Stalter György fotográfus portréin egyetlen pillanatba sűrűsödnek teljes emberi sorsok. Fotói érzékeny társadalomábrázolások, melyek láttán a néző sem tud közömbös maradni. Mindegy, hogy megkomponált vagy improvizatív a szituáció, a művész mindig céltudatosan kattintja el a fényképezőgépet, így a kimerevített pillanat is mindig képes üzenetet hordozni.
Az 1956-ban születetett művész édesanyja hatására –
aki kilépett apáca volt – az esztergomi bencés gimnáziumban végezte a
középiskolát. Barátja tagja volt a gimnázium fotószakkörének. A megmutatott
képek tematikája nem keltette fel Stalter érdeklődését, a fotózás mechanizmusa
azonban annál jobban. A labormunka, az előhívás, a vegyszerben felderengő,
megszülető alkotások magával ragadták, és azóta sem engedik.
A középiskolai délutáni kimenőket témakeresésre használta, az emblematikus esztergomi „arcokat” fotózta, a szamárfogatos szódást, a városszéli cigánytelep lakóit, vagy a közeli falu, Basaharc öregotthonának lakóit. Már ekkor kiderült, hogy igazán a drámaibb, nehezebb helyzetek érdeklik. Az iskolai kemény számonkérés alól sokszor a szakkörvezető Lőrinc atya mentesítette, aki hamar felismerte az ifjú Stalter tehetségét.
A félszeg fiatalt – saját elbeszélése szerint –
bátrabbá tette a nyakában lógó gép, könnyebben teremtett kapcsolatot. Egyre
jobban hajtotta is a vágy, hogy különféle emberi sorsokat megismerjen. Ezért a
középiskola után kimondottan tapasztalatszerzés céljából dolgozott figuránsként,
betegszállítóként, majd elvégezte a fényképész szakmunkásképzőt. Közben
folyamatosan fotózott, kísérletezett az előhívás során is. Munkái elismeréseként
1978-tól a Magyar Ifjúság című hetilap fotóriportere, majd rovatvezetője lett.
A Fotóművészet című lap pályázatain rendszeresen részt vett, többször meg is nyerte, így a szakmában is egyre ismertebbé vált. A Magyar Ifjúság riportereként emberi sorsokat bemutató sorozatokat készített, „szubjektív dokumentaristaként” örökítette meg a Kádár-korszak mindennapjait. A berettyóújfalui kanálgyár dolgozóiról készült, emblematikus fotói annyira „jól” sikerültek, hogy az embertelen körülmények között dolgozó munkások fotóit a dolgozó nép ifjúsági lapja soha nem merte megjelentetni.
1986-ban Lengyelországba küldték, hogy tudósítson az
ottani drogosok életéről – hiszen az álszent rendszer szerint Magyarországon nem
létezett kábítószer-használat. Megrázó sorozat született, amely rengeteg etikai
kérdést is felvetett számára: mennyire közeli fotót készíthet a halálközeli
állapotban lévő emberekről, mennyire szolgáltathatja ki őket a nézői
pillantásoknak. A választ maguk a fényképezettek adták meg, akik kimondottan
megengedték borzalmas állapotuk lefotózását, hogy ezzel elrettentsenek másokat a
drogfogyasztástól.
A Magyar Ifjúság megszűnte után a Képes7 című újsághoz került Stalter. A szóbeszéd szerint Kádár János feleségének volt az ötlete egy a német Stern című laphoz hasonló magyar hetilap létrehozása, amelyben a fotóknak különösen fontos szerep jutott. Ennek megszűnte után szabadúszó fotográfus lett.
A magyarországi cigányság életét, helyzetét több éven át fotózta. Feleségével Horváth M. Judittal együtt az Amaro Drom című roma lapban is rendszeresen publikált.
Több mint 10 év munkáiból jelent meg közös kötetük Más Világ címmel, melynek ajánlójában Göncz Árpád köztársasági elnök így fogalmazott: „Ezek a képek felkiáltójelek. Lelkiismeretünk felkiáltójelei!” A kiszolgáltatottság mindenkit érint, nem csupán a cigányságot, ezért is olyan megrázóak és élettel telik a fotók. A modellek pedig rácsodálkoztak, hogy máshol is élnek szegény emberek, nem csak az ő lakhelyükön. A szegénység, a kiszolgáltatott helyzetek rögzítése egyben tartást, emberi méltóságot és szépséget is közvetít.
A rendszerváltást dokumentáló riportsorozatai, a szovjet csapatok kivonásáról, a Lenin szobor elszállításáról, a kerepestarcsai menekülttáborról, az egykori szocialista kitüntetéseket gyártó jelvénygyárról vagy a 2015-ös menekültválságról manapság is időszerűek. Stalter György esetében találónak érezzük a mondást, hogy a fotográfia nyelve időtálló.
Nyitókép: Balkán utca 1990
