10. Marie Antoinette
Sofia Coppola szereti az alternatív életrajzi történeteket: a 2023-as Priscillában például Elvis Presley helyett Lisa-Marie Presley szemszögéből vizsgálta meg a rock and roll királyának kevésbé ragyogó arcát. A 2006-os Marie Antoinette-je a szerencsétlenül járt francia királyné életébe enged bepillantást. A 18. századi Versailles-ban játszódó, erősen stilizált, punk-rock újraértelmezés összefonja Marie Antoinette (Kirsten Dunst) bukásra ítélt uralkodásának személyes és politikai vonatkozásait. Ahogy szokta, Coppola új életet lehel egy jól dokumentált figurába, Marie Antoinette-et a forradalom tragikus alakjaként és királyi kötelességei csapdájába esett nőként ábrázolja.
9. I’m not there – Bob Dylan életei
Idén versenyben van a Timothée Chalamet-féle Sehol se otthon, amit mi is szerettünk, azonban a Dylanológia egy korábbi darabját is fel kell tegyük erre az összeállításra. Egy egyszerű Bob Dylan-életrajz a kutyát sem érdekli, Todd Haynes pedig szembemegy az „egyenes” történetmeséléssel, és egy jóval szimbolikusabb megközelítést alkalmazva vizsgálja meg az ikon múzsáit és mítoszait. Hat különböző színész alakítja a különböző dylani személyiségeket Heath Ledgertől Christian Bale-en át Richard Gere-ig, és unortodox módon egyiküket sem Bob Dylannek hívják. A legemlékezetesebb közülük is Cate Blanchett (Oscar-jelölés) mint Jude Quinn folkénekes, de az egész film egy lenyűgöző, kifürkészhetetlen kísérlet – mint amilyen maga Bob Dylan is.
8. Capote
Bennett Miller portréfilmje Truman Capote sztáríróról Philip Seymour Hoffman Oscart érő alakítása miatt vonult be a történelembe, ugyanis a 2014-ben tragikusan korán elhunyt színésznek korabeli dokumentumok, hang- és képfelvételek, valamint kortársak elbeszélései alapján valóban sikerült már-már tűpontosan kiviteleznie a homoszexualitását nyíltan vállaló, furcsa modorú és hanglejtésű író karakterét. A történet szerint Capote egy kis kansasi farmon történt brutális gyilkosság körülményeit kutatja, amelynek során sikerül az utóbb halálra ítélt gyilkosok egyikével közeli viszonyba kerülni és kicsalni belőle a részleteket – ami szerinte hitelesebbé teszi Hidegvérrel című regényét.
7. Ray
Ha csak egy huszadik századi nagy formátumú zenész életét feldolgozó filmet emelhetnénk ki, vajon melyik lenne az? Elvis? A nyughatatlan? A Bohém rapszódia, esetleg a Rocketman? Az én választásom a Ray Charles életét feldolgozó Rayre esett, mivel előbbiekkel ellentétben itt egyrészt a főszereplő színész is kapott Oscart, és a Freddie Mercury-filmmel ellentétben nem is egy valóságot ferdítő, kikozmetikázott verziót kapunk, hanem egy olyan drámát, amely feltehetőleg a blues, a jazz és a gospel zenéhez való egyedi hozzáállásáról ismert, gyerekkorában megvakult zenész tetszését is elnyerné. A Ray bemutatja Ray Charles küzdelmeit és sikereit, mint sok zenei életrajzi film, Jamie Foxx zseniális játéka azonban elemeli a filmet társaitól: úgy belakja a figurát, hogy az egészen elképesztő.
6. Frida
Salma Hayek élete legjobb alakítását nyújtja a rendkívül tehetséges, ám még annál is több fájdalmat megélt mexikói festő, Frida Kahlo szerepében. Julie Taymor rendező életrajzi filmje rávilágít a művész életének számos kapcsolatára, beleértve az anyjával, szeretőivel és persze férjével, a szintén festő, kommunista Diego Riverával (Alfred Molina) való bonyolult viszonyát. Hayek méltán kapott Oscar-jelölést, a Frida pedig az Amerikai Filmintézet 2002-es legjobb filmjei lett.
