Arctalanul keresem magam
Ahogyan körbesétálok veled a kiállításon, az az érzésem támad, hogy az Arctalanul tárlat egyfajta művészi önmeghatározásként készült, hiszen a festmények túlnyomórészt téged ábrázolnak hátulról, különböző kiegészítőkkel.
Az ember mindig önmagát keresi, ez egy véget nem érő folyamat, hiszen az ember állandó változásban van. Nekem nagyon fontos volt az arc kitakarása, úgy visszaadni másoknak a valós énemet, hogy a legkarakteresebb, legfontosabb dolgot nem mutatom meg magamból. A kiállításom két nagy részre oszlik: a filcmunkákra és az olajképekre. A filcmunkáknál a legdominánsabb szerintem a hátportré- sorozat. Több hónapig érleltem magamban, hogy szeretnék egy ilyen szekvenciát készíteni. Az alkotási folyamat itt úgy működött, hogy magamat akartam a lehető legváltozatosabb formában megjeleníteni hátulról. Persze különféle alterego létezik, különféle szerepek. Érdekes, hogy a közvetlen környezetem teljesen rám ismer, ha ellátogat a kiállításra.
Tehát akkor különböző, rád jellemző szerepekben ábrázolod magad. Mesélnél egy kicsit ezekről az alteregókról?
Itt minden, ami látható, egy rész belőlem, hiszen én mindent kifestek magamból. Ettől úgy érzem, megkönnyebbülök. Számomra ez a kiállítás olyan, mint egy napló, amely életem egy meghatározott szakaszát öleli fel. A Művirág? hát, ez magáért beszél. Itt egy nagyon sztereotip szerepben ábrázolom magam, hiszen mindenki így mászkál otthon, amikor a haját csavargatja. Ezt a képet megpróbáltam virágszerűre formálni. Ezek a nyári- vizes hajak széria darabjai- a Tiszakécske virágaival alkotnak egy sorozatot. Évek óta Tiszakécskére járunk kempingezni a családommal.
Nagyon jó, ahogy a ?70es, ?80as évek még mindig jelen vannak ott: a gyógymedencék, a sátrak, kempingautók, amiket ott megtalálsz, nagyon visszaadják a retró világot. A gumi úszósapka a frottír törcsivel, és annak is azzal a furcsa, neonos színével magában hordozza ezt a nosztalgikus életérzést. Ezek a kiállítótérben is egy falon függenek. Ezeknek nincs annyira mély tartalma, de ez is teljes mértékben én vagyok. Ha valaki felszínesnek találná ezt a gondolkodást, azt meghazudtolják szerintem a technikai megoldások.
Nagyon jó, ahogy a ?70es, ?80as évek még mindig jelen vannak ott: a gyógymedencék, a sátrak, kempingautók, amiket ott megtalálsz, nagyon visszaadják a retró világot. A gumi úszósapka a frottír törcsivel, és annak is azzal a furcsa, neonos színével magában hordozza ezt a nosztalgikus életérzést. Ezek a kiállítótérben is egy falon függenek. Ezeknek nincs annyira mély tartalma, de ez is teljes mértékben én vagyok. Ha valaki felszínesnek találná ezt a gondolkodást, azt meghazudtolják szerintem a technikai megoldások.
Ha már a technikai megoldásokra utaltál, adódik a kérdés, hogy miért éppen a fotórealizmus eszközét választottad?
Számomra a fotó kiindulópont, csak vázlatnak tekintem. Nekem nem minden fotórealisztikus itt, sok minden már sematizált, de persze előfordulhat, hogy csak az én értékrendem szerint az. Számomra sokkal könnyebb így közvetíteni dolgokat. Elvileg ez a sematikus figura személytelenséget közvetít, de épp az volt a kihívás benne, hogy a textúra, és az anyag részleteinek kidolgozása már az én személyes történetemmé teszi őket. Egyszerűen összefoglalva annyi, hogy imádom ezt a munkamódszert.
| Tiszakécske virága 1. |
Az alkotási folyamat hogyan épül fel nálad?
