A csaknem harminc festmény Horn Péter műgyűjtőnek köszönhetően látható, aki a 2000-es évek elejétől elsőként és egyedüliként kezdte gyűjteni a Váli-képeket, így a különböző korszakok művei és az alkotó komplett szimbólumvilága is megismerhető általuk.
Ennek a jelképvilágnak a megértéséhez azonban ismernünk kell Váli Dezső munkásságát, mozgalmas életét. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a József Atilla Gimnáziumban végezte, majd a Dési Huber esti rajzkörbe járt. Később az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán folytatott tanulmányokat, ahol Magyarász Imre, Máté Gyula és Sugár Gyula voltak a mesterei. Miután 1967-ben diplomázott, szinte rögtön elhelyezkedett a szakmájában: 1967 és 1969 között a magyar építészet kiemelkedő alakja, Finta József műtermében dolgozott. Műtermi hivatása mellett egy éven át tervezőként is kipróbálhatta magát a XI. kerületi Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalatnál. Kivitelezett tervei között volt például a Lenin körúti édességbolt, a Ferenciek terei antikvárium vagy az Andrássy úton, az Írók boltja mellett található hanglemezbolt.
1969 októberétől szakított a szakmájával, és szabadfoglalkozású festőművészként dolgozott tovább. A pályaindulás első éveiben még reklámgrafikai munkákból tartotta fenn magát (Muray Róbertnek, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tiszteletbeli professzorának dolgozott), később illusztrációkat készített a Tanító című folyóirat és a Tankönyvkiadó Vállalat számára.
Autodidakta módon tanulta meg az egyes művészeti ágak fortélyait. 1975-től a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolában tanított, 1977-től pedig már a festészetéből élt. De fotózott is: 1975 és 1977 között a Népművelési Intézet számára tizenkétezer parasztszoba fotóját készítette el. 1991-től 1992-ig kurzust vezetett a Képzőművészeti Főiskolán, de oktatói pályájának „betetőzését” az Iparművészeti Főiskola adjunktusi pozíciója jelentette 1994 és 1995 között.
Pályakezdésekor a svájci születésű Paul Klee festészete volt rá hatással, a szentendrei iskolához és Bálint Endréhez pedig személyesen is kötődött. Festészeti korszakának első felvonásában még lírai absztrakt képeket készített, majd 1984-től, zsidótemető-sorozatával áttért a figurális ábrázolásra. Három év után a szakrális témát felváltották nála a műtermét ábrázoló alkotások. Azóta kizárólag a műtermét festi. A téma mindegy is: foltokkal, színekkel, kompozícióval dolgozik, vallja festészetéről.
Olajjal fest, műveit hosszadalmasan, gyakran évekig érleli, és rendszeresen szelektálja őket. Számos művét ő maga semmisíti meg, ha nem tartja jónak. Habár közös bemutatkozásoktól nem zárkózik el, magányos alkotó: ideje nagy részét a négy fal között, a műtermében tölti.
A Kálmán Makláry Fine Arts-beli tárlat átfogó képet nyújt a művészetéről.
A falakon egymás mellett látjuk a különböző korszakok festményeit, így teljes motívum- és szimbólumrendszere kirajzolódik előttünk. Sajátos világ ez, annak ellenére is, hogy a kiállított műveken hamar tetten érhetjük az avantgárd művészet fontos alakja, Bálint Endre erőteljes gesztusokkal komponált képi világát. Ám míg ez a kozmosz Bálintnál szürreális alakokkal: manókkal, koboldokkal, antropomorf organikus lényekkel népesül be, Váli Dezsőnél többnyire maradnak a sírkövek, a festőállványok, a székek és az ablakok, kevés elem sivárnak tűnő, letisztult környezetben. Ez a zord közeg drámai erővel hat. Váli festményei, ha színekben nem is tobzódnak, különlegesek. Főként a zsidótemető-képek. Váli végigfotózta a magyar nyelvterület (Tolcsva, Szendrő, Szécsény stb.) valamikori zsidó temetőit, hogy aztán ecsetjével is megörökítse a sokszor elhagyatott helyszíneken álló, téglalap alakú vagy félköríves sírköveket, a rájuk vésett héber feliratokat.
A tárlat másik nagy csoportja azokból a műteremképekből áll (Műterem, egy fontos hely A/2008/40, Csak egy műterem A/2010/11), amelyek sivár terük, szürkés-feketés-barnás színük ellenére meghittek, melankolikusak, a bennük „kavargó” misztikus homály már-már sejtelmessé teszi őket. Váli Dezső a műtermének enteriőrjéből indul ki, ahol mintegy remete módjára éli mindennapjait. Műteremképei ezért befelé forduló, magányos alkotó képét mutatják. Az egyensúlyukból kibillent tárgyak, az üres terek, a furcsa látószögből mutatott szék és festőállvány csupán kompozíciós képalkotó elemek. A kevés elem, tárgy puritán életszemléletet tükröz, a minden feleslegestől való tartózkodás, a letisztulás jele.
A kiállítást megnyitó Hidvégi Áron Arnold így beszélt a képek kiválasztásáról: „Részemről a válogatás teljesen önkényes volt, ne keressenek benne logikát. Azt vettem ki, ami a legjobban tetszett, szerettem volna minél többet megmutatni a finom, ikonikus műtermes képekből, de azt is szerettem volna, hogy átfogó képet kapjanak az életműről, hogy láthassák a korai képeket és persze a zsidó temetőket is.” A több kötet szerzőjeként ismert Hidvégi szerint ez a kiállítás azért is fontos, mert így még soha nem világították meg a Váli-képeket. Így, ilyen fényviszonyok mellett még soha nem lehetett élvezni őket.
E műveket sötétebb tónusuk, drámaibb hangvételük ellenére mi is élvezettel fogjuk nézni, a látottak alapján pedig akár többször is visszatérünk majd a Kálmán Makláry Fine Artsba. Érdemes, hiszen Váli nem szokványos munkásságával, a kortárs festészet egyik legjelentősebb alkotójával találkozhatunk ott.
Az Erős Csend című kiállítás szeptember 30-ig látható.
Takáts Fábián
Fotók: a Kálmán Makláry Fine Arts engedélyével
