A Tavaszi áldozatot Sztravinszkij zeneművének zongoraváltozatára készítette el, ennek megfelelően a látványt is az egyszerű letisztultság jellemezte. A színpadkép fekete-fehér-szürke, a táncosok fehérre festett arccal szintén sötétebb tónusú ruhákban próbálnak kitörni az egyformaságból. Mintha egy metropoliszban járnánk: mindenki egyén, de nem egyéniség, közösség nincs, csak egymás mellett létezés. Egy ilyen közegben nincs szükség látványos áldozati rítusokra, ezt mindenki saját magában éli meg. Shen Wei a szürkeséget a mozdulatok gazdagságával ellensúlyozta. Kifinomult muzikalitása végigkíséri a darabot, amely aztán az örök körforgásban "végződik".
A második részben bemutatott Folding a kínai tradíciókból merít. A színpadkép mesésen szép (nem csoda, hiszen Shen Wei festőművész és látványtervező is), a festett díszletfalak, a fények játéka magával ragadó. A látványos díszletben a tánc visszafogott (ellentétben a Tavaszi áldozattal), szinte csak a fekete és piros jelmezek suhannak lágy ívekben. Varázslatos élmény és meditáció is egyben.
Saburo Teshigawara Kazahana című darabja ékes példája annak, hogyan lehet rossz időzítéssel egy fantasztikusan induló produkciót elrontani. Az első mintegy háromnegyed óra egy másodpercre sem hagyja lankadni a figyelmet. Talán túl sok is, ahogy villanásról-villanásra változnak a képek, egyik vizuális hatás követi a másikat. Teshigawara mesterien bánik a fényekkel, a ketrecszerű díszletet újabb és újabb sodró képekkel tölti meg. Táncosai mindent tudnak, egyszer kirobban belőlük az erő, másszor visszafogottak, szinte misztikusan légisek. Bosszantó, hogy egy ilyen erős kezdés után elfogy a mondanivaló, az ötlet, a darab pusztán önmaga ismétlődésévé válik és teljesen kimerül, holott már sokkal előbb pontot lehetne tenni a végére.
A thaiföldi táncos Pichet Klunchun és a francia rendező-koreográfus Jérome Bel Made in Thailand című előadása egyaránt volt tanulságos, szórakoztató és elgondolkoztató.
A darab valójában kulturális kíváncsiságból fakadó párbeszéd, színházi és koreográfusi tapasztalatcsere a két művész között. A jól szerkesztett beszélgetésben jelen volt a humor, a csalódottság, az elszántság, s csak akkor táncoltak, amikor a szavak már kevésnek bizonyultak. Pichet Klunchun bevezetett a nyugati ember számára sokszor érthetetlen szimbólumok és idegen hiedelmek világába, míg Jérome Bel kellő öniróniával (elmondása szerint merő lustaságból lett koreográfus) összegezte és prezentálta eddigi pályafutását. Üdítő másfélórás értekezés a művészetről.
Jennifer Lacey és Nadia Lauro This is an Epic (Ez egy Eposz) című munkájáról nem sok szót ejtenék, már csak azért sem, mert megtekintése kárba veszett óra volt. Röviden összefoglalva lényegét: nagy semmi, de az hatalmas önbizalommal előadva. Nem az a baj, ha valaki kísérletezik, hanem ha öncélú.
Az elmúlt hétvégére a Merce Cunningham Dance Company vasárnap késő esti előadása tette fel a koronát. Az Event címet viselő produkció kifejezetten a helyszínül szolgáló középkori udvarra készült. (Nem idegen ez az együttestől, hiszen Cunningham több különleges helyszínre koreografált már. Az első Event-et 1964-ben a bécsi Museum des 20. Jahrhunderts ihlette.) Az Event valóban esemény volt, a Cunningham-technika frenetikus bemutatója - izgalmas térformákkal, táncos "szoborcsoportokkal", lenyűgöző szólókkal. Az idén 86. születésnapját ünneplő mestert, aki egyébként Montpellier díszpolgára, állva ünnepelte a közönség.
A Montpellier Danse még nem ért véget, július 5-ig többek között Angelin Preljocaj, a Nederlands Dans Theater I., valamint a Dél-indiai Táncszínház előadásai is szerepelnek a programban.
(no)
