Izrael lesz a díszvendég

Képző

A vendégprogramot a szervezők Tel-Avivban jelentették be ahhoz a különleges magyar-izraeli csoportos kiállításhoz kapcsolódóan, amelyet az ország vezető, több tízezres látogatottságú művészeti seregszemléje, a Fresh Paint keretében nyitottak meg. Az Art Market Budapestet és annak izraeli vendégprogramját 2017. október 12. és 15. között rendezik meg.

 

Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi kortárs képzőművészeti vására 2017 októberében gazdag programmal mutatja be Izrael rendkívül színes és magas színvonalú, mégis Európa számos részén, így Magyarországon is még kevéssé ismert kortárs képzőművészeti választékát. Az esemény hagyományos helyszínén, a budapesti Millenárison izraeli művészeti galériák közreműködésével kialakított több száz négyzetméteres kiállítás az ART.IS.REAL elnevezésű izraeli művészeti fesztivál keretében számos kísérőeseménnyel, más budapesti helyszíneken létrejövő kiállításokkal, társművészeti programokkal egészül majd ki.

 

Az Art Market Budapest magas szakmai presztízst jelentő vendégprogramjai az utóbbi években Kolozsvár és Berlin városai, a Nyugat-Balkán országai, illetve a tavalyi évben Lengyelország kortárs művészetéből nyújtottak egyedülállóan széles ízelítőt a budapesti közönségnek. A jelenleg előkészítés alatt álló októberi izraeli művészeti fesztivál keretében az Art Market Budapest helyszínén komplex, több tucat izraeli művészt bemutató kiállítási anyag, valamint művészeti performanszokból, prezentációkból, panelbeszélgetésekből álló kiegészítő események várják majd a vendégeket, és teremtenek közvetlen kapcsolatteremtési lehetőséget az izraeli művészeti színtér meghatározó szereplőivel. Az Art Market Budapesten látható képzőművészeti bemutatóhoz több budapesti helyszínen kísérő kiállítások kapcsolódnak majd, különleges csemegének ígérkezik például a magyar születésű izraeli fotóművész, Kluger Zoltán az izraeli államalapítás éveit bemutató történelmi jelentőségű fotótárlata, vagy Dan Reisinger világhírű magyar származású izraeli grafikusművész kiállítása, aki több nagy izraeli állami szervezet és vállalat, köztük például az El Al légitársaság vagy a TEVA gyógyszeripari cég arculattervét készítette el. A gazdag képző- és fotóművészeti programot a CAFe Budapest, Európa egyik legjelentősebb kortárs művészeti fesztiválja izraeli zenei és táncművészeti eseményekkel egészíti majd ki.

 

A díszvendégség előkészítésében a szervezők többek között olyan jelentőségű izraeli intézményekkel működnek együtt, mint a Fresh Paint, Izrael legjelentősebb művészeti vására vagy a jeruzsálemi Izrael Múzeum, amelynek világszerte ismert vezetője, James S. Snyder személyesen is Budapestre érkezik, és október 15-én az Art Market Budapest által szervezett Izraeli Művészeti Napon (?Day of Israeli Art?) előadást tart. Az Art Market Budapest külön jelenti majd be annak a világhírű izraeli művésznek a nevét, aki a program sztárvendégeként mutatkozik majd be Budapesten.

 

Az Art Market Budapest ART.IS.REAL izraeli vendégprogramjának nemzetközi bejelentésére különleges körülmények között került sor Tel-Avivban, a Fresh Paint kilenc nemzetközi művészeti vásár ünnepélyes nyitóeseményén. Izrael egyik legjelentősebb művészeti rendezvénye keretében dr. Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete mondott köszöntőt a vendégeknek, az eseményen az Art Market Budapest izraeli partnerei mellett jelen volt többek között Nicole Loeser, az Art Market Budapest szakmai testületének berlini tagja, valamint az Art Market Budapest szakmai partnerei közül a Millenáris Nonprofit Kft. igazgatója, Glázer Tamás is.

 

A Fresh Paint és az Art Market Budapest együttműködésében a nagy látogatottságú tel-avivi művészeti seregszemlén magyar képzőművészek is bemutatkozási lehetőséghez jutottak, a Fresh Paint egyik legnagyobb kiterjedésű kiállítási terében magyar és izraeli alkotók műveiből rendezett tárlatot láthat a több tízezres közönség március 28. és április 1. között. A Talking Paper címen létrejött kiállítás célja a két ország művészeti életének szereplői közötti dialógus elindítása és a magyar kortárs képzőművészet jelentős nemzetközi közönség előtti bemutatása. A tárlat létrehozásába bekapcsolódó magyar és izraeli művészeti szereplők között most Tel-Avivban elinduló párbeszéd és együttgondolkodás ősszel Budapesten szélesebb körben folytatódhat, az Art Market Budapestet és annak izraeli vendégprogramját október 12. és 15. között rendezik meg.

 

A Magyarország tel-avivi Nagykövetsége támogatásával létrejött tárlaton az alábbi galériák művészei mutatkoznak be: Hezi Cohen Gallery ? Tel-Aviv, Deák Erika Galéria ? Budapest, Inda Galéria ? Budapest, P8 Gallery ? Tel-Aviv, RawArt Gallery ? Tel-Aviv, Supermarket Galéria ? Budapest, VILTIN Galéria ? Budapest.

A képek a 2016-os Art Market Budapesten készültek.

Fotó: Csákvári Zsigmond