Nehéz megszólalni a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tiltottak menedéke című kiállítás láttán. Elakad a lélegzetünk, annyira páratlan ez a mostani válogatás. Lenyűgöző képek lógnak a falakon, miközben ezzel a tárlattal a 70. születésnapját ünneplő Budapest Bábszínház egy egészen sajátos időszaka tárul elénk. Végül azt is megértjük, hogy miért volt kulcsfontosságú ez az intézmény abban, hogy Bálint Endréék zsenije kibontakozhassék.
A kommunizmus évei alatt egészen elképzelhetetlen helyzetben volt a Bábszínház: akkor a kommunista kultúrpolitika látóteréből szinte teljesen kiesve, cenzúramentesen, amolyan törvényen kívüli helyként működhetett. Bod László igazgató – aki maga is festő volt – Jakovits József szobrászművészt kérte fel a képzőművészeti műhely vezetésére, ő pedig hozta magával Vajda Lajos és az Európai Iskola szellemiségét. A bábszínház megélhetést és szellemi szabadságot biztosított az alkotóknak. Persze meglehet, hogy a bábfejek és díszletek festése nem jelentett mindig óriási kihívást számukra, de legalább volt mit enniük, a szabad légkör és a közös eszmecserék pedig lehetővé tették, hogy művészetükben fejlődjenek, kiteljesedjenek. A műhely nélkül talán nem is jutottak volna ilyen magasságokba.
Az első teremben főként Bálint Endre emigráció után született képei és Ország Lili festményei láthatók. Érdekes kapcsolat volt az övék: Bálint 1957-es párizsi emigrációja előtt bensőséges mester és tanítvány-viszony volt közöttük, majd amikor Bálint elment, éveken át leveleztek. Művészetük egyre közelebb került egymáshoz, folyamatos írásbeli diskurzusukból egyfajta kölcsönhatás alakult ki, ami most e falakon is tetten érhető. BálintVárakozók című festményét például egyértelműen inspirálták Ország Lili holdemberei. A kihűlt hold a kihűlt emberi testet és lelket, tehát a halált szimbolizálja a Várakozókon és Ország Memento című munkáján is. Bálint képén három bebugyolált asszony várakozik szótlanul, hogy átjusson a túlpartra. A másik oldal azonban elérhetetlen számukra, nincs remény, hogy odaérnek.
E kép mellett áll a Memento, Ország egyik főműve. Ez a kép is Bálint Endre hatására született meg, aki a festőnő Fekete ruhás szent képe láttán javasolta, hogy fessen több alakot egymás mellé. Szorongató, fojtott az a hangulat, amelyet ezek a kőfal előtt álló fátyolos alakok közvetítenek: ahogy Bálint alakjai, úgy ezek is be vannak zárva, nincs kiút a számukra. Ezen a falon láthatók még Ország fekete, kék és piros ruhás szentjei is, valamint a Lovag, amelyekben szintén a szorongás ölt testet.
Bálint Endre Párizsban magányos volt, hiányzott neki az otthoni kör, amelyhez érzelmileg és szellemileg is nagyon kötődött. Hogy ne roppanjon össze nyomasztó gondolatai súlya alatt, emlékeit festette meg. Élénk színekkel, népi motívumvilágával önfeledt gyermeki világot teremtett, amelybe ő maga is elrejtőzhetett. Kemény Henrik Vitéz László-bábja például fontos szimbólum volt a számára: ő és a népligeti Jancsi bohóc alakja elevenednek meg a Vándorlegény útra kél című festményén. Bálint ebben a műben azonosul gyermekkori hősével, így lépdel az őszinte, sallangmentes művészet felé. A Nagy kereszt című munkájának alsó szárán is gyermekkorának motívumai elevenednek meg. Ez a kereszt párizsi szobájának falán lógott, hogy erőt és hitet adjon neki az otthontól távol.
