A kiállítás három terméből kettő a Szerencsi Cukorgyárat mutatja be, egyben pedig a világban előállított különféle cukortermékekből láthatunk gazdag kínálatot. Az emeleti terem az 1889-ben felépült Cukorgyár alapításán, évtizedeken át tartó tündöklésén, és rendszerváltás utáni privatizációs elbukásán vezet végig minket, néhány egykori laboratóriumi műszert, eszközt is bemutatva.
A gyár a létrejöttét egy véletlenül jött, környéket sújtó természeti csapásnak, a filoxéra járványnak köszönheti. A kipusztult szőlőket művelő embereknek munkahelyet kellett teremteni. Két másik környékbeli település is kedvező adottságokkal rendelkezett a cukorgyártáshoz, de a véletlenek összejátszásának köszönhetően végül Szerencsen épült fel, másfél ezer ember nyolc hónapi munkájával a gyár. Az üzem működésének kezdetén külföldi munkásokat, elsősorban cseheket és morvákat alkalmaztak. Építése után Európa legnagyobb cukorgyárának számított, már az első években hatalmas mennyiséget, napi 700 tonna cukorrépát dolgoztak itt fel. A csúcsteljesítményét az 1980-as években érte el napi 5000 tonna cukorrépa feldolgozásával. Hazai és nemzetközi piacra egyaránt termeltek. Érdekes a cukorgyáraink számának alakulása, a Monarchiában Magyarországnak 31 cukorgyára volt, Trianon után ebből megmaradt 12, ma pedig egyetlen ? a kaposvári ? üzemel.
A háborús évek visszavetették a termelést, mert bár a cukor létfontosságú cikk, az itt dolgozó munkások közül sokat behívtak katonai szolgálatra, és a vasúti szállítási lehetőségek is lecsökkentek. Az első világháború idején még hadifoglyok is dolgoztak az üzemben. A második világháborúban a visszavonuló németek tervezték a gyár felrobbantását, ám végül csak a legfontosabb gépeket tették időlegesen használhatatlanná. Rövidesen, 1948-ban, államosították a gyárat, szocialista nagyüzemmé alakult, folyamatosan jól szerepelt a cukorgyárak munkaversenyében, fénykorát élte. A privatizációval francia tulajdonba került, majd 2003-ban német tulajdonosa lett, aki 2008-ig működtetette, majd bezárta.
A gyár területén 1923-ban megnyitotta a kapuit Szerencs másik nagy büszkesége a Szerencsi Csokoládégyár is. A két termelő üzem nem csak területileg volt összefonódva, az egyik legnagyobb cukorfelvásárló a csokoládégyár volt.
Néhány számadat, ami megmutatja, mit is jelentett Szerencsnek fénykorában, az 1980-as években, a két gyár. A Cukorgyárban 1500-1600 ember dolgozott, a Csokoládégyárban ennek a fele, 800 ember. A közel két és félezer ember Szerencs összlakosságának, a csecsemőket és nyugdíjasokat is beleértve, a harmadát-negyedét tette ki. Nem volt olyan helyi család, ahonnan nem dolgozott volna valaki a két gyár valamelyikében, és gyakori volt, hogy a család minden dolgozó korú tagja ezekben, az üzemekben állt alkalmazásban. Ehhez még nyugodtan számoljuk hozzá azokat, akik a cukorrépát termesztették, és beszállítóként állandó megrendelést és jövedelmet kaptak a Cukorgyártól. Nem kell tehát csodálkozni, hogy a ?sikeres? privatizációkat követő gyárbezárások után munkalehetőségek helyben megszűntek.
A másik terem a cukorgyárban folyó társadalmi életet idézi fel, a saját dalárda, tűzoltóság, futballcsapat tárgyi emlékeit, az elnyert kitüntetéseket, díjakat bemutatva a vitrinekben.
Érdekesség, hogy bár a gyár 5 éve megszűnt, sőt nagy részét le is bontották, (gyakorlatilag csak két árva kéménye meredezik az égnek, szomorú mementóként,) az idén 90 éves gyári énekkar még működik, tavasszal is adott még hangversenyt. Úgy tűnik az emberek kulturális, közösség iránti vágyát, összetartozását nehezebb megbontani, mint a gyárak téglafalait.
A harmadik terem a világ számos országából származó cukortermékeknek ad otthont. Megtaláljuk itt az egykori süvegcukrokat, mindenféle kocka és porcukrokat, tengeren túli nádcukrokat, cukoralapú édesítőszereket. Érdekesség, hogy a cukornak gyakorlatilag nincs szavatossági ideje, megfelelő csomagolásban korlátlanul eláll, de ha levegő éri megbarnul, tönkremegy. A kiállított cukorminták nagy része magánszemélyek gyűjtéseiből, külföldről behozott érdekességiből áll össze.
Az 1989-ben alapított Cukormúzeum első igazgatója Salánki István, a Cukorgyár főmérnöke volt. Gyakorlatilag ma is az általa megvalósított kiállításokat láthatjuk. Mindez idén január elsejétől szervezetileg a Zempléni Múzeumhoz került. Remélhető, hogy ez a változás szemléletbeli módosulást is hoz, és a megújulásra nyert pályázati források segítségével rövidesen egy a mai kor igényeinek megfelelőbb kiállítást találnak majd itt Szerencsre látogatók.
Tölgyesi Tibor
