A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) idén ünnepli alapításának negyedszázados évfordulóját. A jeles esemény alkalmából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a 25. életévüket 2018-ban vagy 2019-ben betöltő képző- és iparművészek műveiből rendezett kiállítást. A meghirdetett pályázatra jelentkezők közül szakmai bíráló bizottság választotta ki azt a 12 alkotót, akiknek a műveiből szeptember 24-én nyílt tárlat Budapesten.


bilak_krystyna_unseen_600x400.png
Fotó az UNSEEN című sorozatból

 

Az NKA Fesztiválhajó fedélzetén Bilak Krystyna fotográfus, képzőművész munkáit is bemutatták.

 

Bilak Krystyna Ukrajnában, Munkácson született. Munkáiban a társadalmi, illetve személyes problémákat kutatja, továbbá az identitáskereséssel foglalkozik. Sorozataiban az emberi gondolkodást, percepciót, viselkedést vizsgálja. Többnyire konceptuális munkáiban objekt és portré fotográfiákat láthatunk. A fotográfia médiumának vizsgálata, határainak feszegetése, kérdések felvetése, ami mostanában foglalkoztatja. A Kaposvári Egyetem Művészeti Karán végezte el a fotográfiai alapképzést. Most a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterszakán folytatja tanulmányait. Egyetemi szakmai gyakorlatát Flashback Photostudioban végezte. Korábbi tevékenységei során magyar és nemzetközi kiállításokon szerepelt, 2016-tól a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja, 2017-ben a Magyar Fotográfiai Szövetség Fotográfiai Ösztöndíjában részesült.



bilak_krystyna_oszlopadroteglantennajto_600x635.png
Fotó az OSZLOPADRÓTÉGLANTENNAJTÓ című sorozatból

 

Az NKA jóvoltából városnézéssel egybekötött kiállításon mutatkozhattak be szeptember 24-én a 25. életévüket most betöltő alkotóművészek. Te is a kiállító művészek között voltál. Számodra miért fontos ez a lehetőség?

Egy kiállítás a munkák sok emberrel való találkozását biztosítja, ami rendkívül fontos a pályakezdők számára. Fontos, hogy szélesebb közönség előtt is reprezentálják munkáikat.

 

Milyen segítséget kaptál eddigi munkád során az NKA-tól?

Az egyetemi képzés során most volt alkalmam részt venni egy csoportos kiállításon, mely az NKA támogatásával jött létre. A Nyitások című kiállítás a MOME különböző szakos hallgatóinak kollaborációjában jött létre és most a B32 Galériában megtekinthető október 5-éig.

 

Mi ösztönzött arra, hogy az alkotóművészetet válaszd hivatásodnak?

Évekkel ezelőtt még tudatlanul kezdtem foglalkozni a fotóval, majd idővel egyre tágabb tudást szereztem a szakmáról és magával ragadott. A hároméves képzés során a fotográfia médiumának különböző műfajaival, lehetőségeivel, praktikus felhasználásával, történelmével ismerkedhettem meg. Eleinte személyesebb témákkal kezdem felvázolni önmagam és a fotográfia kapcsolatát, később pedig egyre jobban elkezdett érdekelni maga a médium és annak viszonya az emberhez és a valósághoz. Ha egy kérdésemre bár csak részben, de választ kapok, megértek valamit, akkor az elősegíti fejlődésemet, továbblépésemet.


krystyna_bilak_unseen_01_600x800.png
Fotó az UNSEEN című sorozatból

 

Általában milyen témák foglalkoztatnak? Miből merítesz ihletet?

Munkásságomban fellelhető dokumentarista, konceptuális, illetve képzőművészeti munka is. Az érdeklődésem szerteágazásáról tanúskodik a különböző stílushasználat. Nem szabnám meg, hogy mi az, amit csinálhatok és hogyan, inkább azt mondanám, hogy bizonyos témákhoz más-más eszköz, más technika és más médium alkalmas. Engem pedig ezek a témák érdekelnek. Igyekszem a mondanivalót legjobban bemutató eszközt, technikát használni, a megfelelő kivitelezést létrehozni. Maximálisan jó munkát szeretnék készíteni mindahányszor belekezdek bármibe is, ezért folyamatos tudástágításra van szükség.

 

Mi az az üzenet, amelyet az alkotásaiddal meg kívánsz fogalmazni?

Az UNSEEN című munkámban próbálok rájönni valami megfoghatatlanra, egy megismerési eszközként vizsgálom a fotográfiát és az észlelés határterületeit. A valóság megismerésének eszközeit és hátrányait keresem. Képes-e a fotográfia megjeleníteni belső képeinket? Olyan képzeletbeli képeket, melyeket a tudatunk vetít retinánkra?

Egy másik munkámban a percepciónak egy részterületét vizsgálom, melyben a nem látók belső képeit, tárgyak elképzelését tapogatási interakció során próbálom megjeleníteni.

Érdekel a fotográfia médiuma, mint a megismerés segédeszköze. Az OSZLOPADRÓTÉGLANTENNAJTÓ című sorozatom az emberi gondolkodást hozza analógiába a képek készítésével és már azok készítése során való asszociációk láncolatával. Hasonlóságok tükröződése minden, amit látunk?


bilak_krystyna_oszlopadroteglantennajto_12_600x800.png
Fotó az OSZLOPADRÓTÉGLANTENNAJTÓ című sorozatból

 

Milyen jövőbeni terveid vannak?

Mindenképpen szeretném folytatni a munkát, melyben az észlelés területeit kutatom. A témámat hatalmasnak érzem és mélységeinek fokait a továbbiakban folytatni szeretném. Valamint foglalkozni szeretnék az önazonosság, önreprezentáció, identitás kérdésével. Szeretnék jobban belemélyedni a hovatartozás és annak hatásai az énünkre kérdéskörbe.

A továbbiakban szeretnék nyitni új médiumok felé. Fontosnak tartom a megfelelő közegben való alkotást, mely motivál és új gondolatokra késztet. Szeretném megteremteni az inspiráló közeget, valamint a munkához való helyszínt a produktív alkotás érdekében. Ahogyan most, úgy a továbbiakban is pályázatokkal igyekszem elérni a munkáim újabb bemutatását.

 

Mi a véleményed, miért fontosak az olyan kezdeményezések, mint ez az exkluzív kiállítás?

Fontos, hogy legyenek olyan kezdeményezések, melyek a fiatal pályakezdők bemutatására összpontosítanak. A különböző műfajú munkák bemutatása szélesebb képet mutat a mostani tendenciákról. A hajón való megjelenés lehetősége a munkák sok emberrel való találkozását biztosítja, ami rendkívül fontos a pályakezdők számára.

 

Kultúra.hu