Súlyos mondanivalókat közvetítenek ezek a festmények, ezt azonban kissé oldják a Bábszínház egykori bábjai, melyek a gyermeki lét könnyedségét, felhőtlenségét közvetítik, ugyanakkor őrzik alkotójuk kézjegyét is. Bródy Vera a Szentivánéji álomhoz, A fából faragott királyfihoz és a Csipkerózsikához készült bábjai mellett ezeken a falakon helyet kapott Ország Lili Kasparja is. Ország Lili kafkai ihletésű, nyomasztó színpadképe és szánni valóan nevetséges, vigyori bábfiguráját végül sosem próbálták ki élesben. Peter Handke közben tiltott szerzővé vált.
Érdemes alaposan megnézni a vitrineket is. Ezekben Bálint Endre bábelőadásokhoz készített plakátterveit, valamint Ország Lili és Bródy Vera bábterveit nézegethetjük.
Ha azt gondolnánk, hogy ezt az élményt már nem lehet fokozni, tévedünk. A következő teremben ugyanis Korniss Dezső és Bálint Endre figurális munkái kerülnek egymás mellé. A Vajda mellett álló örök barát Bálint akkor gyűlölte meg Kornisst, mikor az szakított Vajdával. Most mégis egymás mellett állnak a műveik, így láthatóvá válik, hogy Korniss és Bálint egyaránt mesterien transzponálták át a népművészeti motívumokat. Korniss képei bartóki erővel szólnak hozzánk, remekül vegyíti bennük a szentendrei program törvényszerűségeit, a vajdai motívumokat és a népművészeti eredetű figurákat.
A háborúból hazatérő Kornisst az átélt borzalmak és a barátok elvesztése nyomasztó, mégis rejtélyes, játékos dimenziók felé sodorták. Közép-kelet-európai gyökerű elemei megmaradnak, azonban azok egyre inkább szürrealistává válnak: fantasztikus tereit képzeletbeli lények lakják be. Tücsöktánc sorozatában bizarr, groteszk, antropomorfikus alakjai rovarszerűek, mégis emberiek: ugrálnak, táncra perdülnek. Játékos zeneiség ölt testet ezekben a kifinomult kompozíciókban.
Aztán itt van még Kornisstól a Laokoón és az Ördög is, amelyen az ördögfigura barbár táncot jár egy női testen. A nő az élet szépségeit, az ördög a mélységeket szimbolizálja, amelyeket a művészetnek egyaránt feladata megmutatni Korniss szerint. Ebben a teremben szerepel Bálint Endre Ördögök és koboldok című munkája is. Ez szintén egyfajta alászállás a mélységbe: játszótársává szelídíti a halált, a félelmeit.
Hasonló motívumkincsből építkezik Bálint Tánc című festménye, valamint Korniss Halász című festményeik. Jó ezeket a munkákat egymás mellett látni, mert ráébresztenek arra, hogy habár a személyes ellentéteik áthidalhatatlanok voltak, a két alkotó szellemileg mégis egy tőről származik.
Jakovitstól is láthatunk három remek szobrot, a Baglyot, a Három lábút és a Születést. Az ő szobraiban az a klassz, ahogy áttöri és absztrahálja a természeti formákat. A zárt tömegek fellazulnak, a forma megnyílik, a művek játékos kompozícióvá válnak.
Még mielőtt átlépnénk a legbelső terembe, köszönjünk a sarokban felfüggesztett Misi Mókusnak is. Az utolsó térben azt érhetjük tetten, ahogy Ország Lili díszlet- és bábtervein megjelennek festészeti motívumai. Itt látható most az 1966-ban bemutatott Weyrauth: A japán halászok díszlete, amelynek vetített háttereiben Ország városos és írásos motívumai ismerhetők fel. A bábok, a vonuló nőalakok szürrealista korszakának háttal álló nőalakját (Nő fátyollal) idézik. Ország Lilinek ez a lelki önarcképe egyébként szintén látható most. A festmény háttal álló női alakja zárt térben van. Az alak árnyék és figura egyszerre, tétova szorongással próbál kiutat törni a kiúttalanságból.
A kiállítás március 13-ig látható.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
