Tik, tak - A RÉGI HÁZ

Cseke Péter rendező sokszor irányozza a díszlet jobb és bal oldalának egy-egy négyszögére a kiemelő sugárnyalábot, különösen a gyakori jelenetközök lassú fénylehúzó és fokozatosan derítő átmeneteiben. Egy állóóra számlapja antropomorf módon majdhogynem idő-orcát ölt; a másik oldalon olajfestményről az Ulwing ház urának, János Hubertnek elhalt felesége tekint a hatalmas szobára. Mindkét tárgynak jut funkció. Elhangzik: ?Ebben a házban sohasem tudni a pontos időt!? (talán ezért is állítgatják sokszor a szépen ütő, de egyébként nem járó óra mutatóit) ? az asszony (a feleség, az anya) képmásához pedig kulcspillanatokban járulnak a szereplők. Érintik, leemelik, leejtik a majdhogynem oltárképpé váló ábrázolást (amelyen talán az írónő, Tormay Cécile vonásait fedezhetjük fel). A két feszpont között azonban nincs valóságos erőtér. A fiatal dramaturg, Deres Péter által készített tördelt jelenetfüzér az 1848-as szabadságharctól követi szakaszosan ? nem túl hosszú perióduson át ? a família történetét. A családregényből nem lett családdráma, mert a feldolgozás választékos és külön-külön minden egyes rövidebb-hosszabb képében megokolt ugyan, ám struktúrája a szaggatott linearitáson kívül kevéssé mutatkozik. Alakjait folyton újraindítja, előkészítetlen fordulatokra készteti, jellemállandó-minimumot alig egy-kettejüknek juttatva. Például gyors elhalálozások lepik meg azt is, aki fellapozta a regényt. A 19. századi epika közhelyessé állandósult fordulatai (egy jobb sorsra érdemes két-három generációs közösség felszámolódása stb.) és tucatszám ismert figurái (kártyás, lump, örökségtékozló ifjonc stb.) köszönnek vissza ? még tovább egyszerűsítve ? egy nem jelentéktelen, de legkevésbé sem 20. századi szabású prózai alkotásból. (Tormay Cécile pályája csúcsévtizedeiben a Nyugat folyóirat új törekvései ellenében tevékenykedett íróként és a Napkelet szerkesztőjeként ? ugyanakkor számos kiváló irodalmár a Nyugat legjobbjainak rangjához közel tartotta számon könyveit.)

A skandinavisztikából is diplomázott Deres mintha az ibseni dráma némely összetevőit látta volna szívesen a dramatizálásban, a mélyáram csehovi beütéseitől sem idegenkedve. E drámatörténeti kötődés nagyjából meg is feleltethető a szimbolikussá váló tér: A régi ház cselekményidejének. Mivel azonban az alapműből csonkolt színpadi változat tényleges ívét, grammatikai-stiláris egyediségét, szerves és jól követhető figurarendjét az események hangulatilag színezett informatív hulldogálása közepette hiába keressük, az előadásra meglehetős unalom telepszik. Ráadásul Cseke Péter rendező alighanem eltökélte, hogy ehhez a letűnő késő biedermeier miliőhöz a kimért, visszafogott ütemet társítja. Türelmes lendülettelenséggel szövi az összefüggéseket. Az építész János Hubert makettjei bő öt esztendővel a halála után is szem előtt vannak, mintha utódai érintetlenül akarták volna hagyni a munkaasztalát (amely, mint egy muzeális emlékszobában, az aprócska épületmodellek elpakolása után is ott marad durván ácsolt idegen testként a finom bútorok árnyékában). A legtöbb jó, amelyet a vállalkozásról elmondhatunk, hogy Mira János tömbös díszlete és főleg Velich Rita aprózóbb-csipkésebb jelmezei lehetővé teszik a történetmondás színpadi piktúráját, a fuvallatos élő zenei aláfestés pedig a színészi kamaramuzsikálás felé segít.

