Claude Monet: Tavasz (1872, részlet)
Claude Monet-nak ehhez a zöldellő remekművéhez első felesége, Camille Doncieux állt modellt. 1871 végén a festő és családja az Argenteuil nevű faluban telepedett le, amely a párizsi művészek népszerű üdülőhelye volt. A következő tavaszon Monet számos vásznat festett a kertjükben, amelyeken gyakran szerepelt felesége is. Az olvasó címen is ismert festményen Camille nyugodtan ül egy orgona lombkoronája alatt, körülötte élénk virágok. A festmény jelenleg a Baltimore-i Walters Művészeti Múzeum tulajdonában van.
Sandro Botticelli: Tavasz (1477–1482)
Egy ilyen összeállításból nem lehet kihagyni Botticelli egyik legismertebb és legtöbbet vitatott művét. Ez a festmény a klasszikus mitológiából ismert figurák csoportját ábrázolja egy kertben: hat nőalakot és két férfit, valamint Ámort, aki Vénusz alakja fölött lebeg. A mű sokféleképpen értelmezhető, de a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a tavasz buja növekedésére vonatkozó allegória, amely a fiatalságot, a szenvedélyt, a termékenységet és a szerelem időszakát mutatja be. A firenzei Uffizi Képtárban tekinthető meg.
Giuseppe Arcimboldo: Tavasz (1563–1573)
Arcimboldo az olasz reneszánsz egyik figyelemre méltó alakja, akinek kissé bizarr, szokatlan festményei jelentősen eltérnek a korszak átlagától. A Négy évszak című sorozatot 1563 és 1573 között készítette el. Ennek egyik darabja a Tavasz, amely Arcimboldo antropomorfizált csendéleteinek látványos példája. A festmény különböző színű, méretű virágokból és növényekből áll, és a gyermekkor lendületét és vidámságát képviseli (a kompozíció másik három festménye – Nyár, Ősz és Tél – a serdülő-, a felnőtt- és az időskort ábrázolja). Az eredeti művekből csak a Tél és a Nyár maradt fenn – ezek jelenleg a bécsi Szépművészeti Múzeumban láthatók. Az Ősz másolatát a párizsi Louvre, a Tavaszét a madridi Real Academia de San Fernando őrzi.
Nicolas Poussin: Tavasz (1660–1664)
A francia klasszicizmus nagymesterének egyik utolsó sorozata szintén a Négy évszak címet viseli, amelynek darabjai a nap négy szakaszát is bemutatják: a kora reggelt, a déli órákat, az estét és az éjszakát. A képek Richelieu bíboros fiának, Richelieu hercegnek készültek, most a Louvre egyik különtermében tekinthetők meg. A Tavasz víziójában – a kép A földi paradicsom címen is ismert – még a bukás előtti, meztelen Ádámot és Évát láthatjuk. Az őket körülvevő növényzet buja és ragyogó, és bár a tiltott gyümölcs felé néznek, Poussin édenkertjében nem látunk kígyót.
Pierre-Auguste Renoir: Tavaszi csokor (1866)
A Tavaszi csokor Renoir korai alkotása; 25 évesen, még az impresszionista korszaka előtt festette. A dús, a természet vadságára és aszimmetriájára utaló virágcsendélet szinte ragyog a fénytől, széles tónustartománya rendkívüli élénkséget kölcsönöz neki. A kidolgozott textúrák Gustave Courbet hatását mutatják, a realisztikus megjelenítés hatására szinte érezni lehet a virágok illatát. A festmény az amerikai Cambridge városában található Harvard Művészeti Múzeumban tekinthető meg.
Pierre-Auguste Cot: Tavasz (1873)
Abban az időben, amikor Monet és társai az impresszionizmus útját járták, Pierre-Auguste Cot az akadémikus klasszicizmus stílusában alkotott remekműveket. Az egyik ilyen a Tavasz című festménye, amely két fiatal szerelmest ábrázol, akik hintán, egy buja erdőben ülnek. Az 1873-as Párizsi Szalonon kiállított kép Cot egyik legsikeresebb művévé vált, amelynek másolatai azóta metszeteken, legyezőkön, porcelánokon és kárpitokon is felbukkantak. A tavaszi romantika varázslatával elkápráztató kép a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban látható.
Vincent van Gogh: A rózsaszín őszibarackfa (1888)
Van Gogh a provence-i Arles-ban töltötte 1888 tavaszát. Nem kevesebb mint 14 képet festett a virágzó fákról – köztük a Rózsaszín gyümölcsöskert és a Fehér gyümölcsöskert címűt is –, amelyek a spirituális újjászületés szimbólumaivá váltak számára. A rózsaszín őszibarackfának van egy korábbi, közel azonos változata is. Azt nagybátyjának, egykori tanárának, Anton Mauve-nak dedikálta, a későbbi verziót testvérének, Theónak küldte el. Az utóbbit az amszterdami Van Gogh Múzeum őriz.
Paul Gauguin: A szüzesség elvesztése (A tavasz ébredése) (1891)
Gauguin szimbolista korszakában, Párizsban festette ezt a művét, amelyben a szüzesség elvesztésével társítja a tavasz ébredését. Bretoni tájat ábrázol meztelen fiatal nővel az előtérben, aki jobb kezében virágot, az ártatlanság elvesztésének jelképét tartja, bal karjával pedig rókát ölel át, amely a vágyat szimbolizálja. A háttérben esküvői menet közeledik a nőhöz, akinek Gauguin húszéves szeretője, Juliette Huet volt a modellje. Gauguin, amikor ugyanabban az évben Tahitira költözött, elhagyta a terhes Juliette-et. A festmény a norfolki Chrysler Művészeti Múzeum tulajdonában van.
Rippl-Rónai József: Tavaszi munkák (1912)
Rippl-Rónai úgynevezett „kukoricás” képeit 1908-tól festette. Hangsúlyos kontúrok, széles ecsetvonások jellemzik ezt a korszakát, a mozaikszerű színfoltokból álló alkotások csak bizonyos távolságból adják ki a témát. A Tavaszi munkák festmény előterében földeken dolgozó alakokat látunk és egy üde zöld fát, a háttérben piros tetejű házak és tarka erdő teszik teljessé a kompozíciót. A képet a kaposvári Rippl-Rónai József Múzeum őrzi.
Alma W. Thomas: Széltánc tavaszi virágokkal (1969)
Alma W. Thomas az első afroamerikai festőnő volt, aki önálló kiállítást rendezhetett az USA-ban, amely Whitney Amerikai Művészeti Múzeumban volt látható 1972-ben. Festői pályafutása nagy részét Washington DC környékén töltötte, különösen vonzódott a város parkjaiban és kertjeiben fellelhető témákhoz. A Széltánc tavaszi virágokkal című képét azok az egynyári virágok ihlették, amelyeket minden évben az autós körforgalmakban ültettek el. Az erőteljes ecsetvonásokkal megfestett koncentrikus virággyűrűket képzeletbeli madártávlatból ábrázolja, a gyűrűk színei szinte táncolnak-lüktetnek a vásznon. A festmény a Dartmouthi Hood Művészeti Múzeum tulajdonában van.
A cikk forrásai itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.
Reprodukciók: Wikimedia Commons, Google Art Project, Rippl-Rónai Múzeum
