A Tiltottól a Szakrálisig című, ingyenesen látogatható kiállítás Paizs László textilből, bőrből és fémből készített munkáit, ikonikussá vált plexi-glass alkotásait, fénytörések játékára épülő plasztikáit, valamint monumentális táblaképeit mutatja be október 26-ig.
Paizs László több mint négy évtized alkotásaiból szerveződő munkássága nem konzekvensen egymásra épülő, kompakt egység. Műfaji kísérletezésre fogékony érdeklődését a hatvanas évek elején a többségében megrendelésre festett posztimpresszionista művek sora nem elégítette ki. Nagy hatással volt munkásságára az 1964-es Velencei Biennálé központi csarnoka és az ott kiállítók, a kortárs képzőművészet aktuális tendenciáira mai napig nagy hatást gyakorló Lucio Fontana, Antoni Tapies, Pierre Soulages, Rafael Soto, Henry Moore, vagy épp Francis Bacon munkái. A biennálé felszabadító élménye, a dadaizmus és a pop-art anyagszerűséget és művészi tárgyhasználatot középpontba állító felfogása inspirálta azokat a textilből, bőrből és fémből készített „varrottas" munkákat, amelyeket Paizs 1967-ben a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület éves tárlatára küldött be.
Műveinek megdöbbentő újszerűségét azonban nem fogadta lelkesedés: a zsűri a kiállítás megnyitása előtt leszedette munkáit a falról. Az elutasítást követően hosszas technológiai kísérletezés eredményeként születtek meg a művész mára ikonikussá vált plexi-glass munkái. Paizs a színtelen plexi-tömbökbe kezdetben anyagokat, majd hétköznapi használati eszközöket foglalt bele.
A pop-art-objektként is értelmezhető munkák után a művészt a plexiüveg és a poliészter mint szobrászati alapanyag lehetőségeinek a legteljesebb kihasználása foglalkoztatta, így születtek átlátszó, a belső fénytörések játékára épülő plasztikái.
A nyolcvanas években – több kortársához hasonlóan – Paizs újra felfedezte a monumentális táblakép műfaját, és műveiben megjelent az emberi alak ábrázolása. A préselt lemezre applikált poliészter mesterséges roncsolása és az alkalmazott technikák sokszínűségének következtében létrejött gazdagság egyértelmű eltávolodást mutat a geometriai elvekre épülő komponálási módszertől.
A kilencvenes években az emberi alak jelentősége tovább erősödött a művész munkáiban. Lírai hangvételűvé váló képein az arany-ezüst színhasználat archaikus metaforái különleges egységet teremtenek az egész munkásságát meghatározó technikai újításokkal.
Paizs László a magyar művészet azon kevés alkotóinak egyike volt, aki ugyanolyan otthonosan mozgott a síkban, mint külső, belső térben vagy kis és nagy méretben.
Paizs László 1959-ben végzet az Iparművészeti Főiskolán, ahol Z. Gács György, Rákosy Zoltán, Szentiványi Lajos voltak a mesterei. Művészetszervező tevékenysége során 1999-ben megválasztották az újjáalakult Szinyei Merse Pál Társaság elnökévé, 2000-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Munkásságát 1980-ban Munkácsy-díjjal, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
Kiemelt kép: Kaktuszültetés savas esőben, 2005.