5. Az utolsó császár
Az utolsó császár elnyerte az 1987 legjobb filmjének járó Oscar-díjat – a további nyolc jelölés mellett. Bernardo Bertolucci rendező történetmesélése lenyűgöző: a film Pu Ji életére összpontosít, aki Kína utolsó császára volt, ahogy a film címe is sugallja. Az ambiciózus narratíva több mint fél évszázadot ölel fel, és megörökíti Pu Ji életét gyermekkorától egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig. Gyönyörűen fényképezett és 163 perces játékideje dacára rendkívül jól megszerkesztett történelmi eposz.
4. Malcolm X
Rendezői karrierje kezdeti szakaszában Spike Lee kizárólag vígjátékokra és musicalekre fókuszált, aztán jött a forradalmi Malcolm X, amely az amerikai polgárjogi mozgalom egyik legbefolyásosabb alakjának történetét meséli el. A klasszikus bölcsőtől a sírig felépítés itt teljesen valid: Denzel Washington erőteljes alakítása megörökíti Malcolm X problémás fiatalból karizmatikus vezetővé válását, ráadásul Lee filmje árnyalja a történelmi figura ideológiai gondolkodását, a szervezetből való kiábrándultságát és az emberi jogok átfogóbb víziójának esetleges elfogadását.
3. Butch Cassidy és a Sundance kölyök
Feltételezhetjük, hogy a Butch Cassidy és a Sundance kölyök történelmileg nem teljesen pontos, és talán nem is ez az első film, amely a legtöbbünknek eszébe jut az „életrajzi” kifejezés hallatán. A címszereplők azonban valós gazfickók voltak, akik vonatokat raboltak ki a vadnyugaton, és emiatt sokat menekültek a törvény elől. A film nagyjából a két figuráról szóló legendákon alapul, Paul Newman és Robert Redford remekelnek a címszerepekben, kémiájukkal pedig a Butch Cassidy és a Sundance kölyök minden idők egyik legjobb haverfilmje.
2. Arábiai Lawrence
Több mint hatvan év telt el a premierje óta, ám sokak szerint egyetlen életrajzi film sem tudta meghaladni. Az Arábiai Lawrence minden történelmi eposz történelmi eposza: T. E. Lawrence (Peter O'Toole) útját mutatja be a tapasztalatlan brit tisztből a háborús hőssé válás útján. Közel négyórás, de az elejétől a végéig magával ragad, forradalmi operatőri munkával és nagyszerű alakításokkal. Számos ünnepelt rendező, köztük Steven Spielberg, Christopher Nolan és David Fincher kedvencei között ott van az Arábiai Lawrence, Spielberg számára ráadásul ahhoz is hozzájárult, hogy rendező legyen.
1. Amadeus
A Peter Shaffer azonos című színpadi játékából átdolgozott Amadeus egyedi ízt kevert a hagyományos és unásig ismételt életrajzi képletbe. A 18. század végén játszódó film Wolfgang Amadeus Mozart (Tom Hulce) életét és munkásságát járja körül, a csavar az, hogy az egész történet Antonio Salieri (F. Murray Abraham), a rivális zeneszerzőtárs beszámolója, aki Mozart bálványozásától keserű féltékenységgel szemléli őt. Az Amadeus megbízhatatlan narrátorának elfogultságára játszik, a végeredmény pedig összesen nyolc Oscar-díj: a sors iróniája, hogy a Mozartot eszelősen alakító Hulce a való életben nem kerekedett felül a féltékeny Salierit megformáló Abrahamen, a legjobb férfi színész kategóriájában. Az Amadeus Milos Forman talán legjobb filmje: kellően provokatív, szellemes és élvezetes, tökéletes alakításokkal és bitang zenével.
