Bár tudom, hogy egy nem éppen szokványos rendezvényre érkezem, a vadonatúj Toldi Mozi messzemenőkig "kortárs" látványa még mindig furcsa meglepetésnek tűnik. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet: hiányzik a régi, jól megszokott hangulat, de csodálkozással tölt el a megújulás szele is. Azért a puffok megmaradtak, továbbörökítve a múlt egy fontos szeletét - nincs ez másképp az EDIT 2008-cal sem, hiszen táncfilmjei közt szép számmal akad, amely a gyökerekhez nyúlik vissza. Péntek este a nemzetközi rövid-táncfilmeket mutatták be, több-kevesebb sikerrel, a nyolcra hirdetett vetítés ugyanis egy órát késik, de technikai okokból még így is csak csökkentértékű képminőség a jussunk, a filmek közül pedig sajnos többről is elmondható, hogy esetében nem csupán képi minőségvesztésről beszélhetünk. A sokszor átgondolatlan, hatásvadász és művészieskedő próbálkozások közt azért igen komplex és remek képi világú alkotások is akadnak. Ilyen például Miquel Angel Raió Variations on a line című filmje, amelyben a tánccal eggyé váló női test érzéki, élménydús feszültsége gyönyörű, letisztult fényképezéssel társul, és igazolja a közhelyet: sokszor a kevesebb több. Hasonlóan profi és rendkívül ötletes Suzon Fuks Fragmentationja, ami rengeteg humoros variációt kínál a rendhagyó újságolvasásra: falon kúszva, csúszva-mászva, egymásba gabalyodva, valósággal a másikká válva.
Az egyórás csúszás sajnos a filmvetítések utánra időzített beszélgetésre is rányomja a bélyegét: a Kasza Gábor fotóművész által moderált, a táncfotóról és táncfilmről folytatott eszmecsere a megcsappant közönség miatt igen családiasra sikeredik. A kerekasztalt Dusa
Gábor, Molnár Zoltán, és Csillag Pál fotóművészek ülik körül. Egy nyelvet beszélnek, rövidesen pedig az is kirajzolódik, hogy kötődésük a tánchoz nem plátói eredetű. Mint kiderül, Dusa Gábor és Csillag Pál is rendelkezik táncos múlttal: ezt a táncimádatot örökítették tovább képeiken. "A tánc valószínűleg örök szerelem marad" - mondja Dusa Gábor. A tánc, mint élő, eleven, mozgáson alapuló műfaj és a statikus fotó viszonya kapcsán megjegyzi: vannak olyan mozdulatok, amik élőben működnek, de fotón nem - az ív, amíg a táncos egyik pontból a másikba eljut, lehet gyönyörű, de nem feltétlenül lesz élvezhető. A fotótól és filmtől kissé elkalandozva a színházi produkciók - tömeges ismétlés okán - romló minőségéről, a lankadó figyelemről is szó esik, erre reflektálva Dusa Gábor megjegyzi: "Úgy kell táncolni, hogy nincs holnap. Én legalábbis mindig így táncoltam".
