Virágzik a modern balett Kínában

Színpad

(MTI-Press) - A Hongkongban született Willy Tsao - akit "a modern kínai tánc atyjának" neveznek - kifejtette, hogy  a kortárs táncművészet olyan szabadságérzetet, kifejezőerőt és individualizmust tesz lehetővé, amely nem mindig jellemző Kínában. A kommunista rendszer számára a tánc mindenekelőtt propagandaeszköz volt, amely a tömegek nevelésére szolgált a "vörös" táncjátékokkal. Ilyen mű például a Kínai Nemzeti Balett műsorán ma is szereplő híres Vörös női osztag, amely a harmincas évek polgárháborúi idején Hajnan szigetén játszódik, és egy nőkből álló partizáncsapat bátor - és persze végül győztes - küzdelmét mutatja be a gonosz földesurak ellen.

Ám e balett rendkívül áttekinthető forradalmi esztétikája fényévnyi távolságra van azoktól a koreográfiáktól, amelyek szerdától vasárnapig voltak láthatók a kortárs balett második pekingi fesztiválján. Kína minden részéből negyven különböző társulat mutatta be táncait ebben az öt napban. A seregszemlét a ma csaknem 50 éves Willy Tsao kezdeményezte. Az egész világon jól ismert koreográfus ma három kínai modern balett-társulatot is irányít, egy új nemzedéket nevel fel.

Az új csillagok közül a 23 éves Tao Je (Tao Ye) a legismertebb, mivel két híres társulat szólistája is volt, mielőtt tavaly létrehozta saját együttesét, a Tao Táncszínházat. "Táncosként szerzett tapasztalatom nem elégítette ki képzeletemet, úgy éreztem, nagyobb térre van szükségem a fejlődéshez" - mondta az AFP-nek a borotvált koponyájú fiatalember. Az egyik, minden este zsúfolásig megtelt kis pekingi avantgárd színházban rendezett fesztiválon Tao Je a Szkeccs című balettet mutatta be, amelyet két táncosnővel adott elő. A trió tagjai egy zongora hangjaira kicsavarták tagjaikat, játszottak a fényekkel, a hatás a japán butoh táncra emlékeztetett. Az Egyesült Államokban tanult Willy Tsao a '80-as évek végén kezdett oktatni a pekingi táncakadémián, de maga a műfaj még korántsem kap olyan támogatást, mint ő maga. "Csak négy olyan társulat van Kínában, amely kizárólag modern balettre specializálódott. Európában, egy olyan kis országban, mint Belgium, akad vagy száz hasonló. Kína olyan nagy, kár, hogy csak négy kortárs balett működik" - kesergett Tao Je, aki hozzáfűzte, hogy a maga részéről szerepet kíván vállalni a modern tánc hazai fejlesztésében.

A hatóságok egyre inkább felismerik, hogy a Kínáról alkotott képet javítják az ilyen társulatok külföldi fellépései. Willy Tsao szerint azonban vigyázni kell arra, hogy a koreográfusok és a táncosok megőrizhessék művészi szabadságukat. "Amikor a kormányhatóságokkal tárgyalunk a támogatásról, nagyon oda kell figyelnünk, mert amikor pénzt kapunk, valamit tennünk kell a főnökért. Márpedig manapság mi azt szeretnénk, hogy mi magunk legyünk saját magunk főnökei" - nyomatékosította.