Fotóakadémia a fényképezés szerelmeseinek

Képző

A mai világ a képek kora. Azzal, hogy akár a nagymamák is képesek telefonjukkal az unokáikat fotózni, a képek szerepe megváltozott az emberek életében ? szólt a fotográfia mindennapi jelentőségéről a Fotóakadémia pénteki budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján Peti Péter.
Mint a terasz.hu alapítójaként ismert fotográfus kiemelte, a Fotóakadémiát nem egyszerű tanintézményként, nem tudós társaságként, hanem a fotózással foglalkozó emberek közösségeként kívánják létrehozni, ahol a teljesen kezdők és a szakma nagy öregjei kicserélhetik tapasztalataikat.
?Nem más oktatási intézmények, szakmai szervezetek ellen alapítottuk meg a Fotóakadémiát, hanem együttműködésre törekszünk azokkal? ? hangsúlyozta Peti Péter.
 

eifertj.jpg
Eifert János: A Kertész keze 1978 Tarnaméra
 
Eifert János beszámolója szerint a Fotóakadémiában az érdeklődők megtanulhatják a fényképezés apróbb és nagyobb trükkjeit, az elsődleges cél mégsem ez, hanem a fotográfiai gondolkodás átadása; mindezt a saját területükön különleges tudással rendelkező tagokból összeálló tanári kar segíti.
A legfontosabb programsorozat a minden hónapban megtartandó Fotóakadémiai hétvége lesz, amelynek keretében alkalmanként három elismert szakember tart előadást az ELTE BTK Gólyavárában. Az első, október 6-i alkalommal Kincses Károly beszél a magyar fotográfia történetéről, Radisics Milán tart előadást a mai magyar fotó legsikeresebb ágáról, a természetfotózásról, majd Dékán István mutatja be a LightRoom4 képfeldolgozó programot.
Az előadásokat minden alkalommal fotózható művészeti programok követik majd, először Grecsó Zoltán táncművész és társulatának bemutatója. A fotóakadémiai hétvégék második napján különleges fotózási lehetőségeket, workshopokat szerveznek a tagok részére, október 7-én például a fővárosi állatkertben fotózhatnak a tagok.
A Fotóakadémia egy év alatt 30-36 témakörben pályázati feladatokat ír ki, amelyek a Fotóakadémiai hétvége előadásaihoz, eseményeihez kapcsolódnak. Mint Eifert János hangsúlyozta, céljuk az állandó visszacsatolás, így minden beérkezett anyag szöveges értékelést kap, a legjobb képeket rendszeresen kiállítják és ezekből évente egy válogatásalbumot is kiadnak.
Rövidesen indul a Fotóakadémia honlapja, ahol a tagok számára elérhetők lesznek az előadások jegyzetei, szakmai anyagok, de lesznek fórumok fotószakmai társaságok számára, és külön felület a pályázatok, valamint az azokkal kapcsolatos viták számára is.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: fotoklikk.hu ? Fotóakadémia sajtóanyaga)