Kezdetét vette a Body Moving második felvonása: csütörtöktől vasárnapig Budapest közterein bárhol lecsaphat a Tánckommandó, a Pintér Gábor, Kőhegyi Ilona, Erdődi Katalin szervezésében megvalósult eseményre összesen tizenhat társulat jelentkezett be az Andaxínháztól a Zéró Balettig. Érdemes pár napig nyitott szemmel járni az egész városban, a Deák tértől a Blahán át a Borárosig, a Mammuttól a Toldi moziig, de a http://bodymoving.freeblog.hu/ oldal segítségével akár célra is tarthatunk.
Szabó Réka Társulata a Lengyel Intézet művészeti galériájában, a Platán Galériában talált magának helyet a Kint is vagyunk, bent is vagyunk című produkcióval: a táncosok hófehér falak között néznek velünk farkasszemet, mi pedig kör alakú lyukakon, kintről kukucskáljuk őket. A lyukak előtt lassan sorok képződnek, az arrajárók kifejezetten kíváncsian kapcsolódnak be az eseményekbe, a ?contemporary dance peep-show? ? hívószóra a turisták is felélénkülnek, elmosolyodnak, és beállnak a sorba. Mindegyik réshez fejhallgató jár, de az egyes lyukakon benézve más-más zenét hallunk, miközben lessük a barátságos, de kissé groteszk figurák ritmikus áramlását. A táncosok közül van, aki sajátos magánszámba merül, más kokettálni kezd a leskelődő nézőkkel. Az igazán furcsa jelenség az, hogy a különböző zenék más-más darabkezdeményt konstruálnak, ugyanaz a mozdulatsor az eltérő zenei aláfestéstől teljesen megváltozik. Az is elgondolkodtató, hogy gyakran a táncosoknak nem is észleljük az egész testét, csupán egy-egy rafináltan mozduló kéz vagy láb esik a látóterünkbe, és nem csak a teljes testek esnek így szét, hanem az egész teret, vagy az összes táncost együtt sem láthatjuk teljességében soha. Ez a rövid és könnyed produkció egy tanulságos észlelési kísérlet is egyben, annak a tudatosítása, hogy egy előadásnak soha nincs objektív szemlélője, mindenki mindig a saját verzióját konstruálja meg.
Másnap, a 8 órás becsöngetés előtt fél órával Angelus Iván tanítványai, a Budapest Tánciskola táncosai lepik el a Szentlélek teret az Óbudai Gimnázium előtt. Kemény, kopogós, egyenetlen macskakövön táncolni önmagában is meglehetős kihívás, mindezt kora reggel, egy gimnázium kapujában, az iskolába özönlő diákok előtt még nagyobb feladat. Ami sajnos gyorsan kiderül: a gyerekeket engedelmességre szocializálja a hazai iskolarendszer, páran úgy tesznek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne táncosokba botlani az iskola előtti téren, és futnak be gyorsan a kapun, maximum az ablakból kukucskálnak aztán.
Az Iskolatánc címre hallgaó táncperformansz úgy tűnik, a Budapest Tánciskola önreprezentációja is egyben: az egyes táncstílusok terítéken kínálása zajlik, a breaktől a néptáncig. A megmozdulást két nagyon fiatal táncosnő zárja, iskoláslánynak öltözve, matrózblúzban, jókedvű, akrobatikus kunsztokkal. Bátor és szabad ez a csapat ? ahogy ez már sokszor bizonyítást nyert.
A Deák térnél Góbi Rita Társulata alaposan álcázza magát, mivel a szereplők a Tachyton ? Kibábozódás című darabból ismerős, extravagáns, Tresz Zsuzsa által tervezett jelmezben vannak, (bár a produkciójuk címe ezúttal Underground). Ezektől a jelmezektől a táncosoknak megszűnik minden antropomorf vonása, és helyettük hengerelt testű lárvák, bebábozódott fantázialények lépnek, vagy inkább gördülnek színre. A Deák tér környékén sétáló járókelők figyelmét is egy ilyen, fekete báb-ruhába bújt hírmondó hívja fel az előadásra, ahogy körbeszalad a környéken, peckesen tipeg a zebrán, majd a feje helyett pöndörödő fekete csücsökkel beinteget a közért üvegajtaján a sorban álló idős néniknek, miközben egy másik, fekete, strukturált burokba burkolózott lény a fűben tekeregve bűvöli a nézőket. Az élő zenére zajló, Underground címre hallgató produkció különben a legbátrabb vállalások közül való, hiszen a reggeli csúcsforgalom gyanútlanul munkába rohanó közönségét célozza meg. A meglehetősen virulens báb-állapotban lévő táncosok 50-60 fős hűséges nézősereget kötnek le az aluljáróban, annak ellenére, hogy az arcjáték, a hagyományos gesztusok persze nem játszanak ebben a speciális jelmezben, de a nézők úgy tűnik, mégis kíváncsiak erre a meglepő, táncos átlényegülésre.
Nem tudom, mennyiben reprezentatív minta, ami nekem jutott, de hátha igen: én mindenesetre nagyon szerencsésnek tartom magam a saját élményeimmel, és mindenkit arra biztatnék, hogy vasárnap estig még ejtsen útba néhány állomást, ahol hasonló táncos meglepetések érhetik.
