Vásárhelyi Őszi Tárlat Hódmezővásárhelyen

Képző

Az Őszi Tárlat meghívásos kiállítás, melyre olyan művészek kapnak invitálást, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz vagy a már történelmi múlttal rendelkező Őszi Tárlathoz. A nagyszámú pályázó miatt azonban szükség van zsűrizésre. Ebben az esztendőben 270 művész 671 pályamunkája közül kellett a tizenhárom tagú zsűrinek kiválasztania a kiállítandó műveket. A december 2-áig látogatható kiállításon végül 174 művész 263 alkotását láthatja majd a nagyközönség, melynek megoszlása 141 festmény, 54 grafikai, 67 szobrászati, plasztikai alkotás, valamint 1 gobelin mű.
 
A tárlatot rendező Pogány Gábor művészettörténész szerint az Őszi Tárlat mára a legjelentősebb magyarországi kiállítássá vált, mivel itt történik meg a kortárs művészet ?kvalifikációja?, az alkotók itt mérhetik le, hol állnak a hazai mezőnyben. A kurátor igyekezett úgy összeállítani a kiállítás anyagát, hogy teremről-teremre fenntartsa a látogatók érdeklődését, így mindenhová került egy-két művészeti szempontból kiemelkedő színvonalú alkotás. Pogány Gábor megjegyezte, hogy néhány festményt az alkotó látószögének megfelelően helyeztek el a falakra, így látogatók a hagyományos ?műcsarnoki rendtől? eltérő elrendezéssel találkozhatnak a kiállításon.
 

Az 1 milliós Tornyai-plakett

A Vásárhelyi Őszi Tárlat hagyományaihoz hozzátartozik, hogy a tárlat megnyitóján adják át a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet, valamint a munkajutalmakat és a felajánlott díjakat. A Tornyai-plakettel minden évben a legsikeresebbnek ítélt művész munkásságát ismerik el, mely jelentős szakmai és anyagi elismeréssel jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg. Az eleinte csupán erkölcsi, majd 1966 óta anyagi elismerést is jelentő fődíj odaítéléséről zsűri dönt, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város felajánlása révén. Az idei évtől az összesen 16 elismerés között egy újat is átadnak, a fiatal festők nívódíját. Az ezt kiérdemlő alkotó a 250 ezer forintos pénzjutalom ? szintén az alföldi város önkormányzatának felajánlása ? mellett a következő esztendőben önálló kiállítással is bemutatkozhat Hódmezővásárhelyen.
 
Az 1954 óta megrendezendő kiállítás egyediségét töretlen hagyománya, folyamatossága, magas szakmai színvonala, valamint az adja, hogy valamennyi képzőművészeti ág képviselteti magát. Valószínűleg az ?alapító atyák? sem remélték, hogy olyan jelentős, fél évszázadon átívelő művészeti fórumot hoznak létre, mely Hódmezővásárhely városának legmeghatározóbb és legjelentősebb kulturális rendezvényévé válik. Sehol máshol nincs rá példa az országban ? de Európában is csupán néhány helyen ?, hogy csaknem hat évtizede folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét.
 
Az 59. Vásárhelyi Őszi Tárlatot 2012. október 7-én, vasárnap 12 órakor Almási IstvánHódmezővásárhely polgármesterének köszöntőjét és Lázár Jánosországgyűlési képviselő bevezető gondolatait követően Szabó Noémi művészettörténész nyitja meg az Alföldi Galériában. A megnyitón közreműködik Balogh Kálmán Emerton-díjas cimbalomművész.
13 órától a tavalyi fődíjas, Kovács Péter grafikusművész kamarakiállítását nyitja meg dr. Nagy Imre múzeumigazgató, mely november 18-ig látogatható.