Amikor dolgozom, akkor a nagymamámnál vagyok 2-3 napig is. Ilyenkor éjjel- nappal festek vagy rajzolok. Ő egyedül lakik egy nagy családi házban, és ott kaptam egy műtermet. Az egyik szobát átalakítottam, de nem lehetett kivinni onnan az ágyat, így most azt rajzlaptartóként használom. Azt tudni kell rólam, hogy folyamatosan dolgozom a különböző festményeken szimultán módon. Sokszor 11-12 félkész munkát is fejlesztek párhuzamosan, és közben alakul ki bennem az, mit akarok velük megfogalmazni. Szerintem mindig látszik, hogy melyik részletnek tulajdonítottam különös figyelmet, mert szeretek bennük elveszni, és éppen ezért látszik is a munkáimon az aprólékos technikai kidolgozottság. Ez megmutatja, hogy gondolkozom. Például az Ushanka című képen a kapucni belsejét nagyon szerettem festeni.
Igen, úgy fest, mint amikor az úttesten az esővízbe belefolyik az olaj.
Pontosan olyan, igen.
A Gólem című kép számomra kicsit elkülönül a kiállítás többi darabjától. Ez egyrészt egy nagyobb kép, másrészt szemben is állsz rajta, és teljes alakban látszol. Miért került ez bele a válogatásba?
Tulajdonképpen ez egy átkötő dolog a maszkos és a hátportréim között. A diplomamunkám egy 7 darabból álló önarckép-sorozat volt, itt mindegyiken egy luchudor maszkot viseltem, ami egy mexikói pankrátor maszk. Ezeken a képeken tényleg szerepekbe bújok, de itt is fontos elem volt az arc kitakarása. Azt tudni kell rólam, hogy iszonyatosan vonzódom a csillogó, műanyag dolgok iránt. Ezt a babát egyébként egy játékboltban találtam- imádok ott flangálni-, és már ott, akkor tudtam, hogy ezt le fogom rajzolni. A koncepcióm szerint egy hibrid figurát akartam létrehozni egy furcsa játékból azáltal, hogy magammal szimbiózisban ábrázolom. Ezáltal jött létre ez a kétnemű, vagy épp nemtelen lény, és ehhez úgy gondolom, sikerült egy elég frappáns címet választani.
| Kaktusz |
A szakmai életutadat olvasva láttam, hogy kiállítottál már Bécsben is, most pedig a Kogart-házban rendezhetted meg az első egyéni kiállításod. Milyen lehetőségei vannak egy kortárs festőnek hazai vagy akár világviszonylatban is?
Tavaly nyertem meg a Kogart- ösztöndíjat, amely egy éven keresztül havi 100.000 forinttal járt együtt. Ez nagy segítséget jelentett számomra, hiszen a legjobb minőségű anyagokat tudtam megvenni ebből. Az Essl Múzeumba úgy jutottam el, hogy a 2011-es közép-európai egyetemisták között meghirdetett versenybe beneveztem. Nem lettem díjazott, de a galéria tulajdonosa, Agnes Essl meghívott, hogy szerepeljen két képem a bécsi kiállításon. Ők utána megkérték a Baumax Magyarország Zrt. képviselőit, hogy vegyék meg az egyik művem, a másik pedig az Essl Múzeum gyűjteményébe került. Ez nagyon- nagyon jót tett nekem önbecsülés szempontjából is, meg anyagilag is, persze. Én mindig pályázok, mert abból van általában pénzem, hiszen az elért eredményekért általában pár száz, vagy pár ezer eurós támogatást is kapunk. De persze az a legjobb, amikor megvesznek egy képet, az baromi jó!
(Készítette: Milojev Zsanett)
(Fotó:picijagi.blogspot.com)