Tíz kevésbé ismert tény a mágikus realizmus mesteréről, Gabriel García Márquezről

Az ezredes úrnak nincs, aki írjon

Márquez 1927. március 6-án született Aracatacában, egy kolumbiai kisvárosban, elsőszülöttként, utána ugyanis még tíz testvére született. Anyai nagyszülei nevelték fel, akik nagy hatással voltak későbbi írásmódjára: nyugalmazott ezredes nagyapja háborús mesékkel tömte a fejét, míg nagymamája folklórral és babonákkal. Mindezek később mágikus realizmusának szerves részeivé váltak.

Söpredék

Nehéz elhinni, de nem volt mindig a szavak embere: mielőtt írni vagy olvasni tudott volna, képregényeket rajzolgatott. Állítása szerint így kezdett el történeteket kitalálni. De miután belekezdett az írásba, hét évébe telt, mire kiadót talált első novellájához, a Söpredékhez, amely végül 1955-ben jelent meg. A történet különlegessége, hogy az összes esemény egy helyiségben játszódik, mindössze fél órában.

Száz év magány

Mielőtt neves író lett belőle, Márquez újságíróként dolgozott. Pályafutását kolumbiai újságokban kezdte, majd külföldi tudósítóként többek között Rómában, Párizsban és Barcelonában is járt. Leghíresebb műve, a Száz év magány negyvenéves korában, 1967-ben jelent meg. A regény hét generáción át meséli el a Buendía család történetét a kitalált Macondo városában. A könyv több mint 50 millió példányban kelt el világszerte, és negyvennél is több nyelvre fordították le.

Életében mindig ellenállt annak, hogy a Száz év magányból filmet készítsenek. Amikor az azóta bebörtönzött, hírhedt producer, Harvey Weinstein megkereste, vállalhatatlan feltételeket szabott: „Az egész könyvet le kell forgatnunk, de csak egy fejezetet adjunk ki – kétperces hosszúságban – minden évben, száz éven keresztül” – mondta neki. Nyilván nem lett belőle mozi. Öt éve viszont bejelentették, hogy a Netflix fejleszt belőle sorozatot, de azóta csak egy rövid teaser jelent meg, többet nem lehet tudni a projektről.  

Szerelem a kolera idején

Márquez másik legismertebb könyve, a Szerelem a kolera idején 1985-ben jelent meg. A regény a szerelem, a szenvedély és az elköteleződés témáit járja körül, két, ötven éve elválasztott szerelmes életét követve. A könyvből 2017-ben készült film Javier Bardem főszereplésével, de meglehetősen vegyes fogadtatást kapott.

A szerelemről és más démonokról

Tizenhárom éves volt, amikor találkozott a kilencéves Mercedes Barchával, és már akkor eldöntötte, hogy el fogja venni. Végül több mint 57 évig voltak házasok, két gyerekük is született: Rodrigo és Gonzalo. Nyolc évvel a halála után viszont robbant a hír, hogy az 1990-es években az írónak házasságon kívüli kapcsolata volt egy mexikói újságíróval, Susana Catóval, akinek lánya is született Márqueztől, Indira Cato. A lány a korábbi indiai miniszterelnök, Indira Gandhi után kapta a nevét, ugyanis állítólag ő gratulált Márqueznek először, amikor 1982-ben neki ítélték a Nobel-díjat.   

A tábornok útvesztője

A hetvenes évek végétől szoros barátságot ápolt Fidel Castróval, amelyet az irodalom iránti közös szenvedélyük táplált: az író gyakran el is látogatott Kubába, hogy könyvekről és az írásról beszélgessenek. Barátságuk ellenére Márquez megőrizte függetlenségét, és soha nem félt bírálni Castro rendszerét.

Egy hajótörött története

Bármennyire is híres író volt, Márquez több mint három évtizedig nem kapott vízumot az USA-ba, feltehetően azért, mert az ötvenes években tagja volt a kolumbiai kommunista pártnak, de Castróval való barátsága sem tett jót az ügynek. Beutazási tilalmának végül 1995-ben lett vége.

Azért ​élek, hogy elmeséljem az életemet

Márquez 1994-ben alapította meg Kolumbiában a Gabo Alapítványt – Gabo volt a gyerekkori beceneve –, azzal a céllal, hogy támogassa az újságírást, bátorítsa a történetmesélést és a kulturális interakciókat. Az alapítvány számos kulturális projektet finanszíroz, ösztöndíjakkal és kitüntetésekkel segíti az alkotókat.

Bánatos kurváim emlékezete

1999-ben nyirokrákkal diagnosztizálták. Attól tartva, hogy nem lesz ideje befejezni emlékiratait és betervezett novelláskötetét, önkéntes magányba vonult vissza, hogy kizárólag az írásnak szentelhesse magát. 2002-ben jelent meg élete első harminc évéről szóló, az Azért ​élek, hogy elmeséljem az életemet, trilógiának tervezett önéletrajzi könyve. A Bánatos kurváim emlékezete című utolsó regényét 2005-ben adták ki, utána már nem írt, demenciától szenvedett. 2014. április 17-én hunyt el Mexikóvárosban, 87 éves korában. Kolumbia háromnapos gyászidőszakkal emlékezett meg leghíresebb szülöttjéről.

Augusztusig

2024 márciusában posztumusz jött ki az Augusztusig címet viselő, egy középkorú anya erotikus kalandjairól szóló könyve, amelyet életében nem tartott elég jónak a megjelentetéshez, az örökösei viszont hozzájárultak a kiadáshoz.

(A bekezdések Márquez egy-egy művének címét viselik.)

A cikkhez használt források itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.