 |
? Ahogy próbálom összerakni, vajon hogyan kezdett tantermi színházi produkciókat csinálni, eszembe jut a Nézőművészeti Főiskola című előadás, amelyben nem mellékesen azt feszegetik, hogyan kell előadást nézni. Ettől már nincsen messze kamaszokat nézni tanítani.
? Hát, ez meg sem fordult a fejemben, de tetszik: az ember nem mindig veszi észre, hogyan és mitől változik. Én az iskolai programot Novák Jánostól eredeztetem, aki egyszer megkért, hogy olvassam fel a ? Kováts Kristóf által akkor frissen fordított ? Klamm háborúját. Bár nem jellemző rám, ebben mégis rögtön láttam azt, hogyan építeném fel. A felolvasás pedig olyan jól sikerült, hogy néhány nap múlva azzal hívott fel János, többen kérdezték, miért nem csináljuk meg. Nem ellenkeztem, úgyhogy el is kezdtük próbálni, aztán hamarosan bemutattuk.
? És azóta is megy. Milyen visszhangja van?
? Amikor az elején kinyitom a naplót, tényleg beírom a napot és a sorszámot, kicsivel több, mint négy éve. Most a száznyolcvanötödiknél tartunk. Ami szerethető benne, az a nehézsége is: a gyerekek nyitottak, szabadok, előítélet-mentesek, ami azzal jár, hogy olyan helyzetben is interakcióba lépnek, amelyikben nem kellene. De én megszerettem azt, hogy őszintébbek, mint a normál nézők. És számtalan megerősítő szakmai visszajelzést is kaptunk: az egri monodrámafesztiválon a zsűri elnöke rögtön a büfében felkért, hogy menjek el ezzel Wrocławba, ahol aztán díjat nyertem. Ott hívtak meg Kaunasba, ahol ugyancsak díjnyertesek lettünk, és kaptam egy belgrádi fesztiválinvitálást is.
 |
? A színészi feladat után hogyan jött a rendezés?
? Elég egyszerűen: Novák János felkért. A rendezés nekem leginkább a színészek miatt izgalmas. Már a Kikattnál is belőlük indultam ki, ahogy a későbbi munkáknál is: Pelsőczy Réka és Szanitter Dávid sokat adott magából a két figurához. Egyébként negyedik éve tanítok a Keleti István Művészetoktatási Intézményben, ahol kidolgoztam a módszeremet ? nyilván nem az én találmányom, de én is eljutottam ide ?, hogy a diákok mesélnek az életükről, és én kiválasztom ebből, mivel lehet érdekesen dolgozni. Ezt aztán meghekkelem ? így nevezem a valós történetbe való beavatkozást, amellyel némiképp eltávolítjuk majd a személyes történeteket. Ezeket a tantermi előadásokat is így csináltuk.
? Mi az, amit legjobban tud ebben a műfajban ? rendezőként immár harmadszor?
? Szereplőt választani ? amit egyébként Gyulay Eszter dramaturg barátommal együtt szoktunk csinálni, aki nem mellékesen A gyávának és A vakságnak az ötletadója. Utána már csak nem kell elszúrni.
? Nekem úgy tetszik, működik a módszer: Kovács Krisztián A gyáva című előadásban a tavalyi évad egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta.
? Sajnáltam, hogy csak néhány kritikus látta, mert én is úgy gondolom: kiemelkedő volt.
? Kifejezetten szerettem, hogy meglepően későn bejött egy új szereplő. Azt hittem, ez a fiú végig egyedül lesz, és meséli, mondja az életét. És akkor, amikor már nyugtáztuk mindezt, belépett az apja.
? Eredetileg úgy volt, hogy Gyulay Eszter írja, én rendezem és Krisztián egyedül játssza a drogos fiú történetét. Azt kértem tőle, hogy a kamerába improvizáljon harmincöt perces ?én-monológot? ? ez volt az egésznek az alapja. Majd ebből megkeressük azokat a pontokat, ahova beilleszthetjük a kitalált drogos fiú sztoriját, a Gáll Szabolcs Balázs könyvéből kiemelt részleteket. Ezen kívül annyit mondtam neki, hogy egy váratlan rosszullétet helyezzen el valahol. A könyv játékosságából kiindulva hozzátettük még a figurához azt, hogy költőien játszogat a szavakkal, egyébként színész akar lenni. Eszerint próbáltunk. Aztán egyik nap azzal jött Krisztián próbára, hogy éjjel írt egy verset, bele is került a szövegbe. Terv szerint dolgoztunk, de egyszercsak kíváncsiságból bejöttem azzal a szülői felszólítással, amit több történetben olvastunk: adjál vizeletmintát. Azt az improvizációt rögzítettük, nagy részét megtartottuk, így én is belekerültem a darabba apaként.
 |
? Gondolom, hagyományos színházi előadásnál nem jellemző ez a fajta munka. Mennyire tetszett ez Kovács Krisztiánnak?
? Azt élvezte, hogy én éppen olyasmiket kértem tőle, amire a főiskolán azt mondták, hogy felejtse el. És talán pont ebből a munkafolyamatból jön az, hogy most már olyan könnyen és elegánsan improvizál bele az előadásokba, amire nyilván nem lehet előre készülni. Rendkívül szellemes dolgokat kap el: ezek apróságok ugyan, de általuk nagyon valósidejű és életszerű lesz az adott előadás.
? Most pedig a Vakságot mutatják be Sárosdi Lillával, ami hasonlón készült, mint A gyáva.
? Eredetileg Katona László játszotta volna, majd volt egy köztes fázis, amikor kettejükkel számoltunk, végül Laci nem ért rá, így Lilla egyedül csinálta. Tudtam, hogy tehetséges színésznő, és élményszerű volt, hogy miközben humorral áll a világhoz, rendkívüli erővel dolgozik, így jut a dolgok mélyére. Hasznos volt a profizmusa, mert az anyag dramaturgiai nehézségével meg kellett küzdenünk, hiszen nem könnyű színházat csinálni ebben az ügyben: fogyatékkal élők a társadalomban. Persze Gyulay Eszterrel utánamentünk a témának, jártunk a Láthatatlan Kiállításon, az Ability Parkban és a Vakok Szövetségében is. Az ott megismert történetek egy részét beillesztettük Lilla én-történetébe. Közben barátságot kötöttünk Kroll Zsuzsával, aki alig-látóként segít minket, és úgy tervezzük, ő moderálja majd az előadások utáni beszélgetéseket. De minden szakmai okosságon túl, a darab igazi értékét Lilla személyes játéka és zavarba ejtő hitelessége teremti meg.