Lennének mai áthallásai a darabnak ? ?Az egész ország egy hatalmas pénznyelővé válik? stb. ?, a családfő minden vonalon megnyilvánuló türelmi politikája is tanulságos. Kár, hogy ez is elfoszlik a színtelen, lanyha produkcióban, melyben úgy ismételgetik az almás rétes bűvös nevét, mintha ínycsiklandó íze, illata az eltűnt idő nyomában szállana, a prousti madeleine-hez köthető modern esztétikai és bölcseleti tartalmakat magába sűrítve. Sok energia pocsékolódik vékony kijelentések és kiüresedett gesztusok újrázására, ugyanakkor nem kapnak szavakat a megszólalásra, kitörésre váró keményebb vonatkozások. A regénybeli ?Tiktak? ? ez amolyan ?jelszó? is Ulwingéknál ? már az első percben felhangzik, ám az este a tik, tak, sőt a Tik? Tak? ritmusát veszi fel. Megy, megyeget, s mielőtt valóban eljutna valahová, véget ér a kecskeméti Katona József Színház és a Klebelsberg Kultúrkúria közös produkciója. (Tegnap, a budapesti bemutató napján, november 13-án volt a neves kultúrpolitikus, miniszter születésének százharminchatodik évfordulója.)

Befuccsolt fiatal életek drámájaként is lehetne értelmezni a Tormay-átiratot: a nyolc szereplőből hat fiatalt, fiatalabbat legyűr az élet. Téby Zita öntudatos Hosszú Zsófija lehetséges sorspróbájának megélése előtt kikerül az események fékezett sodrából, Farkas Ádámnak a zenész Walter Ádámként módja van elmondani: ha az ember ifjan istennek készül, legalább segédtanár valószínűleg lesz belőle, viszont ha segédtanárnak készül, bizonyára nem lesz belőle még az sem. Porogi Ádám e. h. Ulwing Kristófja jellemmag nélküli alakítás, és nem azért, mert a fiú gyenge jellem. Közelebbről meg nem határozott betegeskedésének fizikai jeleivel lelki menthetetlenségét hitelesen fejezi ki. Pál Attila a könyvelő Füger Ottó szemüvege mögött a praktikáiból magabiztosságot merítő, végül megroskasztott karrieréhes, már fiatalon is koravén hivatalnokot láttatja, Csémy Balázs a gyerekkori, illei birtok szabadságába vissza hiába vágyódó Illey Tamást kénytelen a paradicsomba való második belépés előtt végleg kivonni a forgalomból. Ha Zeck Juli (Tamás felesége, Anna ? az öreg Ulwing lánya) nem jelentené ki, hogy mit sem sejtett férje illei álmairól, mi sem sejtenénk, hogy nem sejtette, annyira nyilvánvaló volt a dolog: miért ne lett volna az a hűséges, odaadó asszony számára? Aki ugyan úgy megy bele Walter Ádámmal a flörtbe, mintha nem is az a hű nej lenne, akinek az előző mondatban leírtuk. Igaz, nem is megy bele a virágnyelven érzékeltetett vonzalom mélyebb ígéreteibe, mert? Felőrli magát a színmű. Zeck Julinak felkiáltójeles tartással, mind fájóbb méltósággal kell valami jókais romantikájú realizálással összefognia a számos irányba elindított nőalakot, akit végül ugyanolyannak látunk, mint képen megfestett édesanyját.

Dunai Tamás elegáns, tapintatos, óvatos szerepformálással tesz eleget a bölcs, kivárásra lovagló Ulwing figurájának. Sajna ő sem menekedhet attól, hogy mire valamire jutna saját énjével, már valaki más ? egy másik önmaga ? van a helyén, aki aztán hamarosan visszatér ahhoz a lelkiséghez, amely az imént sem volt osztályrésze? Réti Erika csöndes mosolyú Tini mamzeljét viseli meg legkevésbé a sikerültnek nem nevezhető dramatizálás, a fakó előadás. A záró képben, feketébe öltözve, úgy érti át és jelenti be a kifejletet egy vázavirág-kertben (a virágokkal agyondíszített szoba egyszerre ?a régi ház? és annak illei hasonmása: pusztulás is, megőrzés is ? Tamás halálon túli szerelmi vallomásaként), mintha női Firsz lenne. Nem őt ?felejtették itt? ? mint az inast a Cseresznyéskertben ?: neki kell látnia, hogy körötte valójában mindenkit ?lefelejtett? az élet.