A közvélemény Teleki eddig leginkább a Horthy Miklós kormányzóhoz 1941. április 3-án írt lemondó, valamint búcsúlevelét ismerhette, miközben elterjedtek olyan összeesküvés-elméletek is, hogy Teleki Pál gyilkosság áldozata lehetett. A levelekből kiderül, hogy a grófot régebb óta foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata. A gróf 1941. április 3-án végrehajtott öngyilkosságában a Jugoszlávia elleni háborún és a magyar „szószegésen” kívül magánéleti események is szerepet játszhattak. Ekkoriban tudta meg, hogy felesége és édesanyja is súlyos beteg.

 

7HwvyEhCX0PuAH6ts
Teleki Pál és Incze Péter
Fotó: Budapest Főváros Levéltára
 
Az ingyenes rendezvényen meg lehet nézni a levéltár polcain rejlő kincseket, a levéltár szakemberei családfakutatási gyorstalpalót tartanak, de 17. századi fegyverbemutató, koncertek és más programok is lesznek.
 
A kamarakiállításon láthatóak az 1941-ben öngyilkosságot elkövető Teleki Pál azon búcsúlevelei, amelyek nemrég kerültek Budapest Főváros Levéltára tulajdonába, valamint azok a Horthynak írt lemondó- és búcsúlevelei, amelyeket a Magyar Nemzeti Levéltárban őriznek.
 
A grófot már korábban is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, így összesen négy ilyen tárgyú levele maradt fenn különböző korszakokból. Ezeket most először állítják ki egyben.
 
7HwvbT863dgClATrs
Teleki 1941-es búcsúlevelének borítékja
Fotó: Budapest Főváros Levéltára

A Levéltári Piknikre ellátogató érdeklődők beülhetnek a Budapest Időgépbe, így a digitálisan is tárolt dokumentumokat böngészve megnézhetik, milyen iratok maradtak fenn otthonukról, lakóhelyükről a különböző korszakokból.

Emellett megtekinthető lesz a 19-20. századi fürdőkultúráról szóló kiállítás is, amelynek anyagát többségében a harmincas-negyvenes évekbeli panaszbejegyzések alkotják, főként a Palatinus és Gellért fürdőből.

A gyerekek a kétnapos rendezvényen pecsétet, merített papírt, régi okleveleket készíthetnek, várat építhetnek gyurmából, eljátszhatják Buda visszafoglalását, a Falkonetta Kompánia pedig 17. századi ruha-, tánc- és fegyverbemutatót tart. Lesz bábszínház, kisállat-simogató és koncertek is.