Képzőművészet a nemzetköziség jegyében

Képző

A Leopold Bloom díj döntőseinek kiállítása a Ludwig Múzeumban.


erdei1_600x400.png
Erdei Krisztina: Vénusz születése és más történetek (2018)

A 2011 óta kétévenként, azaz immár ötödik alkalommal meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa. A díjra a korábbiakhoz hasonlóan idén is félszáz pályázat érkezett, közülük választotta ki a háromfős nemzetközi zsűri azt a hat alkotót, akik ezzel a júniusi díjátadó döntősei, kiállítói lettek.

A 2019-es Leopold Bloom Díj finalistái: Asztalos Zsolt, Ember Sári, Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt és Tranker Kata. A shortlist izgalmas együttállásokat sejtet, és biztosan kijelenthető, hogy a kiállítás uralkodó műfaja az installáció lesz.


asztalos_600x399.png
Asztalos Zsolt: Ismeretlen szerzők (2018)

Asztalos Zsolt, aki 2013-ban a Velencei Képzőművészeti Biennálén a Kilőtték, de nem robbant fel című alkotását mutatta be, a konceptuális irányzatot képviseli, az emlékezés kérdéseit vizsgálja. Ember Sári a portréfotó felől jutott el az emberi fej absztrakciójához, redukciójához, és a legkülönfélébb művészi médiumok (papírkollázs, márványszobor) használatához.

Erdei Krisztina finom humorú, poétikus fényképei a szociálisan elkötelezett művészet lehetőségeit vizsgálják, az eredetileg szobrász végzettségű Kútvölgyi-Szabó Áront a posztigazság korának dilemmái érdeklik.

Molnár Zsolt a képgrafika felől jutott el az installációkig, műveinek jellemzője az izgalmas és talányos vonatkozási rendszer, az utóbbi időszakban leginkább a mezőgazdaság. Tranker Kata kisméretű elemekből építkező, részletgazdag, finom munkái intimitást sugallva foglalkoznak mindennapjaink általános kérdéseivel.

A díjat az ír házaspár, Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők alapították. A díj elnevezése a huszadik századi világirodalom egyik alapművéből, James Joyce Ulysseséből ered: annak magyar származású főhősén, Leopold Bloom figuráján keresztül hirdeti a független és újító művészet, a nemzetközi kulturális kapcsolatok fontosságát.


paul_oneill__600x400.png
A zsűri elnöke, dr. Paul O'Neill

A Leopold Bloom Díj különlegessége, hogy alapítói és szervezői semmiféle módon nem vesznek részt a döntésben, egyetlen kitételük, hogy ők kérik fel a nemzetközi zsűri ír elnökét. A 2019-es zsűri elnöke Paul O?Neill a Helsinkiben működő PUBLICS kurátori ügynökség művészeti vezetője. Munkássága széles körben ismert, sokan az egyik legfontosabb kutatás-orientált kurátorként, valamint a kurátori gyakorlat, a köztéri művészet és a kiállítástörténet egyik legfontosabb szaktekintélyeként hivatkoznak rá. A zsűri további tagjai: Gabriela Kotiková, a Prágai Kortárs Művészeti Központ munkatársa és Noor Mertens, a németországi Kunstverein Langenhagen igazgatónője.

A zsűritagok munkája most válik igazán érdekessé, személyesebbé, hiszen ők már a június 15-ei díjátadó előtt Budapestre érkeznek, hogy személyes műteremlátogatások során ismerkedjenek meg a díj döntőseivel és rajtuk keresztül a kortárs magyarországi képzőművészettel. Ezután választják ki a díj nyertesét, aki egy külföldi kiállítás létrehozására kap támogatást.

Képek forrása: http://www.leopoldbloomaward.com/