Történelmi interaktív kalandjáték a Balatoni Múzeumban

Képző

Megújult fogadótérben és új élményelemmel várják a látogatókat Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban, az interaktív kalandjátékban a Festetics család élettörténetét ismerhetik meg a résztvevők.

A szabadulószobában játszódó időutazás a második világháború végnapjaiba repíti vissza játékosokat: egy romos állapotba került kastélyszobában kell megkeresniük a Festetics család elveszett nemesi oklevelét – mondta el Németh Péter megbízott igazgató az MTI-nek.

A kalandjáték forgatókönyvét történész írta, a negyven négyzetméteres játéktérben korabeli, valósághű környezetet alakítottak ki.

A szabadulószobát a múzeum munkatársai játékvezetőként tesztelték, a meghívott diák- és felnőttcsapatok pedig rendkívüli élményről számoltak be.

A játékosoknak nem kell alapismeretekkel rendelkezniük, logikus gondolkozással, ügyességgel és csapatmunkával meg lehet oldani a furfangos, egymásra épülő feladatokat. Így sorra kinyílnak majd az ajtók, ládák, lakatok. Az összeillesztett térképdarabok, talált tárgyak segítségével a játékosok bejuthatnak a könyvtárszobába, ahol olyan tárgyakra – képre, könyvre, szoborra, földgömbre – bukkannak, melyek a játékban kiemelt funkciót kapnak.

A játékidő 60 perc.

A kamerával, mikrofonnal kiépített térben a játékvezetők figyelemmel kísérik a csapatokat, szükség esetén segítséget nyújtanak, de ezt úgy teszik meg, hogy mindenki számára sikerélménnyel fejeződhessen be a játék.

A csapatok lépésről lépésre jutnak el a célig, a nemesi oklevél megtalálásáig. Az élményszerű játékban egyre több ismeretet szereznek a Festetics család, valamint a kastély építésének történetéről.

A múzeum honlapja folyamatos fejlesztés alatt áll, az interaktív kalandjátékkal kapcsolatos információkat november másodikától teszik közzé.

A szabadulószobába az előzetesen regisztrált játékosok léphetnek be, a középiskolásoktól kezdve egészen az idősebb korosztályig. Minimum két, maximum hét tagból álló csapatok jelentkezését várják, ugyanis a feladványok csapatmunkára épülnek és a feladatmegosztással a játékosok időt nyerhetnek.

A Festetics-örökséget bemutató beruházásra a keszthelyi önkormányzat nyert európai uniós pályázati forrást.

Ebből mintegy 50 millió forintot a múzeumi infrastruktúra fejlesztésére és a szabadulószoba kialakítására fordítottak.

Nyitókép: Fotó: Németh Péter múzeumigazgató a szabadulószoba bemutatásán. Forrás: zaol.hu