Elődeink természetes anyagokkal színezték a lent, a gyapjút, a kendert, amiből a ruháikat, háztartási textileket, ágyneműket készítették. A festékek kerültek díszítésként az olyan használati tárgyaikra, mint a pásztorbot, valamint a dísz- vagy mágikus funkciót is betöltő tárgyakra, mint amilyen a húsvéti tojás is.
Az indiai patachitra nem csupán egy vizuális népművészeti forma. A szankszrit ?pata", ruhadarab és a festésre utaló ?chitra" szó összetételéből származó szó egy egyedülálló bengáli néphagyományt jelöl. A növényi festékekkel, gyakran 2-3 méter hosszú tekercsekre festett történetekhez énekek is társultak, amelyeket faluról falura járva adtak elő. A tekercsek történelmi eseményeket, mitológiai történeteket, eredetmondákat őriztek meg az utókornak, a hozzájuk kapcsolódó énekek szájról szájra hagyományozódva maradtak fenn.
A magyar paraszti hagyományban a székely festékesszőnyegek gyapjúfonalának a festése maradt fenn legtovább, a vadalma-, vadkörte- és égerfa kérgét barna, a nyírfa levelét és kérgét, a kutyatejféléket, az akácvirágot sárga, a festő mügét és a kökénybogyót kék festék készítésére használták. A másik, a Kárpát-medencében általánosan fennmaradt növényi festéses eljárás a húsvéti tojásfestés. Általánosan ismert, hogy a vöröshagyma héjával sárgásbarnára festik a tojást, de Beregben például a zöld búza kifőtt levével zöldre, az Ormánságban a bábic gyökerének a főzetével sötét sárgára festik a hímeseket.
A tárlat szeptember 20-ig tekinthető meg a Hagyományok Háza Kallós Zoltán kiállítóterében.
