A múzeum időt, nyitottságot és lassulást kíván. Mindenkitől. A látogatóktól éppúgy, mint a kutatóktól, az újságíróktól vagy a fotográfusoktól. A múzeumi munka beavatkozik az idő folytonosságba: megállítja az idő múlását, a tárgyak öregedését, visszapörgeti az idő keretét, kiállításba sűríti az időt, kinagyít egy-egy időszeletet, időtlenné tesz történeteket, időszerűvé témákat. Ugyanez a szemlélet érvényesült a MúzeumCafé eddig megjelent ötven számának szövegeiben, fotográfiáiban. A klasszikus tipográfiát a kortárs design világába beemelő lap nemcsak a múzeumok újdonságait közvetíti, hanem egyúttal archiválja, dokumentálja a múzeumi terek és a muzeológia változásait, kiemel a múltból már-már feledésbe merülő történeteket. A 2007 óta megjelenő MúzeumCaféban folyó, időt követelő, minőségi munka hasonló a múzeumok elmélyülést, lassú figyelmet követelő feladataihoz. Ahogy a kiállítóterek állóképszerűsége csendéletet komponál a tárgyak, terek, élőlények és korszakok köré, a folyóirat oldalpárjain az enteriőr is csendéletté szelídül. Ez a fajta kompozíció kap új olvasatot a Frazon Zsófia etnográfus-kurátor által rendezett kiállításban, amely Múzeum: a lassú műfaj címen nyílik meg 2015. december 15-én 19 órakor a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Projekt Roomjában.
A kurátor válogatásában olyan fotográfiák története, sokszoros jelentéstartalma bomlik ki, mint a rozsnyói pályaudvar pálmafáié, amelyek meglepő fordulattal kapcsolják össze a szlovákiai betléri kastélyt a budapesti Városligettel, ahol a kortárs múzeumügy stratégiai kérdései éppen most sűrűsödnek. A Szombathelyi Képtár felvezető lépcsője a Kádár-kor múzeumépítészetén túl a múzeumi tereket övező társadalmi konszenzus jelentőségére is felhívja a figyelmet: ha harminc-negyven év alatt is erodálódhat egy intézmény missziója, akkor miként gondolkodhatunk a múzeum és idő hosszú távú kapcsolatáról? A bajai Éber-emlékház polgári miliője az időtlenség, az otthonosság és a hitelesség fogalmát kapcsolja egybe, de vajon mit tehetünk, ha egy élet, egy hely elmesélhetőségét nem erősítik a ránk maradt tárgyak? A Magyar Mezőgazdasági Múzeum gótikus termében látható vadászati állandó kiállítás trófeái pedig már a múzeumok gyűjteményezési stratégiájáról is beszélnek, miközben a különböző múzeumi gyűjtemények egymással össze nem hasonlítható módszertanát is firtatják.
A kiállításon a MúzeumCafé eddigi történetének több ezer fotójából ötvenet láthatunk, köztük több olyan felvételt, amelyeket a folyóirat sosem publikált, de az archívumában gyűjtött. A bemutatott fotográfiák által kibontott történetek és témák azon túl, hogy időt, nyitottságot és lassulást kínálnak a látogatóktól, elvezetnek egy lap és a hozzá kapcsolódó intézménytípus időparadoxonokat sem nélkülöző világába. A megnyitón Toronyi Zsuzsanna levéltáros muzeológus, valamint Péterfy Gergely író ebben a szellemben kérdeznek egymástól valóságról, fikcióról, lassulásról és gondolkodásról. Zárásként Martos Gábor, a MúzeumCafé magazin leköszönő főszerkesztője mond köszöntőt, amely után minden bizonnyal eszünkbe jut, átkozottul gyorsan telik az idő.
